A francia, akire csak Hitler hallgatott
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
125 éve, 1890. november 22-én született Charles André Joseph Marie de Gaulle, az ötödik Francia Köztársaság első elnöke. A modernkori francia és európai történelem egyik legmeghatározóbb alakja. A II. világháborúban a francia hadsereg tábornoka, a náci Németországgal harcoló Szabad Francia Erők vezetője volt. Bár harcolt a francia demokráciért, titkon mindig monarchista maradt. Szenvedélyesen utálta az amerikaiakat, lenézte a briteket, de tisztelte az oroszokat. Mégis, az egyesült Európa egyik megteremtője volt.
A 10 éves de Gaulle. Értelmiségi családban született az észak-franciaországi Lille-ben. Édesapja filozófia szakos professzorként tanított. Szigorú konzervatív és katolikus neveltetést kapott, ez későbbi életét is meghatározta. Négy különböző iskolába járt, mielőtt 1908-ban kiváló eredménnyel leérettségizett.
(Fotó: Apic / Europress / Getty)
(Fotó: Apic / Europress / Getty)
22 évesen a Saint-Cyr katonai akadémia tablófotóján. De Gaulle-t kamasz korától kezdve a katonai pálya vonzotta. 1908-ban iratkozott be Franciaország legjobb tiszti iskolájába a Saint-Cyrbe. A felvételin 121-ből 119 pontot szerzett. 196 centiméteres magassága miatt itt kapta a „Nagy Spárga” becenevet. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
Öcsével, Jacques-kal és Pierre-rel, valamint bátyjával Xavier-vel a Saint-Cyrben. A 230 fős évfolyamot De Gaulle a tizenharmadik legjobb eredménnyel végezte el. Mivel nem akart a tengeren túli francia gyarmatokon harcolni, az Arras-ban állomásozó 33. gyalogsági ezrednél jelentkezett szolgálatra. Itt Pétain marsall, „Verdun oroszlánja” alatt szolgál. De Gaulle éppen a verduni ütközet alatt sérült meg, és került német fogságba 1916-ban. A hadifogolytáborból ötször próbált megszökni, mindannyiszor sikertelenül. Az ellátásra azonban nem volt panasza: mivel korábban tanult németül, a fogságban többször kellett közvetítenie a német katonák és a foglyok között. A táborban ismerkedett meg a vörös hadsereg későbbi tábornagyával, Mihail Tuhacsevszkijjel. 1918. december 1-én, három héttel a német kapituláció után szabadult. A börtönben írta a végül 1924-ben kiadott Az ellenség és a valódi ellensége című első könyvét. (Fotó:
Apic / Europress / Getty)
Súlyosan fogyatékos lányával, Annie-val Bretagne-ban, 1933-ban. Yvonne Vendroux-val 1921-ben házasodott össze, három gyermekük született: Philippe, Élizabeth és Anne. Hat unokája született, közülük ifj. Charles de Gaulle 1994 és 2004 között volt képviselő az Európai Parlamentben a nacionalista Nemzeti Front párt színeiben. Egy másik unokája, Jean de Gaulle 2007-ig volt a konzervatív Unió egy Népi Mozgalomért képviselője a francia nemzetgyűlésben. (Fotó:
Apic / Europress / Getty)
1944-ben a párizsi Concorde téren figyeli a francia, amerikai és brit csapatok bevonulását. De Gaulle a világháború előtt, 1934-ben írta meg könyvét a modernkori hadseregekről. Ebben a páncélozott harcjárművek és a hivatásos katonaság fontosságát hangsúlyozta. Pétain ekkor pártolt el tőle, pedig 1925-ben ő nevezte ki a Legfelsőbb Haditanács alelnökének. Adolf Hitler végül az ő munkája alapján dolgoztatta ki a német hadsereg stratégiáját. De Gaulle 1940-ben a 4. páncélozott dandár parancsnokaként többször visszaszorította a német csapatokat. A március 15-i német áttörés után ő érte el a francia hadsereg legnagyobb sikereit. Emiatt honvédelmi államtitkárnak nevezték ki. Június 16-án Pétain marsall lett az ország új vezetője, aki fegyverszünetet kötött volna a náci Németországgal. De Gaulle ehelyett a francia gyarmatokról szervezett volna katonai ellenállást. Nagy Britanniába szökött több tiszttársával. Megszervezte a Szabad Franciaroszágot és az afrikai gyarmati csapatokkal a szövetségesek oldalán harcolt. 1944. augusztusában visszatért Franciaországba, hogy Párizs felszabadításakor ott legyen a szövetséges erőkkel együtt. (Fotó:
