Index Vakbarát Hírportál

Napokon belül falhoz állították, és agyonlőtték

A Temesváron 1989 decemberében kirobbant népfelkelés után felgyorsultak az események, Románia számos nagyvárosában utcára vonultak az emberek, a forradalom pedig gyorsan véget vetett Nicolae Ceaușescut 24 évig tartó uralmának. A diktátort és a feleségét, Elenát az utolsó, a kommunista párt székházának erkélyéről elmondott beszéde után alig egy nappal elfogták, és rögtönítélő katonai bíróság ítéletével december 25-én már a kivégzőosztag elé állították őket. Arról 25 év után is viták folynak, mi történt pontosan a forradalom alatt, a kommunisták másodvonala tört-e előre, de a Securitate Ceaușescuhoz hű ügynökei, és a káoszban egymást is lövő katonai és felfegyverzett civilek összecsapásai 1100-nál is több áldozatot követeltek.


Rovatok