Rettenetes bürgepörkölt a Margitszigeten
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Észak Aleppója még a rettenetes bürgepörköltet is megkóstolta a szigeten, ahová 14 évig egy nagy gyász miatt be sem léphetett illetéktelen halandó, és ahol aztán nagy botrányt kavart, hogy alcsúti növendékek miatt vágták ki a szép öreg fákat. Kis szigeti nosztalgia a számláit notóriusan nem fizető Krúdy szellemében Palatinus Jóskával, egymás sarkában sétafikáló szép nőkkel, tust húzató honatyákkal és bokrokra nehezedő édes barbár kultúrával. Nagykép, nagyrészt Gilányi Magdolna A Margitsziget 19. századi képeken című, nemrég megjelent könyve alapján.
Kilátás a Halászbástyáról a Vízivárosra, a Margitsziget felé. A felvétel 1876 körül készülhetett, annak az évnek a táján, amikor felavatták a Margit hidat. A szigetre (illetve szigetekre, merthogy, mint itt is látszik, ekkor a déli csúcsnál külön állt a Festő-sziget nevű kis földdarab; ezt később feltöltéssel kannibalizálta a nagy testvér) ekkor még nem lehetett ezen keresztül eljutni, a kis szárnyhíd csak 1900-ban épült meg. Maradt a gőzhajó vagy a csolnak, a reménytelen szerelmeseknek, kártyában szerencsétleneknek és adósságba fulladóknak pedig az Arany haláltánc-balladájában (Híd-avatás) megénekelt örvény. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
A Margit fürdő előtti park, egyik tényleg szép korszakában. Az első nagy parkfejlesztés még az 1810-es években volt, amikor József nádor jóvoltából a sziget, mint a szemtanúk büszkén dicsérték, „pár év alatt kis paradicsommá változott”. Ő ültette azokat a tölgyeket is, amelyek alatt hatvan évvel később Arany János megírta az Őszikéket, és ő honosította meg a szigeten a platánt is. Van, amelyik még mindig él: a Palatinus fürdővel szembeni, hét nyúlványa miatt hét vezér platánnak nevezett fa már elmúlt 200 éves. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Arany János tölgyei 1912-ben, ahová „nem hat város zaja semmi". Az Árpád-korban királyi vadászhely volt a Nyulak szigete, aztán a domonkos apácák lakóhelye és Szűz Mária-sziget, majd Nagyboldogasszony-sziget, a nádor birtokaként Nádor- vagy Palatinus-sziget. A török korban teljesen elnéptelenedett, a története is elfelejtődött, aztán a klarissza apácák lettek az örökösei. Buda 1686-os visszafoglalásakor tábori kórház és temető létesült rajta, majd 1790-ben, a szerzetesrendek II. József-féle megszüntetése után került nádori tulajdonba. (Fotó:
Balogh Rudolf / Vasárnapi Ujság 59. (1912) 26. sz. 521.)
A premontrei romokra épült főhercegi nyári lak 1878 táján. József nádor építtette az 1800-as évek elején, az a nádor, aki a Habsburg–Romanov-szövetséget megpecsételendő egy cárleányt, Alexandra Pavlovnát vett feleségül. Ekkor egymást követték a lovasjátékok, hangversenyek, bálok, margitszigeti szüreti mulatságok, az egyiken még az osztrák, a porosz és az orosz uralkodó is részt vett. „Észak Aleppója, az orosz cár még a rettenetes bürgepörköltet is megkóstolta. II. Sándorba minden társaságbeli asszony belészeretett akkor, mindenhol az Alexander-marschot játszották” – áll a cár és a rettenetes birkapörkölt találkozását megörökítő elbeszélésben. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Az orosz cárleány szülése utáni váratlan halála szigetmentes búskomorságba taszította a nádor környezetét. „A pavilonokkal díszített Margitsziget a folyam legszebb ékessége és a közönség kedvelt sétálóhelye volt; de minthogy a szigetet a város a boldogult királynénak (Így nevezi mindenki!) ajándékozta, halála óta nem szabad a szigetre lépni, és átengedni magát a minden magyarra oly szép és egyben oly szomorú emlékezés örömeinek” – írta egy orosz utazó 1810-ben. (Fotó:
Balogh Rudolf / Vasárnapi Ujság 59. (1912) 26. sz. 520.)
