Elhunyt Szalay Zoltán fotóriporter, a Sajtófotó kiállítások atyja
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Nagykép cikkek
Latinovits Zoltántól, Presser Gáboron át, Gobbi Hildáig számos kiváló művész portréját készítette el. Ezer meg ezer esemény mellett ott volt az 1962-es Világ Ifjúsági Találkozón Helsinkiben, a budapesti repülőtéren, amikor Hargitay Miklós, az 1955-ös Mr. Universe hosszú idő után először ölelte át édesanyját (a kor amerikai szexszimbólumával, Jayne Mansfielddel együtt), vagy épp amikor Orbán Viktor dedikált a 2001-es könyvhéten a Vörösmarty téren.
2017. február 14-án, életének 82. évében elhunyt Szalay Zoltán. Munkásságát bemutató nagyképes portrénk 2015-ben készült róla.
Szalay 1935-ben született Budapesten, majd a romániai Giurgiuban, Bécsben és a magyar fővárosban is élt. Apja a magyar hajózás egyik képviselője volt – hol itt, hol ott –, így ő gyakran utazgatott a Dunán, a kapitányok gondjaira bízva. “Kalandos élet volt, szerettem. A kaland később sem hiányzott az életemből, de nem mindig szerettem” – meséli a fotós.
Előbb betanított optikai csiszoló volt, majd személyigazolvány-képeket készített, aztán tíz évet töltött – 1954 és 1964 között – a Főfotó riportosztályán. Innen a magyar Stern magazinként is emlegetett Tükör című hetilaphoz került, amelynek legfiatalabb munkatársa lett.
Az induló lap próbaszámában kapok öt oldalt az Ingázók riportomra. Nagy siker mindazok számára, akik látják a próbaszámot. Felülről jött ajánlásra kiveszik a lapból, nem jelenhet meg. Asztalfiók. Az élet megy tovább, a következő időszakban számos riportom jut erre a sorsra. Barátok, naponta a Hungária kávéházban, a házibulikon, mindenütt a szakmáról, a képről, a sajtóról beszélünk. Ez az életünk.
Ezután öt éven át a Magyar Hírlap, majd 1990-től ‘92-ig az induló Kurír, ‘93-tól pedig – két évig – a Blikk fotórovatának vezetője lett. Közben tanított is, és az ő nevéhez fűződik a Magyar Sajtófotó Kiállítás, amit aztán harminc éven át, egészen 2012-ig rendezett.
1995-ben megkapta a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, öt évvel később Táncsics Mihály-díjjal és Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki, majd 2008-bana Magyar Érdemrend tisztikeresztjével jutalmazták
Göncz Árpád az Ilyenek voltunk című Szalay-album köszöntőjébén így ír: “Jó, ha tudjuk: ezeknek a képeknek nem csupán a nézői vagyunk, nem csak a tárgyai vagyuk, hanem az alkotói is. Mint az életünknek, ami megfoszthatatlanul a mienk.” A fotóriporter 2015 májusában ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, aminek apropóján képeiből és a hozzájuk kapcsolódó történetekből válogattunk.
