Outback – így hívják Ausztrália kietlen és lakatlan belső területét, amit sem a modernizáció, sem a klímaváltozás nem kímél. Adam Ferguson fotós pedig úgy döntött, megmutatja, hogyan élnek itt az emberek, akik egyelőre nem fordítanak hátat a gyorsan változó vidéknek.

Az Isten háta mögötti vidék vagy Senkiföldje, így hívhatnánk az ausztrál kontinensnek azt a részét, amely a földrész 73 százalékát foglalja el, vagyis több mint 5 millió négyzetkilométert. A népsűrűség hihetetlenül alacsony, hiszen a 24 milliós népességnek mindössze öt százaléka lakik itt. Az Outbackről számtalan vers és dal íródott, ki mesebeli helyként írta le, ki pedig olyan vidékként, amit jobb elkerülni, lásd az 1971-es Félelemben élni című thrillert, ami nem vetett túl jó fényt a térségre, és amiért sokan nehezteltek is. A kietlen, majdnem lakatlan terület fontos része Ausztrália kultúrájának és történelmének, a nemzeti identitásnak. Ezt a vidéket mutatja be Adam Ferguson fotós Big Sky című fotósorozata.

Ferguson 1978-ban született, Új Dél-Walesben töltötte gyerekkorát, majd a Queenslandi Képzőművészeti Főiskolán tanult fotózást. 2009-ben lett igazán ismert a háborús övezetben készült képeiről, és olyan kiadványoknak dolgozott, mint a The New York Times, a Time magazin és a National Geographic. Az utóbbi tizenkét évben járt Irakban, Afganisztánban, Görögországban, Írországban, Indiában és a Közel-Keleten, majd úgy döntött, hazatér, és gyerekkori emlékek fonala mentén elindulva mutatja meg ennek a gyakran félreértett vidéknek és a lakosainak a valóságát, mielőtt életmódjukat a klímakrízis és a modernizáció annyira átalakítja, hogy rá sem lehet majd ismerni.

Ferguson először egy producer segítségével találta meg a helyszíneket, és bár jók lettek a képek, úgy érezte, hiányzik valami, ezért úgy döntött, lakókocsival járja tovább a vidéket, de kiderült, hogy ez sem jó módszer, nem tudta elég alaposan megismerni a közösségeket, hiszen a munka végeztével mindig visszatérhetett saját kis világába. Ezután úgy döntött, terepjáróval vág neki, és minden útmenti kocsmába vagy fogadóba betér. Mivel a háborús övezetekben megszokta, hogy folyamatosan készenlétben kell lennie, és mindig történik valami, szokatlan volt számára, hogy akár napokig nem tudott mit fotózni, hiszen a távolságok óriásiak voltak. Olykor pedig nagyon klisészerű jelenetekbe botlott, pedig nem szeretett volna a sztereotípiákra ráerősítő képeket készíteni, például hogy egy cowboy ellovagol a naplementébe. A legnagyobb kihívást az őslakos közösségek jelentették, fehér férfiként sokkal többet kellett dolgoznia azon, hogy megnyíljanak neki, pedig az isten háta mögötti világot nem lehet hitelesen bemutatni nélkülük. Egyre többen, főleg a fiatalok hátat fordítanak az Outbacknek, hogy a partmenti nagyvárosokban találják meg a szerencséjüket, az őslakosok viszont jóval kisebb arányban költöznek el.

Ha elhagyjuk a földünket, elveszítjük az identitásunkat. Az ősi kultúra a ja alapszik, nem a versengésen

– nyilatkozta egyikük.

De miből élnek az emberek? A bányászat és a mezőgazdaság a két fő foglalkoztató, bár egyre nehezebb egyről a kettőre jutni, a helyi állattenyésztők és növénytermesztők egyre nehezebben birkóznak meg a szélsőséges időjárás okozta problémákkal. Amikor 2019 végén a bozóttüzek miatt mindenki Ausztráliára figyelt, a klímaváltozás kérdését nem lehetett megkerülni, mert ugyan ezt a kontinenst bozóttüzekre találták ki, nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy ez az irtózatos erővel tomboló tűzvész mégsem volt független az emberi tényezőtől.