A Kisszálló, aljában a Felső Vendéglővel, a sziget 1866 utáni újbóli felvirágoztatása után. A Margitsziget megújítása József (Károly Lajos) főherceg vállalkozása volt: nagyszabásúlag újraparkosított, és elhatározta, hogy a szigetet divatos fürdő- és pihenőhellyé teszi. A nádorok másik híres birtokáról, Alcsútról hoztak növényeket, hogy az addigra elhanyagolódott parkot újjávarázsolják. A közvéleményben nagy felháborodást keltett, hogy a kertrendezés ürügyén sok öreg fát látványosan kiirtottak, a favédelem tehát nem csak a rendszerváltás után lett fajsúlyos közéleti kérdés, még ha akkor a fához bilincselés valószínűleg nem jutott még eszébe senkinek. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Az Ybl Miklós tervezte Margit fürdő valamikor az 1880-as években. Ha nem ismerős az épület, a hiba nem feltétlenül az ön készülékében van: a sziget északi részén lévő gyógyfürdő a háborúban súlyosan megsérült, aztán az '56-os nagy árvíz okozott benne újabb károkat, ezután bontották el teljesen. Pedig amikor az 1860-as években az éppen dzsumbujosan elhanyagoltabb korszakát élő szigetet átvette „Palatinus Jóska”, a nádor testvére (a strand neve ma is a sziget régi tulajdonosaira, a nádorokra utal) és fürdő- és nyaralóközpontként akarta azt felvirágoztatni, ez volt az egyik leglátványosabb beruházás. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Ivócsarnok az artézi forrásnál, a japánkertnél lévő mesterséges vízesés háta mögött, ott, ahol bő száz évvel később talán vattacukros bázis lett. A 43 fokos termálvizet adó kutat fúró Zsigmondy Vilmosnak nem volt könnyű dolga. „A Margit fürdőnek hőforrása a hideg Duna fenekéből, annak is a legmélyébül fakad föl. Évek során túrták-fúrták. Sokan már attól tartottak, hogy valahol Kanadában lyukad ki a kutatóvas vége” – írta pest-budai emlékeiben a mára gyakorlatilag elfelejtett Ágai Adolf, alias Porzó. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Az Alsószigeti Nagyvendéglő a későbbi Casino helyén az 1880-as években. Az alsószigeti jelző lényeges, a szigeten ugyanis ekkor két állítólag pompásan berendezett vendéglő volt a társadalmi élet rivális központja, abból pedig, hogy ki melyikbe járt, legalább annyit ki lehetett olvasni, mint most abból, hogy kinek jut hely a Puskás Akadémia díszpáholyában, és kinek marad mondjuk a Kisvárda–Mezőkövesd derbi. „A főváros válogatott társaságainak kedvenc találkozóhelye van itt, különösen a honatyáknak, s gyakran megesik, hogy amíg a sziget felső vendéglőjében a többség pártja üli tüntető lakomáját, az alatt a kisebbség ellentüntetésűl az alsó vendéglőben lakomázik, s innen is, túlról is a rázendülő tus hirdeti az országra szóló felköszöntéseket” – írta Jókai Mór, aki országgyűlési képviselőként közelről ismerhette a sziget szimbolikus földrajzát. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Nyári lak az Alsószigeti Nagyvendéglő mellett, ott, ahol most a Holdudvar működik. A felvétel az 1880-as években készült, készítője, ahogy az itt látható képek többségének, Klösz György, a magyar városfotózás legelső mestere. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Pihenő a zenepavilon előtt 1906-ban. „A sziget nem volt egyéb, mint egy olyan korzó, amelyet minden oldalról víz vesz körül” – írta Molnár Ferenc, aki szintén élt a Margitszigeten. Vagy mint egy útleírásban állt: „Ez a valódi fürdőélet színtere, a társadalom legelőkelőbbjeinek gyűlpontja; fürdenek, isszák a forrásvizet, gyönyörködnek a zene hangjaiban, szemlélődnek, bámulják a szép nőket, kik itt épp úgy, mint minden más fürdőhelyen számosan gyűlnek egybe.” (Fotó:
Balogh Rudolf / Vasárnapi Ujság 53. (1906) 36. sz. 581.)
A margitszigeti nagyszálló ugyanúgy Ybl Miklós tervei alapján készült, mint a sziget legtöbb reprezentatív késő XIX. századi épülete. Nyaranta Arany János is itt lakott az 1870-es években, ahogy aztán a húszas évekig újabb írónemzedékeknek lett otthona a sziget Krúdytól Szép Ernőn át Bródy Sándorig. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
József nádor ferences templom romjaira épített villája ismét; az egyszerűen csak kastélyként emlegetett épületben lakott Krúdy is a családjával 1918 után. Ekkor bérlakások voltak benne, később vízipólóklub került ide. „Ezzel véget ért csendes, idillikus, vidékies életünk, s elkezdődött a búcsú imádott szigetünktől. Még rövid egy-két év, s lassan minden épület prózai kereskedelmi vállalkozássá vált, a kispénzűeknek távozniok kellett a paradicsomból" – írta nosztalgikusan Krúdy lánya utóbb, homályban hagyva, hogy a kényszerű Óbudára költözés azzal is összefüggött, hogy az író évek óta nem fizette a számlákat. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
A mesterséges vízesés 1890 után. A gyors fejlesztés, és hogy a város egyre inkább beette magát a Margitszigetre, másoknak sem tetszett egyöntetűen. „Ma már hintók gyors kereke túrja fel a homokot, holnap már fényes paripák éles patái kapálják szét. Összeforradva a híddal, megfosztva boldog és büszke önállóságától, beléesik a nagyváros forgatagába. Félő, hogy maholnap utcákra szabdalva, az a bizonyos »rohamos fejlődés« ki fogja onnan irtani a fák egy részét, s a barbár kultúra nehezedik majd rá bokorra, virányra”– írta Ágai Adolf a századelőn. (Fotó:
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára)
Ómagyar ünnep a Margitszigeten 1913-ban. Ekkor már fővárosi tulajdonban volt a sziget, 11 millió koronáért vették meg József főhercegtől 1909-ben, törvényt hozva róla, hogy „a Sziget örök időkre nyilvános kertként tartandó fenn”. (Fotó:
Balogh Rudolf / Vasárnapi Ujság 60. (1913) 23. sz. 453)
A Margit híd a századfordulón megépült szárnyhíddal, amivel a város végképp birtokába vette a szigetet. Nincs már révész és nincs már meg a Jókai által megírt Duna-parti 372. számú budai ház falán a harang sem, amivel hívni lehetett a csónakost. Az utcákra szabdalást megúsztuk, a kék buszt annyira nem bánjuk, a barbár kultúra meg ugye nehezen megfogható valami. Vattacukorból és bringóhintóból jobb manapság az ellátottság, mint rendes vendéglőből és íróból, az kétségtelen. (Fotó:
Divald Kornél / Vasárnapi Ujság 47. (1900) 34. sz. 565. 64.)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ne maradjon le semmiről!