“Szalay Zoltán nagy ember. Ha jól kihúzza magát, fél fejjel a hazai fényképészátlag feje fölé magasodik. Régebben is, meg még ma is. Ennek okán aztán lehet rá figyelni” – írta róla Kincses Károly fotótörténész. (Fotó:
Németh Sz. Péter / Index)
Az Erzsébet híd első járótagjának beemelése és rögzítése a káblekhez, a József Attila és Ady Endre nevű úszódaruk segítségével. A híd eredetijét a második világháború során, 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok felrobbantották, helyére pedig kábelhíd épült, aminek építését tömegek figyelték a Duna mindkét partjáról. A szélben olykor balesetek is előfordultak, volt olyan MTI-s fotós, akinek a felszerelése bánta a kalandot. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Az állítólagos első vidéki lottónyertesek egyike, vagyis Rusznyák György és családja Örkényből. A családfő és két szintén Budapesten, a Csatornaépítő Vállalatnál dolgozó munkatársa 1 468 767 forintot nyert 1963 összesen (a körúton látott számokat játszották meg: házak, buszok és villamosok számát), amelyből végül négyszázezer jutott Rusznyákéknak. A korábban albérletben élő Rusznyákék a hatalmas nyereményből házat vettek, a fiú, Gyuri pedig egy Pannóniát is vásárolt, ám mivel jogosítvány nélkül vezetett, rendszeresen megbírságolták. A rengeteg pénzből azonban erre is futotta. “Az asszony sokat bagózott, a férje ivott. Hamar meghaltak. A Gyuri gyerek soha nem dolgozott. Néha közveszélyes munkakerülés miatt előállították a rendőrök. Hamar elitta, elverte a nyereményt. Nemsokára meghalt” – mesélt utólag az egyik örkényi lakos Pungor Andrásnak, a 168 Óra újságírójának, aki nemrég remek riportban tárta fel a család történetét. http://www.168ora.hu/itthon/orkeny-lottonyertesek-schurmann-gyula-rusznyak-gyorgy-kovacs (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Szalay Zoltán ‘66 nyarán a szovjet és ukrán határhoz egyaránt közeli Tuzsértól egészen Szegedig végigtutajozta a Tiszát. A Szovjetunióból bejövő fenyőrönköket Tuzséron kiborították a Tisza partjára, majd tutajokat ácsoltak belőle, így amikor elkészült nagyjából húsz darab belőlük, azokat egy kishajó kíséretében tovább úsztatták Szeged irányába. A több mint egyhetes – megállókkal is tarkított – kirándulást Szalay nagyon élvezte, hiszen ekkoriban jelent meg magyarul – Ottlik Géza fordításában – Hemingway irodalmi Nobel-díjas kisregénye, Az öreg halász és a tenger is, ami rendkívül nagy hatással volt a fotósra, aki ráadásul gyerekkora egy jelentős részét is a Dunán töltötte. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
A Nemzeti Színház 1908-tól 1964-ig működött a Blaha Lujza téren, lebontása ellen pedig hiába tiltakoztak többen is, végül a metróépítési láz győzött. A Kossuth-díjas Gobbi Hilda szintén a tiltakozók közé tartozott, és az épület egyes elemeit megpróbálta megmenekíteni, méghozzá úgy, hogy az akkor épülő visegrádi nyaralójába építettette be őket. Így került a Nemzeti Színház első emeleti erkélyének oszlopsora és párkányzata a színésznő víkendházába, valamint az egykori igazgatói szoba ajtaja a Gobbi-nyaraló klozetjére. “Csodálatos ember volt” – teszi hozzá a fotós, aki haláláig jó viszonyt ápolt Gobbi Hildával. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Három gyászjelentés az egyik békéscsabai ablakban, az alatta elhaladó néni kocsijában egy kakas és egy kutya utazik. “Őrületesen furcsának találtam ezt az egészet, de csak a kép elkészítése után vettem észre, hogy a kocsinak utasai is vannak.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Nemzedékek. “Világosan látszik, hogy abban az időben három különböző generáció miként élt, viselkedett, és hogy nézett ki.” A szülők szigora és a kigombolt inges fiatalember erős szembenállását talán csak a kisfiú ellensúlyozza némileg, akin a két másik nemzedék jegyei is tettenérhetőek. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
