Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A londoni Michael Marten 2003-ban egy olyan fotósorozaton töprengett, ami a táj változását tudná megragadni. Időjárás, erózió, az évszakok váltakozása – ezek jártak a fejében, amikor egyszer Skócia déli részén kalandozva eljutott a Berwickshire-i öbölbe, ahol az egész napot fotózással töltötte. Az otthoni előhíváskor vette észre azt a változást, amit mindig is meg akart örökíteni: a mozdulatlan tájba beömlő tengert. És már meg is volt a koncepció: Marten elhatározta, hogy körbefényképezi a Brit-szigetek öbleit apály és dagály idején. Sorozatában az egzotikum a víz kitartó munkája, amivel nap mint nap változtatja a fövenyt mederré, a szirtet mólóvá, a földnyúlványt szigetté. És vissza.
Martent lenyűgözték a mészkősziklák, a hosszú homokos partok, a sós lápok, a homokdűnék és a mólókkal szegélyezett mély tölcsértorkolatok, de ugyanúgy lenyűgözte az, hogy míg a csipkézett nyugati partokat 10-15 méteres árhullám önti el, addig a szigetet megkerülő árhullám alig éri el az egy métert. Ezt illusztrálja ez a két kép a Grain Towerről. Az erőd száz éven keresztül őrizte a Temze hosszú tölcsértorkolatának déli bejáratát, 1946 óta azonban az oda vezető sétánnyal együtt csendben eszi a só. Marten képeiről kitűnik, hogy a brit partokhoz mennyire hozzátartozik az évezredek óta a tengerből táplálkozó brit civilizáció jelene és múltja. (Fotó:
Michael Marten)
Az inspirációhoz nem kell világrekorder vízszintemelkedés: az Északi tenger egy-két méteres dagálya is képes totálisan újrarajzolni az öblöt. Marten az Egyesült Királyság Hidrográfiai Hivatalának dagálytáblázatait böngészve tervezte meg, mikor érdemes elkészíteni egy-egy képpárt. (Fotó:
Michael Marten)
A traktornyomok akár egy Csongrád megyei, belvíz sújtotta szántón is lehetnének, de az árkokat nem egy MTZ traktor, hanem a keleti part lusta árapálya vágta a fövenybe. (Fotó:
Michael Marten)
Solway Firthben, a Skócia és Anglia közti párás határvizeken a lazacfogó hálókon lehet lemérni a különbséget. (Fotó:
Michael Marten)
Gyorsan elmondjuk, hogy ezek nem Dover fehér sziklái, hanem a Hét Nővér a sussexi Cuckmere folyó tengermosta torkolata mellett. (Fotó:
Michael Marten)
Bár a szigetek területe nem túl nagy, partvidéke mégis 17 800 kilométer hosszan kanyarog. A radikális dagályélményért inkább az óceáni oldalára érdemes ellátogatni, méghozzá tavasszal, amikor a legnagyobbak az árhullámok és legmélyebbek az apály visszahúzódásai. (Fotó:
Michael Marten)
„Tudom már, hogy milyen a szív Mióta eltűnt belőle szerelmed. Olyan, mint egy kimart szirt Rejtekében kis tavacskával. Egy hullám-teremtett Langyos tavacskával Mit a nap lassan kiszárít.” (Edna St. Vincent Millay: Apály) (Fotó:
Michael Marten)
Így lesz 4 óra 25 perc alatt a skót posványból vitorlásparadicsom. (Fotó:
Michael Marten)
A brit árapály ökoszisztémája az algáktól és kagylóktól kezdve egészen a szörfösökig és strandolókig terjed. (Fotó:
Michael Marten)
Nem ezt neveznénk viharbiztos kikötőnek. (Fotó:
Michael Marten)
„A tenger elaludt fehéren, bíbor vitorla útrakél. Szirt, fügefák, torony a révben, idill, birkák bégetnek éppen – fogadj be engem, szűzi dél!" Nietzsche látszólag akár erről a partról is írhatta volna a Délen című verset, ha nem tudnánk, hogy az év 364 napjában milyen kevés köze is van a csúf közép-angliai Blackpoolnak a Ligur-tengerhez. (Fotó:
Michael Marten)
Azért van olyan partvidék, amin a tenger sem segít: a Teith folyó gyárakkal szegélyezett tölcsértorkolata apály és dagály idején is ugyanolyan csúf. (Fotó:
Michael Marten)
Ki gondolta volna, hogy Brancaster grófság mocsaras partjainál tanulta a hajósmesterséget az ifjú Nelson? Persze nem ebben a kagylótenyésztésre szolgáló maradványtóban. (Fotó:
Michael Marten)
Az óceánhoz csak egy szűk szoroson keresztül kapcsolódó görög vagy horvát tengerparton szinte észre sem lehet venni a vízszint változását, de a Bristoli-öbölben akár 15 méteresre is duzzadhat a dagály. Volt lépcső – nincs lépcső. (Fotó:
Michael Marten)
Biztos nem tudta, hogy a híres Mont Saint-Michel apátságnak a La Manche csatorna túlpartján megvan a maga párja, a cornwalli Szent Mihály hegye. Az apálysziget neve a helyi nyelvjárásban „Karrek Loos yn Koos", ami annyit tesz: „Deres szikla az erdőben”. (Fotó:
Michael Marten)
Érdekes, az apály milyen sok XX. század eleji hölgyet töltött el melankóliával. Sara Teasdale-ből például ezeket a sorokat hozta elő: „Napom oly sivár és csorba Kifakult a fény és hang Egy szélfútta üres part Hol felnyög egy fals harang. Az apály-ürítette magányos partra! Pőre sziklára, felszántott fövenyre! Gyere vissza: dalolva, mint a tenger, Millió csillag fényében fürödve!” (Fotó:
Michael Marten)
A walesi Porthcawl dűnéi szép lassan betemették a XI. században épült kenfigi kastélyt. És hiába ásták elő régészek az 1920-as években, a homok újra magának követelte a romokat. (Fotó:
Michael Marten)
Az Északi-tenger partján megszelídül a tenger. A szép kis nemzeti parkon végighúzódó Wells-next-the-Sea széles fövenyén csúcsidőben is alig ér mellkasig a tenger. (Fotó:
Michael Marten)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
