Nagyon kemény feladat beépülni zárt közösségekbe, amik ráadásul folyamatosan az illegalitás szélén, vagy akár a kellős közepén működnek, még nehezebb dokumentálni őket úgy, hogy művészet legyen belőle. A dél-koreai születésű, de angol Vinca Petersennek ez sikerült. Tizenhét éves korától kezdte el követni először az angol, majd az európai illegálpartikról illegálpartikra vándorló szervezőket és bulizókat.

Az angol rave-ek akkor már legendák voltak: titkos kódokat kellett megfejteni, hogy egy egyszerű bulizónak egyáltalán sejtése legyen a helyszínről, a hatalmas nyitott placcokon többen is vallásközeli élményt éltek át a kábítószer és a stabil ütemek hatására, míg az angol hatóságok fel nem léptek ellenük, és gyakorlatilag kitiltották őket az országból. Ekkor sokan átvándoroltak Európába, ahol nem voltak még ennyire szigorú a szabályozás. Ezeket a karavánokat követte Petersen, aki egészen a fia megszületéséig ezt az életmódot élte.

Pedig nem is akart fotós lenni. A nyolcvanas években modellként dolgozott, amikor találkozott Corinne Day-jel, aki viszont az volt. Day bátorította, adott neki fényképezőgépet, felszerelést, és tanácsolta, hogy igenis tartson ki a tökéletlen, amatőr hatású, de a kendőzetlen valóságot bemutató képei mellett.

Petersen azt is elmondta, hogy egészen biztosan voltak Magyarországon is, de nem tudja mikor is pontosan. Pár képen mintha a volt Nagyvásártelep látszódna, bár az is lehet, hogy a Közép-Kelet-Európai leharcolt ipari épületei túlságosan hasonlítanak egymáshoz.

31 évesen aztán Petersen maga mögött hagyta ezt a világot, a fia születése után „tiszta lapot” akart, és megvárta, hova viszi az élet.