Index Vakbarát Hírportál

Budapest központja egy párizsi szemével

2014.02.03. 10:21
Bruno Bourel fényképész Párizsban született 1957-ben, de 1993 óta Budapesten él. '89-ben járt nálunk először, rögtön beleszeretett a városba, és annyira izgalmasnak találta a rendszerváltozás közepén járó országot, hogy onnantól kezdve folyamatosan Párizs és Budapest között ingázott. Fekete-fehér Budapest-sorozatait legtöbben saját kiadású képeslapjairól ismerik, melyekből mára több mint 200 ezer példányt adtak el. Parti-Nagy Lajossal készített Budapest-könyve pedig már négy nyelven jelent meg.

Bourel túlnyomó többségében analóg technikával, fekete-fehérben dolgozik. Digitális gépe nincs, képeit maga laborálja. Amióta viszont okostelefonja van, azzal már színesben is fotózik. "A régi Polaroid-feelinget adja vissza, nagyon megszerettem" - meséli lelkesen.
A Jégbüfére, a belváros ikonikus cukrászdájára már első látogatásakor felfigyelt. Fotósként a tükröződő üveg által elválasztott kinti és benti világ találkozása, valamint a Jégbüfében megforduló emberek sokfélesége érdekli. A sorozatot 24 éve készíti: az első fotókon még cirill betűs kirakat látható, a legfrissebb képek 2013-ban készültek.

A teljes kiállítás 2014. február 28-ig megtekinhető a CEU Kulturális és Művészeti Központjában.


Rovatok