A Szabó család, a csaknem fél évszázadon futó népszerű rádiójáték legelső felállása Gobbi Hildával, Szabó Ernővel, Garics Jánossal, Balogh Erzsivel, Benkő Gyulával és Vörösmarthi Lilivel. A sorozat 2500. és egyben befejező adását, 2007. májusában adta le a Kossuth Rádió. A fotós felkérte a szereplőket, hogy egy családi portré erejéig álljanak össze, ők pedig a felvétel pillanatában is pontosan leképezték azokat a vizuális jegyeket, amelyek karaktereiket jellemezték. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Szalay a Tükör legfiatatalabb munkatársaként készített sorozatot az ingázókról. A képek Budapest és Pusztaszabolcs között készültek. Az anyag iszonyatos kínlódások árán, közel egy hónap munkája alatt készült el. A fotók eredetileg öt oldalt kaptak volna a lapban, ám annak ellenére, hogy a szakma imádta őket, akkor mégsem jelenhettek meg a Tükörben. Nagyjából tíz évet kellett várni, amíg az újság lehozta az ingázókról készült képeket. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Életérzés. 1964 nyarán Szalay egy újságíróval két napot kempingezett a Balatonnál, hogy riportot készítsenek az ott nyaraló fiatalokról. “Akkoriban még a farmernadrág, pláne a koptatott… hát el lehet képzelni!” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Szalay Zoltán lemezborítókhoz is készített képeket. Egykori iskolatársát, Latinovits Zoltánt például Ady-versek olvasása közben fotózta. “Nagyon érdekes volt a kapcsolatunk Zolival: hol imádtuk egymást, hol üvöltöztünk. Három végén égette a gyertyát, és számára csak az felelt meg, ha mindenki azon a fordulatszámon pörög és teljesít, amin ő is. Ez pedig szinte lehetetlen volt.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Psota Irén az Elektrában használt parókájában. Szalay fényképe még a művésznőt is megdöbbentette. “Senki sem hiszi el nekem, de nála drukosabb színészt én még az életben nem láttam. De ez csak addig tartott, amíg a színpadra nem lépett.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Amerigo Tot, a magyar sztárszobrász, aki ugyan a Fejér megyei Fehérvárcsurgón született (Tóth Imre néven), élete nagy részét Rómában élte le. “Kiváló ember, kiváló szobrász. Irdatlan erő lakozott benne, igazi kőfaragó volt. Amikor ez a kép készült, azzal a kérdéssel provokáltam, hogy lehet a vasat meghajlítani. Ő pedig megmutatta.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Montázs Lovro von Matačić horvát karmesterről és zeneszerzőről, ami egy több órás, hajnalig tartó munka véletlenszerű eredményeként született. A fotós két tekercsnyi képet készített róla, de az előhívásnál problémák adódtak, így a filmen alig lehetett nyomokat látni. “Iszonyatosan dühös voltam magamra. Szétvágtam a filmet, és az átvilágítóasztalon elkezdtem játszani a levágott darabokkal, hogy esetleg hogyan jöhetne létre valami ív a képen. Amikor ez összejött, akkor celluxszal összeragasztottam a filmszéleket, majd nyomtam róla egy kópiát. Beraktam a fiókomba, és csak hat-nyolc évvel később került elő újra.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Déry Tibor. A kép készültekor épp Makk Károly és Sándor Pál forgatott filmet a Kossuth- és Baumgarten-díjas íróval. “Miközben ők kérdezgették, én csak vártam a pillanatot, amikor Déry szuggesztivitása a leginkább megmutatkozik. Lényegében ez a jó portré titka is: azaz hogy a megfelelő pillanatot kivárjuk, megtaláljuk és egyben meg is ragadjuk. Mindig azt tanítottam: nézz, láss és exponálj! Mindezt lehetőleg egyetlen századmásodperc alatt.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Belvárosi sms. Az egykori Eötves Klub ma már inkább Centrál kávéházként ismert. “Valaki behozott egy-két régi fotót a Centrálról. Kézről kézre jártak a képek, sokan csak akkor tudták meg, hogy ott lopják a napot, szakadt rugójú fotelokba süllyedten, ahol egykor a magyar szellemi élet óriásai, Kiss József, Ambrus, Molnár, Babits, Kosztolányi, Szabó Dezső és a többiek alkottak, beszélgettek, álmodoztak, leveleztek, itták a kapucínert, és tunkolták a pörköltszaftot” – írta Jolsvai András a klubról, ahonnan az Omega és Zorán is indult. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