Bob Landry / The LIFE Images Collection/Getty)
1944. augusztus 28-án került sor Párizs felszabadítására, melyben De Gaulle is részt vett. Az ünnepélyes felvonuláson a Champs-Élysées-én vonultak a Diadalívig, amely a mindenkori francia hadsereg nagyságát szimbolizálja. Itt de Gaulle lerótta tiszteletét az Ismeretlen Katona sírjánál. A teret, ahol a Diadalív áll a világháború idején még Étoilének hívták, de Gaulle halála után már róla nevezték el. (Fotó:
AFP)
A francia nemzetgyűlés első ülése Franciaország felszabadítása után 1944. november 7-én. Miután a német hadsereget fokozatosan kiszorították Franciaország területéről, de Gaulle-t nevezték ki az átmeneti kormány elnökének 1944. augusztus 20-án. Az észak-afrikai francia erőket az ország déli részének felszabadítására rendelte. 1944 végétől az 1945-ös német kapitulációig a francia hadsereg több területet megszállt Németországban. Ezzel de Gaulle elérte, hogy a háború utáni béketárgyalásokban egyenrangú fél legyen a többi szövetséges erővel. (Fotó:
David E. Scherman / The LIFE Images Collection/Getty)
1946-ban de Gaulle lemondott az ideiglenes elnöki posztról. A tábornok többször kritizálta a negyedik köztárság tervezett alkotmányát. Szerinte az túl nagy hatalmat adott a parlamentnek. Az új tervezetben szerinte túl nagy felelőssége lett a pártoknak, ezt pedig „merész és ostoba politikai trükknek” nevezte. Visszavonult a politikától és megírta saját háborús memoárkötetét. Ebben sokat ír saját hősiességéről, magát egyes szám harmadik személyben emlegetve. 1947-ben visszatért a politikához, saját pártot alapított. Mérsékelt sikerei miatt 1953-ban ismét visszavonult. Pártja 1955-ben megszűnt. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
De Gaulle 1959. április 17-én, miután megnyerte az elnökválasztást. 1954-ben a negyedik francia köztársaság meggyengült: az indokínai háborúban Franciaország vereséget szenvedett. Korábbi gyarmatát, Vietnámot a 17. szélességi kör mentén ketté orsztották. Az 1956-ban megszületett loi-cadre Deferre jogi reform, ennek köszönhetően Marokkó és Tunézia függetlenedett Párizstól. 1958-ban fellázadtak az algériai telepesek, Raoul Salan, a helyi katonai erők parancsnoka ideiglenes átvette a hatalmat. A de Gaulle-lal szimpatizáló Salan a bejelentésekor azt mondta: „Éljen De Gaulle!” Ekkor a tábornok jelezte, ha felkérik, elvállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Többen attól tartottak, hogy de Gaulle korlátozná a szabaságjogokat, ha hatalomra kerülne. „Tettem én ilyet valaha!? Ellenkezőleg: amikor eltűntek, helyreállítottam őket. Őszintén ki gondolhatja, hogy 67 évesen akarok diktátori karrierbe kezdeni?” – válaszolta. Amikor az Algériában állomásozó francia erők légidesszanktosokat küldtek Korzikára, és felmerült, hogy Párizst is megtámadják, de Gaulle-t ideiglenes miniszterelnöki kinevezést kapott hat hónapra. Ez alatt új alkotmányt hozott: 1958. szeptemberében a lakosság közel 73 százaléka támogatta az új alaptörvényt. Novemberben az új pártja, a szavazatok 78 százalékát szerezte meg, őt pedig decemberben az elektorok 78 százaléka köztársasági elnökké választotta. (Fotó:
Lipnitzki / Europress / Getty)
1962. július 3-án algírek ünnepelték az ország függetlenedését. Hivatalba lépésekor a gazdaság romokban hevert: új frankot vezetett be, és felélénkítette a német-francia gazdasági kapcsolatokat. Folytatta az atomprogramot, hogy nukleáris hatalommá tegye Franciaországot. Viszautasította az amerikai és a szovjet közeledést is. Helyette az Európai Gazdasági Közösségben hitt. Remélte, hogy egy európai összefogás függetlenítheti a kontinenst. Az algériai helyzet békés megoldását viszont nem tudta megoldani: a baloldal arra kérte, hagyja függetlenedni az észak-afrikai területet, míg a helyi telepesek fellázadtak ez ellen. De Gaulle két felkelésüket is leverte, de a párizsi rendőrség udvarán a hatóságok legalább 70 algír tüntetőt lemészároltak. Az elnök eltitkolta a vérengzést. 1961-ben végül népszavazáson dőlt el, hogy a volt külterület elszakad Franciaországtól. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
