Egy gyakran puffogtatott klisé, amikor valaki átlagemberként hivatkozik a nagyobb tömegre. Ezzel az üres címkével persze inkább a saját maga felületességét bizonyítja a használója, hiszen ahogy Kelemen Richárd képeiből is kiderül, hogy a mellettünk elsétáló, a hömpölygő tömeget duzzasztó járókelő ha megáll, képes egy másodperc alatt kinyílni, és megmutatni azt az arcát, amivel története, vagy személye érdekessé válik.

A Budai Rajziskola és a FUGA (Budapesti Építészeti Központ) közösségi, köztéri művészeti projektjének keretein belül a rajziskola elsőéves diákja egy középformátumú Mamiya RB 67-es fényképezőgéppel vonult ki a Nyugati téri aluljáró egyik régi kirakatával szembe, amit most betonfal fed, és sorra leszólította a járókelőket, hogy egy portréra beálljanak a gépe elé. Volt, hogy órák teltek el várakozással, volt hogy percek alatt talált 10 embert, akik hajlandóak voltak részt venni a művészeti projektben, aminek a végére 70 portré készült el, különböző korú, nemű és változó társadalmi csoportba tartozó embereket megörökítve.

A képekből június végéig A FUGA-ban kiállítást szerveztek, aminek  Danó Orsolya volt a kurátora, és ami arra a kérdésre kereste a választ, hogy: Teremthető-e mesterségen olyan közösség, amely tagjai soha nem találkoztak? A válasz minden bizonnyal az, hogy igen, ugyanis a kezdetleges, idegenkedő fogadtatás hamar oldódott, és kamerájával Richárd hamar az aluljáró szövetének része lett.

A kiállítást követően, a kört lezárva a képek visszakerültek a készítésük helyszínére. Augusztus végéig a Nyugati téri aluljáróban üresen álló falfelületet a Közterület-fenntartóknak köszönhetően a fotók kiállítására használják. Természetesen fennáll a veszélye, hogy a képek megrongálódnak - ahogyan az a printek falra kerülése után egy héttel meg is történt, mert néhány portrét letéptek a falról és a szöveget is "korrektúrázták" -, de az alkotók szerint ez is a város arcát mutatja, és éppen ezért részletesen dokumentálni fogják a képek sorsát.