Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Hosszú szempillájú, fiatal lány boncolás közben, idős férfi holttestének vértől csöpögő, izzadt fejbúbja, nejlonba csomagolt lábak, temetéshez sminkelt idős asszony szomorúrózsaszín körmei. Post mortem, vagyis A halál után címmel készített fotósorozatot Patrik Budenz, berlini fotográfus. Kendőzetlen naturalizmussal készített – olykor sokkoló – képein közvetlenül a halál utáni történések részleteit örökíti meg. Sorozatának kiindulópontjaként provokatív kérdést tesz fel: "Mi történik a testünkkel, amikor már nincs szükségünk rá?" A képekkel holttesteket kísér utolsó útjaikra, hideg szobákon, tároló helyiségeken át, a patológiai osztályokon, tudományos tárlatokon, a temetkezési vállalkozók irodáján keresztül, krematóriumokig és temetőkig.
A 19. századig a halál a mindennapi élet szerves része volt, az emberek gyakorlatilag kivétel nélkül otthonaikban hunytak el, a holttesteket a hozzátartozók mosdatták és öltöztették.
(Fotó:
Patrik Budenz)
A modern orvoslás fejlődésével folyamatosan javultak és drasztikusan csökkentek a halálozási arányok, és az idősek, haldoklók kórházakban vagy ápolási otthonokban halnak meg, sőt, gyakran már haláluk előtt hosszú ideig ott élnek, és nem otthonukban. (Fotó:
Patrik Budenz)
A modern társadalmakban a halál így lett fokozatosan és végérvényesen tabu, a halál közelsége, látványa a legtöbbek számára elviselhetetlen, kibírhatatlan jelenséggé vált.
(Fotó:
Patrik Budenz)
„Mára a halál képe gyakorlatilag eltűnt a szemünk elől. A legtöbben intézményekben hunynak el, és abban az esetben, ha valakit mégis otthonában ér a halál, holttestét a lehető leghamarabb elszállítják, hogy előkészítsék a temetésre vagy hamvasztásra” – fogalmaz Patrik Bundenz, a fotók készítője. (Fotó:
Patrik Budenz)
A fotográfus egy vele készített interjúban azt mondta, pusztán személyes érdeklődése, kíváncsisága miatt kezdett halott embereket fényképezni. Először áttanulmányozta a mortalitással kapcsolatos szociológiai, orvosi és történeti szakirodalmat, és egyéb művészeti munkákat, amelyek a halál témáját dolgozták fel. „Ez a felkészülési szakasz segített meghatározni saját helyemet a témában” – mondta. (Fotó:
Patrik Budenz)
„Egy személy halálával befejeződik létezése. A teste viszont megmarad” – fogalmazza meg sorozatának lényegét Patrik Budenz, majd tovább kérdez: „de mi történik a holttesttel a halál pillanata és a temetés között?” (Fotó:
Patrik Budenz)
A fotográfus állítja, hogy a sorozattal a modern társadalmak titkaiba vezeti be közönségét azáltal, hogy mindenfajta eufémizmus nélkül kíséri a holtakat utolsó útjukra. (Fotó:
Patrik Budenz)
Budenz a fotók egy részét a berlini Igazságügyi Orvostani Intézetben készítette, ahol a holttesteket vizsgálják, boncolják és tárolják.
(Fotó:
Patrik Budenz)
Hideg szobákon, tároló helyiségeken át, a patológiai osztályokon, tudományos tárlatokon, a temetkezési vállalkozók irodáján keresztül vezet az út, egészen a krematóriumokig és temetőkig. (Fotó:
Patrik Budenz)
A halál bemutatásait rendszerint romanticizált eufemizmus jellemzi, ezeken a képeken azonban inkább az elmúlás természetes valóját láthatjuk. Budenz koncepciójának szerves része minden „szépítés” hiánya, a lélek helyett kizárólag a testre koncentrál. (Fotó:
Patrik Budenz)
Magyarországon a temetést vagy hamvasztást a családnak meg kell rendelnie a temetkezési vállalattól, amihez halottvizsgálati bizonyítványra van szükség. Ezt vagy a kórházi patológus vagy a halál beálltát megállapító orvos állítja ki. A megrendelést követő második munkanapon szállítják el a kórházból az elhunytat (az otthonában elhunytakat még aznap), két darab, az elhunyt kilétét részletező és egybehangzó információkat tartalmazó végtagcédula alapján. „Az elszállítás feltétele a tökéletes azonosíthatóság” – írja a Budapesti Temetkezés Intézet honlapja. (Fotó:
Patrik Budenz)
Nem ez az első eset, hogy Budenz a halállal kapcsolatos fotósorozatot készít. A Search for Evidence (A bizonyíték nyomában) című fotósorozata a helyszínelők és boncmesterek munkáját örökíti meg, ebben a sorozatban a helyszínelős filmek sztereotípiáit szerette volna lebontani mosolygós igazságügyi orvosszakértőkkel. A Search for Evidence-ben a szakemberekre, és nem az elhunytakra koncentrált, de készítése alatt döntötte el, hogy önálló sorozatot szentel a holttesteknek is.
(Fotó:
Patrik Budenz)
A hamvasztást a holttest hűtése előzi meg, a kemencékben egyetlen holttest fér el. Egy átlagos hamvasztás 60-70 perc alatt zajlik le, a kemencében 700-800 Celsius fok körüli hőmérséklet van kezdetben, ami akár 1100 Celsiusra is emelkedhet. A hamvasztási folyamat befejezését követően kikezelik a hamvakat a kemencéből egy erre a célra kialakított edénybe, ahol 20 percet hűtik. Ez az edény a hűlést követően egy porítóberendezésbe kerül, ahol cca. 4 mm3 nagyságura porítják a hamvakat. „A porítóberendezésből a hamvak az urnabetétbe kerülnek, amit még a hamvak behelyezését megelőzően ellátunk azonosítókkal (elhunyt neve, hamvasztási száma, hamvasztás napja, hamvasztást végző üzem azonosító betűjele). Az urnabetét tetejét és alját összeforrasztjuk, lezárjuk. Ez az urnabetét fog belekerülni a díszurnába” – írja a Budapesti Temetkezési Intézet. (Fotó:
Patrik Budenz)
A hamvasztás során a műtéti úton a testbe került fémek nem égnek el. (Fotó:
Patrik Budenz)
A Post Mortem sorozat idén áprilisban azonos címmel egy fotóalbumban is megjelent.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!