A telep munkatársai olyan öltözékben jelenhettek meg a fotózáson, amilyenben szerettek volna – nem volt sem sminkes, sem sztájliszt. Volt, aki borostásan érkezett, más az első munkavédelmi sisakjával, vagy épp a telepen megismert párjával, akivel már évtizedek óta házasok.

 

A képek helyszínei, amennyire lehetséges, idomultak a fotóalanyok munkaterületeihez, vagy legalábbis a karaktereihez, de a szigorú szabályozások miatt még a sisak nélkül készült fotókat is külön engedélyeztetni kellett.

 

Déri közel két hétig dolgozott az óriási területen, igyekezett minél jobban megismerni az alanyait. „Látszott rajtuk, nagyon boldogok, hogy a munkájukról mesélhetnek. Volt olyan, aki a következő találkozásnál, ott folytatta a történeteit, ahol a legutóbb abbahagyta, egy másik pedig azóta a Facebookon küldi át a saját fényképeit, hogy mondjam el róluk a véleményem” – mesélte a fotós, aki azt is kiemelte: a Mol úgy bízta rá a teljes anyagot, hogy nem kellett semmiféle elvárásnak megfelelnie, hagyták őt szabadon dolgozni.

A gázüzem területén egykor csaknem háromezer ember dolgozott, mára ez a szám – a technológiai fejlődésnek köszönhetően – alig 250-re csökkent, annak ellenére, hogy az algyői az ország legnagyobb olajmezője, amely a hazai termelés nagyjából egyharmadát biztosítja. Déri végül a gázüzem 27 munkatársát örökítette meg, amiből most 15-öt – az alkotó kedvenceit  –  lehet megtekinteni az Indexen. A teljes anyagból Egy aranykor emlékei címmel nyílt kiállítás a szegedi Reök-palota előtti téren csütörtökön, Podmaniczky Szilárd képaláírásaival.