Az olyan testek érdekelnek, amik történeteket mesélnek el egy olyan környezetben, amik formálják a narratívát

– fogalmazott a New York Timesnak adott interjújában Pieter Hugo dél-afrikai fotóművész, amikor a Mexikóban fényképezett La Cucaracha sorozatáról kérdezték. Hugo a sorozatának lábavesztett csótányról szóló spanyol nyelvű corrido címét adta, ami a mexikói forradalom egyik legnépszerűbb dalává vált. Egyes források szerint a csótány a forradalmárok által gyűlölt Victoriano Huerta elnök, akinek részegességére és állítólagos marihuánafogyasztására utal a szöveg – írja róla a Wikipedia.

A témaválasztás nem a művész sajátja, 2018-ban Fracisco Berzunza kurátor kérte fel arra, hogy készítsen egy sorozatot Mexikóban. A képeket a helyi Centro Fotografico Manuel Álvarez Bravo művészeti múzeumba tervezték, a kiállítás a szexualitás és halál tematikája köré szerveződött. Hugo először egy hónapot töltött Mexikóban, ám ekkor úgy érezte, valami megváltozott. Tudta, hogy még nincs kész. Ezután még négy alkalommal járt az országban: a gyorsan növekvő Tijuanától a déli San Cristóbal de las Casason át a matriarchális és hagyománytisztelő kultúrájáról ismert Juchitánig beutazta a Mexikót.

Mexikóban a halál az élet körforgásának természetes része, épp ezért más – például a hazai – kultúráktól eltérően a halottak napja itt nem a szomorkodás, hanem az ünneplés napja. Oltárokat építenek szeretteiknek, hogy lelkük nyugalomra térhessen, és emellett halottak napi utcabálokat, látványos parádékat tartanak – igaz, Mexikóvárosban például csak 2016 óta, kultúrájukba ugyanis egy 2015-ös James Bond-film, a Spectre nyitójelenete miatt épült be a látványos felvonulás, ami akkor még csak a forgatókönyvírók fejében létezett. Hugo azt mondja, a halottak napjától a drogpolitikáig a halál érezhetően, állandóan jelen van Mexikóban, akárcsak az erőszak, ami a drogkartelleknek is köszönhetően az elmúlt 15 évben visszavonhatatlanul átformálta a társadalmat. A fotósorozat során az előbbiek, és az emberek életének mindennapi törékenysége inspirálta.

A projektben számos eltérő életpályájú ember látható lecsupaszított élethelyzetben, gyakran ténylegesen, fizikailag is. Így akad olyan kép, amin egy meztelen, piercinges férfi egy lábára tekeredett albínó kígyót tart a kezében. Egy másik fotón egy nő ül menyasszonyi ruhában a kertben, arcán egyhangúság, kezében egy leguánt tartva. Az állat a mexikói kultúrában azt szimbolizálja, hogy elégedettnek kell lenni azzal, amit a sors adott. 

A fotóművész szexmunkást, sminkelt rendőrt is fotózott, alanyait általában saját környezetükben ábrázolta, azért is, hogy számukra is komfortosabb legyen a szituáció. Képeinek alanyait bárokban, benzinkutakon, és a közösségi médiában találta meg, itt akadt rá két zenészre, akik végül a Gabrielle and One of Her Sisters, Mexico City c. képen láthatóak, amint megcsippenti a másik mellbimbóját. A kép a 16. századi, ismeretlen festőtől származó Gabrielle d'Estrées and One of Her Sisters cí festmény előtti tisztelgés is egyben. 

A szürreális sorozat a beállított, szokatlan helyzetek, a nyers ábrázolása, a puritán és sokszor pusztuló környezet miatt valami megmagyarázhatatlanul nyomasztó, gyomorgörcsös szorongást hagy maga után. Noha a fotóművész képeiben külön-külön nem a nagy egészet, nem Mexikót, hanem az ott élők saját történetét szeretné bemutatni, a sorozat egésze óhatatlanul reflektál Mexikó szociokulturális tényezőire, írja róla a Blind magazine. Hugo képeit a New York-i Yossi Milo Gallery állította ki legutóbb, a fotókat február végéig lehet megnézni ott, február 19-től pedig a londoni Huxley-Parlour Galleryben is megtekinthetik az érdeklők.

(Borítókép: Bordello, Oaxaca de Juárez, 2019. Fotó: Pieter Hugo / courtesy Huxley-Parlour Gallery)