Kummer János fotóriporterként kezdte, nyolc évig dolgozott különböző online szerkesztőségeknél. 2016-ban, szakítva a VS-el, kiutazott fél évre Új-Zélandra, és mint meséli, ez az út meghatározó élmény volt számára.

Két évvel később aztán vett egy repülőjegyet Malajziába, anélkül, hogy lett volna bármi konkrét terve. Úgy utazott két és fél hónapot Délkelet-Ázsiában egy hátizsákkal, hogy soha nem foglalt előre szállást, kötöttségek nélkül járta a városokat és fotózott. "Érdekelt, mit tudok kihozni magamból 35 évesen hátizsákos turistaként, amit jellemzően huszonévesek űznek - meséli Kummer. - Ki akartam szakadni a mindennapi munkából, és csak magamnak fotózni." Malajziából Kambodzsába vette az irányt, majd Vietnámba utazott, és Mianmarban fejezte be a kalandot március 28-án.

"Két-három nap allatt - általában ennyi időt voltam egy helyen - nem lehet részletesebben kidolgozni egy témát, úgyhogy inkább az utazásomat és az embereket akartam megörökíteni" - mondja. Streetfotónak hívják azt a műfajt, amivel dolgozott, arra volt kiváncsi, hogy élnek az egyes ázsiai országokban az emberek a mindennapokban. Nem a turistalátványosságokat fényképezte, hanem az autentikusabb, élőbb helyeket kereste, és rengeteget beszélgetett a helyiekkel, hogy jobban megismerje őket. Gyakran megjelenik ő is a fotókon, buszokon ül, hostelekben pihen, és az ő jelenléte még személyesebbé teszi a gyűjteményt. Kummer nem átfogó képet akart adni Délkelet-Ázsiáról, hanem azt meséli el, milyennek élte meg ő ezt a két és fél hónapot. "Azt kerestem, mi hat rám" - mondja, ami azért tudott ilyen jól működni, mert nem volt szerkesztőségi vagy ügynökségi elvárás vele szemben, szabadon dönthetett, hol mennyi időt tölt. 

Képeiből és élményeiből egy személyes naplót nyitott idén Instagramján, a fotókat napra pontosan egy évvel a készültük után osztotta meg. "Eredetileg az volt a tervem, amikor elutaztam, hogy naplószerűen minden nap posztolok egy képet. Ez három nap alatt megdőlt, úgyhogy nem is forszíroztam később - meséli. - Mikor hazajöttem, kellett egy kis idő, hogy leülepedjen az élmény, és csak idén év elején vettem elő a képeket." Januártól kezdve 76 napon keresztül tett közzé napi egy képet, arról, hogy hol volt egy évvel ezelőtt. Mindegyikhez rövid, személyes történetet is írt, amely kis hátteret ad hozzá.

Kummer azt mondja, szeretne még foglalkozni ezekkel a fotókkal, előbb-utóbb akár kiállítássá rendezni, de előtte az Indexnek mutat egy rövid válogatást fotónaplójából.

Január 14.
"Bár többen figyelmeztettek, hogy Malajziában, és úgy amblokk egész Délkelet-Ázsiában szeretik 15 fok körülire légkondicionálni a tömegközlekedést - miközben kint tombol a 40 fok - mégsem vagyok elég körültekintő a Langkawi-Penang közötti gyorskompon. Két óra alatt majdnem sikerül a hajó oldalfalára fagynom a többi utassal együtt. A légkondicionáló szabályozójához valószinűleg évek óta nem nyúltak, most sem - és nem is fognak - ráz le a legénység egy tagja egy pillanat alatt." (Fotó: Kummer János)

Január 16.
"Utazásaim alatt a lehető legtöbb helyre gyalog próbálok eljutni, ez alatt az idő alatt ismerkedem a helyi viszonyokkal, a környezettel és a helyiekkel, ki tudja mibe fut az ember. Már nem is igazán tiszta, hogy miért kezdem el fényképezni a fickókat, talán a zászló vált ki belőlem valamit. Ők sem értik, mi lehet bennük olyan érdekes Kuala Lumpur egy olyan negyedében, ahol ritkán járnak turisták. Amikor a szélső arc kiszúrja a kakast a baseball sapkámon, heves mutogatás és nevetgélés közepette hátraszalad a műhelyszerű kifőzdéjébe, és előhozza Johnnyt, a kakast, hogy büszkén mutassa, neki is van." (Fotó: Kummer János)