“Na, ezek itt szépen összejöttek: Ceauşescu, Kádár, Honecker, Gorbacsov és Jaruzelski a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének budapesti ülésén, 1986-ban. A Béla király úti kormányrezidenciánál vártuk, hogy kijöjjenek a szokásos, bambán vigyorgós családi kép erejéig. Aztán egyetlen pillanat erejéig megtörtént az, ami a képen is jól látszik. Jobb oldalt Honeckerék gyülekeznek, Ceauşescu teljesen külön áll, nem vesz részt ebben a buliban, Kádár pedig tétován áll a kép közepén. Ez egyúttal azt is megjósolta, ami aztán később történt. Akkoriban meg is kérdezték tőlem: te a jövőbe látsz?!” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
“Ceauşescu hősies, Románia kommunizmus” – hirdette a kiírás. 1988-ban a Magyar Hírlap külön sorozatot szentelt a határon túli magyarságnak. Szalay és a vele utazó újságíró ugyan elvileg turistaként indult Erdélybe, néhány nap után gyanúsnak kezdték vélni, hogy minden szállásukon négyes számú szobát kapnak. “Akkor már pontosan tudtuk, hogy minden lépésünket figyelik.” Amikor birtokba vették az egyik ilyen négyes szobát, magukra zárták az ajtót, és elkezdtek szexet imitálni. “Teljes műsort vágtunk le nekik, rugóztattuk az ágyat, hangokat adtunk ki, és aztán mentünk tovább a következő szállodába, ahol megismételtük ugyanezt.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
A Szovjetúnió elnöki tanácsának elnökét fogadja Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Németh Károly, miközben feleségeikkel a díszzászlóalj tisztelgését fogadják a Parlament előtt. A két first lady látványa úgy megfogta a fotóriportert, hogy muszáj volt megörökítenie őket. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
“Ez pedig maga a tánc!” A képen Dózsa Imre, a Magyar Állami Operaház szólótáncosa, később a Svéd Királyi Balett igazgatója, és a Táncművészeti Főiskola főigazgatója látható. “Dózsa kurvajó táncos volt.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Orbán Viktor és Deutsch Tamás néhány fideszes politikus társaságában a Parlament előtt teker, nem sokkal a rendszerváltás után, 1991-ben. A képen hátul Illés Zoltán tartja a molinó bal szárát. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Solti György, avagy Sir Georg Solti karmester és zongoraművész utolsó portréja. A művészt 1972-ben, a zenekultúra területén végzett kivételes munkájáért II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. Amikor a felvétel készült, épp Szabó István forgatott vele utolsó budapesti látogatása során. Utána visszament Londonba, és néhány nappal később váratlanul meghalt egy franciaországi üdülővárosban, Antibes-ben. Kérésére magyar földben, Bartók Béla sírja mellett temették el a Farkasréti temetőben. Síremlékére azt vésték: “Hazatért”. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Pünkösdi királyfi, avagy egy sokác (Mohács környékén élő horvát népcsoport) kisfiú a Röpülj páva elnevezésű országos népművészeti vetélkedőn. “Valami csodálatos tisztaság és valami csodálatos nyitottság árad belőle, ezért szeretem annyira ezt a képet.” (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Sváb bál Baranyában, szintén a Röpülj páva forgatásán. “Mindig nagyon izgatott, hogyan lehet a mozgást állóképen ábrázolni. Nagyon sokat játszottam ezzel, és ez a kép is ennek a játéknak az egyik állomása volt.” A fénykép egyébként a stúdió zsinórpadjáról készült, ahol a fotós mellzsebéből az egyik előrehajlás közben véletlenül kicsúszott a Ronson öngyújtója. A nem könnyű darab ezzel csaknem kétemeletnyi magasságot zuhant az előadás közben. Szerencsére senkit nem talált el, és rövidesen meg is került, a zuhanás nyomát azonban még sokáig őrizte. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
(Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Egy csepp Magyarország egy kisharsányi szőlőhegyen. “Valamiért baromira érdekelt a metszés utáni rügyfakadás, és miközben a hegyen dolgoztam, valami ismétlődő, furcsa hangra figyeltem fel. Aztán rájöttem, hogy a metszett szőlő végén a nedv kijön, és amikor a keletkező csepp eléri a kritikus szintet, akkor leesik, én pedig ennek a hangját hallottam. Ekkor jött az ötlet, hogy meg is örökítsem ezt.” A fotós később szerette volna, ha ez lenne Magyarország jelképe, ezért a képet bekeretezve átadta az akkori miniszterelnöknek, aki megköszönte szépen, majd eltette és hazavitte. (Fotó:
Szalay Zoltán / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
