Nem emlékszem az első westernfilmemre, szerintem a Volt egyszer egy Vadnyugat lehetett, és nem hiszem, hogy 4-5 évesen, amikor először láthattam, Charles Bronson harmonikáján és a száraz, poros, rideg környezeten túl bármi is megmaradt volna bennem.

A képen egy igen híres útszakasz látható, ami Almeira mellett kanyarog, és arról híres, hogy nem volt olyan spagettiwestern amiben ne ment volna rajta végig valaki. Sőt, később még maga Indiana Jones is itt menekült a nácik előtt a Szent Grált kajtatva.

Bezzeg az első indiános könyvemre tisztán emlékszem, a Winnetou volt, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó klasszikus, négyrészes sorozatából, a puha fedeles, kék gerincű kiadás volt, a borítón egy rajzolt, nemes arcélű indiánnal. 

A Volt egyszer egy vadnyugat (1968) díszleteiből nem sok maradt fent, a legendás díszlettervező Carlo Simi pedig eléggé kihasználta a terület adta lehetőségeket. Az egyik ilyen Flagstone városa volt, amit a Guadix melletti La Calahorra vasútállomás közelében húztak fel. Ma már csak a képen látható két fal áll belőle, az egyik egy bank, a másik egy hotel homlokzata volt a forgatás alatt. Érdekesség, de a hotel többi részét egy környékbeli csirkefarm épületeibe építették be.

Hogy miért annak a sorozatnak az utolsó elemével kezdtem, nem tudom, de jött a többi is gyorsan, Old Shatterhand, Old Firehand és az Old Death, meg az Ezüst-tó kincse is.

Aki nagyon szeretne cowboy lenni, de létező Westworld (az HBO sorozata egy androidokkal benépesített western-vidámparkról) híján eddig nem jött neki össze, Almeirában erre is módot találhat. A környékbeli díszletek meglátogatása után részt lehet venni egy egyhetes, intenzív kovbojkodáson, amit egy francia producer talált ki, és The Ultimate Western néven árul. Ez egy olyan szerepjáték, amiben a turisták (mi) egy héten át korhű jelmezben flangálnak, a felújított díszletépületekben laknak és közben egy előre nem megírt forgatókönyvből dolgozó westernsztori főszereplői.

Aztán elmentünk Bulgáriába nyaralni a nagybátyámékkal, én hátul a kombi Zsigában az unokahúgommal, a fejemen műanyag fejdísz, a könyvek meg felhajítva a kalaptartóra.

A spagettiwesterneket ezeket szinte kivétel nélkül Európában forgatták, az andalúziai Almeira környékén. A képen a La Chanca nevű negyed látható, ahol megférnek egymás mellett a vándorcigányok leszármazottai és a marokkói halászok. Az első fontos spagettiwestern az Egy maréknyi dollárért volt, ami egyrész Kuroszava Akira A testőr című filmjének pofátlan lenyúlása, másrészt meg az első olyan Amerikába is bemutatott western, amit Európában forgattak. A helyszínre azért esett a választás, mert az ötvenes évek legvégén itt forgató olasz filmeseket az USA délnyugati részére és Mexikóra emlékeztette, Mario Amendola le is forgatta a Félelem Oklahomában című filmjét és jelezte a többi olasznak, hogy lehet jönni, jó lesz ez. 

Augusztus volt, mire a román-bolgár határhoz értünk, a könyve gerincét a nap úgy felforrósította, hogy amikor megfogtam egyet, és olvasni akartam, a kezemben hullott szét az egész. Két órán át bőgtem állítólag.

Ahhoz Sergio Leone tehetsége, és persze egy Clint Eastwood nevű fiatal színész kellett, hogy ebből iparág alakulhasson ki. Az Egy maréknyi dollárhoz filmhez ideiglenes díszletek épültek csak, de a sikert látva Leone úgy döntött, hogy oké, építsünk fel egy várost, és forgassunk benne még pár filmet. A várost Yucca Citynek nevezték (ma Mini Hollywood néven skanzenként üzemel és a helyi turistaipar egyik fejőstehene), és Carlo Simi díszlettervezőnek köszönhető, aki az 1965-ös Pár dollárral többért című filmhez építette fel tűzoltósággal, bankkal, seriffhivatallal, borbéllyal, bárral és bordéllyal együtt. Ahol egykoron Lee Van Cleef és Clint Eastwood nézett farkasszemet, ma naponta két westernshow-t rendeznek, van medvetánc és pónilólovaglás is.  