Január 20.
"Ha az angol partituristák épp nem Belső-Erzsébetváros megmaradt kockaköveit koptatják Budapesten, akkor valószínűleg a kambodzsai Siem Reap valamelyik partihoszteljében próbálnak időben felkelni, hogy eljussanak Angkor ősi templomjainak egyikébe. Így nem kell álmos és másnapos angolok között cirkálnom a romok között reggel, arra viszont nem számítok, hogy a többezer kínai esernyő és szelfibot szinte mindent eltakar a látnivalókból. Szerencsére hamar ráeszmélek arra, hogy a romok között akad egy másik téma is, a minden előtt szelfiző és mindent megörökítő turista. Nem tudom, hogy azért, mert már nem fértek el Kambodzsában, de időközeben Kína megépítette a saját játszóterét, Angkor Wat tökéletes másolatát Nanningban." (Fotó: Kummer János)

Január 31.
"Kambodzsai kislány Phnom Penh egyik piacán. Kambodzsa fővárosában tökéletesen elég 24 óra, hogy magamba szívhassak egy kis történelmet az ország legvéresebb éveiből, a Vörös Khmerből. Másfél napot maradtam, fél nap azzal megy el, hogy próbálok feléledni a szervezetemet igencsak megviselő meleg és szmog kombó okozta sokktól. Másnap hajnalban már a vietnámi határon várok az útlevél pecsétemre, hogy 30 napig e keskeny ország aszfaltját koptassam." (Fotó: Kummer János)

Február 2.
"Vietnámban a legnagyobb jelenleg az egy főre jutó robogók száma a világon. Saigon iszonyú zaja és forgalma azonnal sokkol, ahogy pár sikátornyira a hostelemtől leesek a buszról. Pár óra alatt ráeszmélek, itt nem feltétlenül működik az, hogy már méterekkel előre figyelem a karaktereket az utcán, mert közben simán elüt egy motoros. Az erősebb győz elv alapján, nincs az a motoros, aki meg fog állni nekem az úton. Néhány napba telik, aztán egyre jobban kezdem élvezni a dolgot, szemkontakt az összes motorossal, aki feléd tart, majd egyenesen előre az út másik oldalára. Kikerülnek." (Fotó: Kummer János)

Február 4.
"Valahol Saigonban, ahol az üzlet és a magánélet teljesen összefolyik. Elképesztő az a szó szerinti nyitott élet, ahogy ebben a városban élik az emberek a napjaikat. Engedik, hogy a kiváncsi európai szemek furcsán és kicsit értetlenül kukkolják őket. És ha ez nem lenne elég, még be is ülök egy sörre a nappaliba, ami egyben kisbolt, söröző és kifőzde." (Fotó: Kummer János)

Február 12.
"Mui Ne, Vietnám. Ezen a napon megígérem magmnak, sokadjára, hogy soha többé nem megyek napfelkelte túrára." (Fotó: Kummer János)

Február 13.
"Három nap múlva kezdődik a Holdújév, szépítkeznek a helyiek. Vietnámban szinte minden sarkon van egy férfi szépségszalon, ahol arcpakolás közben fültisztítást is kínálnak. Ez a fajta kényeztetés az ország kultúrájának része, és boldoggá teszi őket. Korábbi utazásaim során kaptam már néhány fertőzést, így udvariasan elutasítom ezt a fajta örömöt. Nha Thrang, a vietnámiak Hévize, ide járnak az orosz fiatalok tengerpartozni. Nem akarok itt megállni, de eddig hozott a busz." (Fotó: Kummer János)

Február 21.
"Egy nappal ezelőtt belefutottam egy francia fiúba a Hai Van hágó tetején, egy régi amerikai megfigyelőbázis előtt. Szerencsétlennek lerobbant a motorja, és már órák óta várakozott. Mivel egy irányba haladtunk, felajánlottam, hogy elviszem Hue-be. Kicsit Dumb és Dumpernek éreztem magam az előttünk álló 80 km-en egy 125-ös robogón, de hajrá. Végül nem hogy a hostelünk egyezett, de még a szobánk is. Segítségem viszonzásául Pierre felajánlotta, hogy a következő két napban a bérelt robogóján elvisz, ahova csak szeretném. Hue, Vietnám hajdani fővárosa, a tradicionális ételeit, valamint a királyi palotát leszámítva, csak egy újabb város, amikből utazásomnak ezen a pontján már elegem volt. Valahol a város szélén, pár km-re viszont van egy elhagyatott vízipark, ahova kisebb trükökkel be lehet jutni. A főbejáratot és a nyugis őrt hamart megtaláltuk, aki egy laza kézmozdulattal már 50 méterről jelezte, hogy ez nem az a bejárat. Néhány újabb kanyar a poros utakon, és bent is voltunk." (Fotó: Kummer János)

Február 27.
"Nem tudom, miért van az, hogy az emberek csak úgy ücsörögnek napközben szerteszéjjel a városban. Vakaróznak, körmöt vágnak, söröznek, bongból szívják a dohányt. Talán nincs munkájuk - bár az Vietnámban kevésbé fordulhat elő -, talán az a munkájuk, hogy ott üljenek egész nap iszonyú unalomban? Mindenesetre Hanoiban jó várakozni és nézelődni az utcán, elnézelődnék még itt pár hónapot." (Fotó: Kummer János)