2018 hosszú évtizedek óta az egyik aszályosabb év volt, a szárazság leginkább Új-Dél-Walest sújtotta, de Queensland egyes területein ekkor már hat éve tartott az aszály. Majd 2019-ban rekordot döntött a déli kontinensen a szárazság, a rendszeres mérések kezdete óta nem volt ilyen kevés csapadék, Ausztrália nagy részén évi 400 milliméter alatt maradt. Ausztráliában, ahol az előrejelzések alapján a felmelegedés (Magyarországhoz hasonlóan) gyorsabb lesz a világátlagnál, az Ausztrál Állami Egyetem vezető klimatológusa szerint négyszer akkora valószínűséggel fordulhatnak elő a jövőben veszélyes erdőtüzek, mint eddig. Az állami meteorológiai intézet 2018-as klímajelentése szintén a szélsőséges hőhullámok és száraz időszakok gyakoribbá válására figyelmeztetett. És az, hogy az ausztrál kormány dollármilliárdokkal próbál segíteni az aszály elleni küzdelemben, sokak szerint csak tüneti kezelés.

Ferguson eleinte nagyon tudatosan akarta végezni a munkáját, de hamarosan feladta, és úgy döntött, csak egyszerűen besétál a helyi kocsmákba, lesz, ami lesz. Eljutott abba a városba is, ahol a Krokodil Dundee bárjeleneteit forgatták, itt megismerkedett a 45 éves Lynette Warnnal, aki férjével együtt egy lakókocsiban lakik. A házaspár kerítésépítőként járja a vidéket. Lynette Warn saját bevallása szerint szereti ezt az életet, szívesen találkozik és beszélget az emberekkel, de nem lakna olyan helyen, ahol szomszédok veszik körül, ahol nem vonulhatna el a pusztaságba. Hozzátette, a nagy távolságok miatt fontos megtervezni a hétköznapokat, hiszen nem lehet csak úgy leugrani a boltba, tőlük például két és fél órányi autóútra van a legközelebbi szupermarket.

Ausztráliának is megvolt a maga Robin Hoodja, bár sokak szerint Ned Kelly nem érdemli meg a nép hőse címet, csak egy gyilkos bandavezér volt. Kelly az embereivel több bankot is kirabolt, és lelőtt három rendőrt, a rendőrség pedig két éven át vadászott rá. Amikor elfogták, Kelly egy ekevasakból készült páncélt viselt, amiről a puskagolyók lepattantak. "A lövedékek ütésétől Kelly meg-megtántorodott, de végül csak azután hanyatlott a földre, hogy a lábán és a karján is eltalálták. Hordágyra tették, melyen nyugodtan feküdt a sebei miatti kínzó fájdalom dacára" - számolt be egy szemtanú az esetről. A saját készítésű páncél, ami most egy melbourne-i múzeumban van kiállítva, egy igazán ikonikus darabja az ország történetének, és a fejet védő rész pedig pontosan úgy néz ki, mint az, amit a képen szereplő férfi visel.

A fiatalok, ha tehetik, elhagyják a vidéket, és a nagyvárosokban próbálnak szerencsét, de van, aki mégis tovább viszi a családi hagyományt. George Smith és fia, Conan Wakefield birkanyírással keresi a pénzt. A fiú még gyerekként tanulta ki a szakmát, és most együtt járják apjával az országot. Az aszály miatt persze a gyapjútermelés is visszaesett, egy szakmában dolgozó férfi tapasztalatai szerint 2019-ben 2017-es képest 30 százalékos volt a csökkenés. (Fotó: Adam Ferguson)

Az aszály miatt elhullott birkák tetemei az új-dél-walesi Pilliga mellett. A Climate Council 2015-ös jelentése szerint Ausztrália a legaszályosabb emberlakta kontinens, a jövőben pedig egyre gyakoribbak és durvábbak lesznek a hőhullámok. Ezt pedig az állattartók is megszenvedik, egy queenslandi házaspár, Adrian és Julie Brown, arról panaszkodott, hogy a nagy aszály idején 46-48 dollárért tudták eladni a juhaikat, és dupla ennyiért tudtak újabb állatokat vásárolni, amikor kedvezőbb volt időjárás, és úgy döntöttek, ismét növelik az állományt. A helyi állattartóknak anyagilag pedig az is megterhelő, hogy egyre több takarmányt kell vásárolni, mert ami az ő földjükön nő, az már nem elég ahhoz, hogy etetni tudják az állataikat.

A Moranbah városában található Black Nugget Hotel pultoslánya éppen cigiszüntetet tart. A bányászvárosokban az egykor teli kocsmákban és bárokban most alig lézengenek vendégek. “Az emberek máshol költik el a pénzüket, vagy annyira fáradtak, hogy nem akarnak inni” - panaszkodott egy másik település, Kalgoorlie egyik szállodájának tulajdonosa, Kenneth Smith. Máshol sem jobb a helyzet. Wilcannia az 1990-es évek közepén egy viszonylag népes város volt 3000 lakóval, 13 hotellel. Most hatszázan lakják, és az egyetlen szálloda, ami még nyitva tart, csak dobozos sört árul. Wiluna városában pedig helyiek a hét három napján csak közepes erősségű alkoholt vehetnek, persze aki messze földről jött, arra nem vonatkozik ez a szabály.

