Hülye angolok, angol hülyék – Tony-Ray Jones szemén át
Sokaknak szállóigévé váltak a Gyalog galopp legendás sorai. Tony-Ray Jones volt az első olyan fotós, aki úgy tekintett az angol utcákra vagy a tengerpartra, mintha egy színházi előadást látna, és a maga sajátos nézeteit is belevitte a képeibe. Ha egy angol streetfotóst megkérdeznek, ki a legnagyobb inspirációja, nagy valószínűséggel előjön Jones neve is.
Nincs ezzel máshogy Martin Parr sem, ezért ha valaki Angliában jár, december végéig élőben is megnézheti a képeket a Martin Parr Alapítvány kiállításán, vagy tökéletes lehet Angliában élő ismerőseinek karácsonyi ajándéknak a fotókönyv is az angliai élet sajátosságairól.
Jones célja az volt, hogy megmutassa, mitől olyan különleges angolnak lenni, milyen Anglia igazi arca, és hogy mi az, ami annyira angol, hogy az ember kapásból meg tudja mondani a képekre pillantva, melyik országban készülhetett a fotó. Ezen a képen egy csapat fesztiválozót látunk az 1968-as Isle of Wight Fesztiválon. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
Anglia nem egy tipikus tengerparti nyaralóállomás, de talán pont emiatt érzik az angolok nagyon magukénak a tengerpartot. Ez az a hely, ahol pihennek, ahol igazán önmaguk lehetnek, és ahol a sokszor furcsa angol viselkedés a legjobban megfigyelhető. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
Sokak szerint a tengerparti Anglia sokkal jobban megőrizte különleges egyéniségét, mint a sziget közepe. Tony-Ray Jones képeiben pont az az izgalmas, hogy hiába a 60-as, 70-es években készültek, akár mostaniak is lehetnének. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
Az igazi angolságot testközelből szerette megmutatni, ezért a munkája során fogta magát, és igazi kempingezőként utazta körbe az országot. Ez a fotó Brightonban készült 1967-ben. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
Kedvencei voltak a kisvárosok, virágkarneválok és a helyi szépségversenyek is. Erről a képről például az derül ki, hogyan nézett ki 1967-ben egy szépségverseny Newquay-ben. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
Jones a lóversenyek közönségét is előszeretettel fotózta. A képeit azért is tartja sok fotós inspirációnak, mert úgy tudott ironikus és humoros lenni, hogy közben nem sértő, és mert nosztalgikusak miközben érződik benne Jones Anglia iránt érzett szenvedélye is. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
1968-ban akarta kiadni az England by the sea című, kifejezetten tengerparti képeiből álló gyűjteményét, de a kiadó szerint senkit sem érdekelt volna. Annak ellenére, hogy a fotósok inspirációként tekintenek rá, nem nevezhető egy kifejezetten népszerű fotósnak. Az első nagyobb kiállítását is csak 2004-ben tartották. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
A hétköznapi helyzetekben is sikerült meglátnia a humort és a szürrealizmust, és nem utolsósorban sikerült mindezt visszaadni a képeken úgy, hogy azoknak is átjöjjön, akik nem angolok, és még sosem jártak Nagy-Britanniában. Mint mondta, a fő célja az volt, hogy bemutassa a szomorúságot, humort azzal a gyenge őrülettel, ami az emberekben lakozik. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)
Jonesnak nagy gyűjteménye volt századfordulós képeslapokból, amik a nagyobb strandokat ábrázolták. Feljegyezte a legfontosabb alapvetéseket, miszerint egy jó fotós türelmes, beszélget az emberekkel, változtatja a szögeket és a beállításokat, közel megy, nem lő túl sok képet, és ami a legfontosabb, hogy nem csinál unalmas képeket. Tony Ray-Jones 1972-ben halt meg, ez a „tükrös szelfi” az 1960-as évek végén készült róla. (Fotó:
Tony Ray-Jones / National Science & Media Museum/Science & Society Picture Library)