Március 4.
"A galambok akár Mianmar nemzeti madarai is lehetnének, soha életemben nem láttam ennyit egy helyen, ilyen jól tartva. A buddhizmus tanai szerint a kóbor kutyák, a galambok vagy éppen az óriási pitonok etetése a "jó karma" jegyében teljesen általános országszerte. Soha nem tudhatod, mi lesz a következő reinkarnációd." (Fotó: Kummer János)

Március 5.
"A motorokat még 2003-ban kitiltották Yangonból, Mianmar egykori fővárosából. Az egyik elmélet szerint egy motoros anno túl közel ment a katonásag egy tábornokához, és fenyegetőleg lépett fel, de számtalan egyéb pletykát is hallani a tiltás okairól. Mikor a repülőtérről a hostelem felé taxizok, minden olyan nyugodt, mindössze csak az tűnik fel, hogy a jobbkormányos autóban a kétsávos úttesten szintén a jobb oldalon haladunk. Elsőre már ez is fura volt, de csak később esik le, hogy a Vietnámban fülembe ivódott motorzúgás és állandó zaj hiánya zavar meg egy pillanatra." (Fotó: Kummer János)

Március 9.
"Az éjszakai buszozásnak nagy hagyományai vannak az ázsiai országokban, olcsóbb, mint a légiközlekés vagy a vonat, egész iparág épült ki rá. Vietnámban teljesen általánosnak számít az emeletes ágyakkal kialakított éjszakai járat, Mianmar pedig simán versenybe szállhatna a nyugati országokkal a kényelmes földi utaztatás terén. Egy ilyen bársonyfoteles 12 órás út után pirkadatkor érkezem meg az Inle tóhoz, és még ki sem nyitom a szemem a leszállás után, mikor egy helyi srác csatlakozik mellém. Kezdődik a small talk, és már várom az ajánlatát. Nem lepődöm meg, és nem is hajtom el, ebben az országban a lehúzás még nem igazán játszik szerepet. Inle az egyik leglátogatotabb hely az országban, ami nagyjából azt jelenti, hogy a sok helyi turista mellett elvétve összefutni nyugati vagy más ázsiai turistákkal is. Hajót kellett szereznem, hogy eljussak pár helyre, mire azonban erre rájöttem volna, már jött is az ajánlat, hogy Mito elvisz a sajátján. Másnap reggel még azelőtt kihajózunk, hogy bárki megreggelizne." (Fotó: Kummer János)

Március14.
"Billiárd szalon Hsipawban. A helyiek itt főleg a túravezetésre álltak rá, két-három napos túrákat szerveznek a dzsungelben, kisebb-nagyobb meglepetésekkel. Az egyik ilyen meglepetés megérkezésemmel éppen egybe esik, a három napos túrát két naposra húzták, mert kisebb lövöldözés alakult ki a hegyekben a helyiek és katonai miliciák között. Senkinek, de főleg Mr. Bike-nak, a szervezőnek nem volt érdeke, hogy nyugati turistákat kelljen kimentenie a dzsungelből. Újratervezés, de az első nap a lövések hallatán még így is megállunk párszor egyeztetni az út mentén. A hátizsákunkba pakolt pár üveg sör jól esik az első nap végén, a nagyobb meglepetés az a két üveg helyi rum és whiskey, amit idegenvezetőnk tesz le az asztalra, hogy ezzel lássunk neki az estének a dzsungel közepén. Szeretném hinni, hogy ez a két üveg mentette meg az életünket a folyón lefelé csillezve, arra ugyanis egyikünk sem készült, hogy lerobbantanak előttünk 100 méterrel egy egész hegyet." (Fotó: Kummer János)

Március 20.
"Bagan és a várost körülvevő többezer ősi templom a mianmari idegenforgalom fő húzóereje. A 9-13. században - amikor Bagan volt a főváros - több, mint tízezer pagoda és stupa állt a térségben, manapság ez a szám olyan 2200 körül van. Óriási szerepe van a helyi kultúrában, leginkább a kambodzsai Angkor Wathoz hasonlítható, de egy 2016-os földrengés rengeteg épületet megrongált. Szinte képtelenség bejárni a környéket, és ebben az sem segít, hogy odakint 40 fok van. Mire a királyságba érkezem, már tucatnyi stupát látogattam, így az efféle befogadóképességem 70 nap után már kifújt." (Fotó: Kummer János)

Március 24.
"Utolsó napom Mianmarban. Életemben nem kaptam még olyan haj- és szakállvágást, mint Yangon indiai negyedében. Mindösszesen 3 dollár volt, ami azt hiszem, még egy kicsit felül is volt árazva." (Fotó: Kummer János)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!