Még szerencse, hogy a Nagy idiánkönyv a bőröndben lapult, nem maradtam olvasnivaló nélkül a neszebári kempingben.

Megvan a Volt egyszer egy Vadnyugatban Claudia Cardinale karaktere, aki férje halála után egyedül (illetve Harmonikával vállvetve) kénytelen megvédeni a farmját? A Sweetwater Ranchen csak egy ház állt, aminek jellegzetes teteje lehet igazán ismerős, hiszen ma már turistalátványosság, és Western Leone néven lehet megtalálni.

Nekem a western gyerekként covbojosfilm volt, de jobb szerettem, ha indiánok is vannak benne, és nem csak addig, míg valaki leszedi őket a lóról, nekem hős indiánok kellettek, akikről nem tudtam, hogy amerikai őslakosoknak kellene hívnom őket.

Mire a fenti képen látható Bravo erődöt a hetvenes évek közepére Sergio Leone kedvéért felhúzták, az almeirai westerngyártás csillaga kezdett leáldozni. A díszleterődöt Rafa Molina kaszkadőr vette még később 6000 dollárért, azt remélve, hogy majd a turistacsoportokból megszedi magát. Ez egy ideig úgy-ahogy működött, majd igazán csak akkor kezdett el pénz hozni, amikor a kétezres évek elején pár produkcióhoz kivették. Szerepelt például a 2002-es 800 golyó című filmben, a Netflix Penny Dreadful, című sorozatának egy epizódjában és a kultscifi Dr. Who-ban is.

Örök kedvenc indiánregényem a Nagy Medve fiai és folytatása, a Tokei Ihto visszatér, amit az a Liselotte Welskopf-Henrich írt, aki Karl Mayhoz hasonlóan soha nem járt Amerikában.

Ez itt Nueva Frontera városa, az 1973-as Chino című, Charles Bronson főszereplésével készült filmből. 1984-ig felé sem néztek, aztán a Straight to Hell című akciókomédiában tűnt fel - azóta viszont sorsára hagyva omladozik.

A western persze más, különösen a spagettiwestern, amiben indiánok már nem nagyon szerepeltek.

A hatvanas évek nagy boomjának vége, de Almeira továbbra is kedvelt célpontja Hollywoodnak. Itt fogott 2014-ben Ridley Scott Exodus című filmje és az Assassin’s Creed 2016-ban, de a Trónok harca stábja is elég sokat forgatott a környéken, ahogy a Dr. Who című sorozaté is. A tavaly bemutattt finn horror, az It Came from the Desert is itt készült, ebben hatalmasra nőtt hangyák terrorizálták a lakosságot.

A spagettiwesternek abban korban játszódtak, amiben a klasszikus Vadnyugatnak már meszeltek, az indiánokat vagy legyilkolták, vagy rezervátumba kényszerítették.

2011 óta Almeirában filmfesztivált rendeznek, olyat, ami a helyben készült westernfilmeknek állít emléket. A helyszín egy falu, Tabernas, és a közelében álló Bravo erőd. A fesztiválról azt mondják, rendes westernrajongó életében egyszer legalább elzarándokol rá. 

A történetek középpontjában magányos pisztolyhősök, banditák és megmentendő bögyös nők álltak általában, a vágén meg valaki nagyon koszosan, nagyon szúrós szemmel néz bele a büdös nagy semmibe, miközben Morricone zenéje szól egyre.

Az Arábiai Laurence című filmben van egy jelenet, amiben Laurence és Ali sejk a támadás előtti éjszaka lepillant Aqaba városára egy sziklaoromról. Aztán vágás, és a képen látható sziklafalkat látjuk, a lábát nyaldosó tengerrel (mínusz bazi ronda építmény). A forgatáshoz Aqabát egy kis halészfalu mellett húzták fel, majd a hozzé felhasznált építőanyagot átadták a helyieknek, hogy kezdjenek vele valami hasznosat. 2003-ban egy építési vállalkozó a sziklafalba egy húszemeletes szállodakomplexumot álmodott meg és el is kezdte az építését, amire reakcióul a Greenpeace 18 000 méternyi zöld anyaggal vonta be az építkezés helyszínét, amire a Hotel Illegal feliratot festették fel. A helyi önkormányzat beperelte a vállalkozót, az építkezést leállították, a pereskedés tíz éven át tartott. A végén a helyiek nyertek, a spanyol kormány védett területté nyilvánította az egészet, és azóta sem nyúlt hozzá senki.