Amikor feldolgozhatatlanul sok olvasatlan levél vár hétfőn reggel a postafiókunkban, miután másfél óra dugóban állás után végre beverekedtük magunkat a munkahelyünkre, hogy nyolc órán a képernyőt bámuljuk, aztán elrohanjunk, és a posta ajtaján leereszkedő fémrács alatt még éppen becsusszanva befizessük a számlákat, hogy ne kapcsolják ki januárban a fűtést – na, ilyenkor mindannyian elgondolkodtunk már azon, milyen jó lenne a modern élet minden nyűgét magunk mögött hagyva kivonulni az erdőbe egy rakat birkával, és a saját fonnyadt krumplinkon fanyalogni az akciós CBA-s helyett. Antoine Bruy alanyai továbbvitték ezt a gondolatot, és a tökéletes gazdasági, energetikai és társadalmi autonómiára törekedve szakítottak a modern életükkel, és belevágtak valami egészen másba. 

 

„Ezek az emberek azt a radikális utat választották, hogy maguk mögött hagyják a régi, teljesítményen, hatékonyságon és fogyasztáson alapuló életüket. Ahogy bármiféle terv vagy előre meghatározott útvonal nélkül, találkozásokra és a szerencsére alapozva a nyomukba eredtem, én is egy hasonló beavatáson estem át” – írta a projektjéről Bruy, aki sokszor hetekig, hónapokig együtt él egy-egy családdal Franciaországban, Svájcban, Spanyolországban, Walesben és Romániában. Bruy számos fontos fotós díjat nyert már a munkájáért, köztük a LensCulture és a Getty Images feltörekvő tehetségeknek járó díját.

 

Hegyoldalakban és folyóvölgyekben élve, fűtés, vezetékes víz és hipermarketek nélkül Bruy alanyainak a világa szinte érintetlen az emberiség többi részének zajától és problémáitól. „Azt akartam megnézni, hogyan tudtak ezek az emberek megtanulni valami olyasmit, ami korábban távol állt tőlük, hiszen a többségük nem farmokon nőtt fel” – mondta Bruy egy interjúban. A kivonulást azonban nem jó túlromantizálni sem. „Ha megmutatnám ezeket a képeket valakinek, aki szegénységben él, valószínűleg azt mondaná, hogy ezek az emberek őrültek, úgy tűnhet, minta a kőkorszakba mennének vissza. Vannak, akiknek volt pénzük, így találtak egy helyet, megvették a földet, és felépítették a házat, de olyanok is vannak, akik egyszerűen csak nem tudtak többé a városban élni" – írta Bruy a fotóihoz készített, nem túl bőbeszédű feljegyzéseiben.