Martinkó Márk új kiállítása a Capa Centerben a város és növényzet, ember és természet viszonyát mutatja be: a betonban, virágládákban, telepített fasorokban növekvő, vagy éppen halódó természetet. "A zöldet keressük, de ránézésre sokszor azt sem tudjuk, kivel, mivel van dolgunk. A megrögzött urbánusok között alig akad olyan, aki a füvön és a borostyánon kívül tudja a városi környezettel egyébként kompatibilis növények nevét. A fákat és a bokrokat (de még a követ és betont feltörő, egységesen gaznak titulált, egyébként már csak túlélési stratégiájuk miatt is figyelemre méltó partizán növényeket) eleve biodíszletként kezeljük, nem élőlényként, és semmiképpen sem olyan érző lényként, amihez valami közünk lenne." - elemezte a képeket Szikra Renáta megnyitó beszédében.

Martinkó Márk egyik korábbi sorozata is meghökkentő párosításról szólt: a REM-sorozat képein alvó, álmodó embereket fotózott. “Amikor az álmok világát vizsgáltam, sokat olvastam Jungról, akkor akadt a kezembe a "Gondolatok a természetről" című tanulmánya, melynek egyik fejezetcíme gyújtólángként égett a tudatomba: "Csak az ember épít kertet”. Ez volt az a mondat, ami elindította a Mesterséges zöld sorozatot."

A Capa Centerben bemutatott sorozat öt év munkáját foglalja össze, a képek középformátumú fényképezőgéppel színes negatívra készültek. A hosszú időszak közben egy másik sorozata is elkészült, a Digitalizált növények, amelyet a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben együtt állították ki a Mesterséges zölddel. "Egyazon gondolatmeneten épülnek, csak vizuálisan teljesen más irányt vesz a kettő. Más nézőpontból vizsgál azonos témát."

A fotós maga is törekszik arra, hogy környezettudatos legyen. "Nem szemetelek, próbálok szelektíven háztartási szemetet gyűjteni, de autóval járok, messze állok attól, hogy "zöldnek" mondhassam magam. De szeretem a természetet, főként az "ősi természetet". Kevés jobb kikapcsolódás létezik, mint egy erdőben bolyongani. Ettől függetlenül én nem úgy tekintek a sorozatra, mint egy szimpla "mentsük meg a bolygónkat" kiáltványra. Persze ez egy fontos olvasata, a jelen tapasztalataiból kiindulva, de nem az egyetlen. Sokféleképpen tovább lehet gondolni azt a helyzetet, amit a sorozat bemutat. Innen nézve persze disztópikus ez a jövőkép és én is erről a végéről fogtam meg a témát, de az is lehet, hogy a jövő embere tök boldog lesz egy ilyen világban. Nem úgy tűnik, hogy affelé haladunk, hogy megtaláljuk magunkban azt a bizonyos ősi, természethez közeli lényt. Persze törekedni kell, de a környezetünk nem engedi. És lehet, hogy a jövőben szagos, színes virtuális valóságunkban tökéletesen fogjuk érezni magunkat, ahol abba a szimulált őserdőbe mehetünk sétálni, amelyikbe akarunk.”

A sorozat 22 képből áll most, rengeteg idő ment el a megfelelő helyszínek megtalálásával, a szett megalkotásával. "Konzultáltam tájépítészekkel, bújtam a neten fellelhető képeket, infókat, google street view-t, jártam a várost. Általában éjjel. Azért nem úgy kell elképzelni, hogy öt éven keresztül folyamatosan, nap mint nap ezen dolgoztam, de sokat foglalkoztam vele. Volt olyan év, amikor csak két-három képet fotóztam a sorozathoz, mert hétköznaponként általában egy irodában dolgozom, így nem tudtam 100%-ban a projektre szánni az időmet. Így sem tudott minden kép elkészülni, az egyik beállítás fejben összeállt, de egy rövidlátó plázaigazgató nem adta ki a helyszínhasználati engedélyt. Az a kép már sosem fog elkészülni. A sorozat viszont anélkül is kerek, késznek tekinthető."

A dunaújvárosi fotós a Fotográfus.hu Alapítványi Iskolában tanult, tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Hibaista csoportnak. Munkáit különböző díjakkal (Talentometer, a Víz összeköt pályázat) és különdíjakkal egyaránt elismerték. Fotósorozatait az International Photography Awards (IPA) és a Lens Culture, Earth competition bizottsága is dicséretben részesítette. 2008-óta rendszeresen mutatja be munkáit csoportos és egyéni kiállításokon Magyarországon és külföldön egyaránt - írják a kiállítás ismertetőjében.