De Gaulle és Giuseppe Saragat olasz elnök a Mount Blanc alagút átadásán 1958-ban. A francia államfő elszánt híve lett az egyesült Európának. „Igen, Európa, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa, ami meg fogja határozni a világ sorsát” – mondta el egyszer vágyát a kontinensről. De Gaulle motorja lett az Európai Gazdasági Közösségnek, de 1963-ban és 1967-ben megvétózta Nagy Britannia csatlakozását. Megvetette az amerikaiakat, a briteket pedig trójai falovuknak tekintette. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
A francia elnök 1966. június 7-én, hivatalos látogatásán a Szovjetunióban. 1960-ban Franciaország lett a világ negyedik atomhatalma az Egyesült Államok, a szovjetek és a britek után. De Gaulle célja az volt, hogy orászágát teljesen függetlenítse mind katonailag, mind gazdaságilag. 1966-ban emiatt kivonta csapatait a NATO fennhatósága alatt, noha a szövetség tagja maradt. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
De Gaulle Dwight D. Eisenhower, az Egyesült Államok 34. elnökének temetésén 1965-ben. Az 1956-os szuezi válságban még az USA és Nagy Britannia oldalán Izrael pártjára állt Egyiptommal szemben. De Algéria 1962-es függetlenedése után arabbarát külpolitikára váltott. Emiatt, és mert 1966-ban élesen bírálta az Egyesült Államok vietnámi beavatkozását, megromlott a viszonya Washingtonnal. Az elmérgesedett viszonyon csak utódja, Georges Pompidou tudott javítani, aki 1969-es visszavonulása után követte az elnöki poszton. (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
1970. november 9-én az esti hírlapok jelentése De Gaulle haláláról. Az elnök 1968-ban lemondott, mert nem ment át a francia önkormányzati rendszert és a törvényhozást módosító javaslata a szenátuson. Utolsó éveiben sok kritika érte politikáját: a közszolgálati sajtóban de Gaulle hívei hatottak a hírszerkesztési elvekre, és májusban diáklázadások törtek ki. Az elnök még attól sem riadt volna vissza, hogy a hadsereg segítségével oszlassa fel a megmozdulásokat. A diákok és a munkások politikai követeléseiről azt mondta: „Reform igen, káosz nem!” (Fotó:
Popperfoto / Europress / Getty)
1970. november 12. Charles de Gaulle temetése. A korábbi elnök búcsúztatásán több állam- és kormányfő részt vett. A képen Marian Spychalski lengyel vezető, Richard Nixon amerikai elnök, János luxemburgi nagyherceg, valamint Franz Jonas osztrák és Zalman Shazar izraeli államfő látható. Utóbbi azután látogatott el a temetésre, hogy de Gaulle 1967 úgy jellemezte a zsidókat, mint „zsarnoki és öntelt népet.” (Fotó:
Walter Bennett / Life Magazine)
1970. november 12. búcsúztatása a Champs-Elysées-n. De Gaulle a XX. századi francia történelem egyik legnépszerűbb alakja mind a mai napig. Azzal együtt is, hogy többször vádolták meg diktatórikus allűrjei és szélsőséges kiejelentései miatt. Szállóigeként idézgetik több kijelentését a világ minden táján. De Gaulle mondta, hogy „minél jobban ismerem az embereket, annál jobban szeretem a kutyákat”, de azt is, hogy „a temetők tele vannak nélkülözhetetlen emberekkel.” (Fotó:
Keystone-France / Europress / Getty)
A Charles De Gaulle repülőgép-hordozó. Franciaországban legalább annyi közterületet, iskolát, intézményt stb. neveztek el De Gaulle-ról, mint Magyarországon Kossuthról. De róla keresztelték el Párizs legnagyobb repülőterét, és a francia haditengerészet zászlóshajóját. (Fotó:
Patrick Aventurier / Europress / Getty)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