2011 és 2015 között az öngyilkosság volt a vezető halálok a fiatal őslakosok között. A fotós próbált utánajárni, hogy miért szánják rá magukat olyan sokan erre a borzasztó lépésre, és a válaszokból azt szűrte ki, a közösség nehezen birkózik meg azzal, hogy túl gyorsan változott meg körülöttük a világ, 40 ezer évig gyűjtögető-vadászó életmódot éltek, majd jöttek a gyarmatosítók, üldözöttek lettek saját földjükön, és be kellett illeszkedniük egy olyan társadalomba, amely nagyon különbözött attól a kultúrától, amit őseik képviseltek.

(Fotó: Adam Ferguson)

A fotós most New Yorkban él, de ő is vidéken, pontosabban egy ausztrál kisvárosban nőtt fel. Édesanyja pedig igazi falusi lány volt, szülőfalujában, Yeovalban töltötte gyerekkorát Banjo Paterson költő és újságíró is, aki főleg arról írt, milyen az élet az isten háta mögötti vidéken. Ő a Waltzing Matilda című ballada szerzője, amely Ausztrália nem hivatalos himnusza lett. Az UNICEF szerint az aszály miatt nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek élete is nehezebb, sokkal többet kell segíteni a ház körül, sokkal jobban bevonják őket a munkába, ez pedig a tanulás kárára mehet, sokkal nagyobb felelősség hárul rájuk, mint kortársaikra, mégis úgy érzik, tehetetlenek a kialakult helyzettel szemben. “Bármilyen keményen is dolgozol, nem tudsz esőt fakasztani” - nyilatkozta a warialdai Jim Skinner, aki úgy döntött, a középiskola után jogot tanul majd Sydney-ben.“Akik itt nőttek fel, látták, hogy a szüleiknek milyen nehézségekkel kell szembenézniük, és akinek egy kis esze van, az fogja magát, és továbbáll.” (Fotó: Adam Ferguson)

Coober Pedy elhagyott opálbányája mellett egy sorsára hagyott autó parkol megpakolva szeméttel. A város mellett található a Föld egyik legnagyobb opálmezője. A közel száz éve tartó bányászat során negyedmillió bányaüreget vájtak a környéken, de hiába ülnek ilyen természeti kincseken, az élet itt sem könnyebb, sőt, a hőség miatt sokan földbe vájt lyukakban élnek. Az egyik idős bányász, Rudi Fletcher szerint pedig akár három hónap is eltelhet, mire az ember akár egy apró darab opált is talál. George Kountouris második generációs opálbányász szerint míg a hetvenes években 3000-4000 bányász volt a környéken, most már alig vannak egy tucatnyian. A férfi a megromlott közbiztonság miatt a boltja padlóján alszik dobermanjával, Sir Winstonnal.

(Fotó: Adam Ferguson)

Dwayne John egy kenguruvadász segédjeként dolgozik. Adam Ferguson három hónap alatt 19 ezer kilométert tett meg, és a New York Timesnak írt beszámolójában valamiért fontosnak találta kiemelni, hogy autójában ülve több kengurut is elütött, némelyik állat pedig nem élte túl a balesetet. Tegyük hozzá, az őslakosok étrendjének fontos része volt a kenguruhús, és továbbra is alapanyaga az ausztrál konyhának. Az étkezési célra felhasznált kenguruhús vadon élő állatokból származik, mert ugyan a kenguru védett állat, de a vadgazdálkodás részeként a megfelelő engedéllyel rendelkező vadászok ritkíthatják az állományt. (Fotó: Adam Ferguson)

Adam Ferguson emlékeiben az Outback úgy élt, mint a vadon, amit meg kell hódítani, és amit igazi vadonbéli archetípusok laknak, betyárok, földbirtokosok és így tovább. Ugyan a három hónap alatt, amit itt töltött, találkozott a régi szakmák képviselőivel, beszélt például bányászokkal, juhászokkal, marhapásztorokkal, de a modernizáció miatt lassan ködbe vész a múlt. A gazdálkodók közül pedig nagyon sokan más bevételi forrás után néznek, van, aki valamelyik településen vagy városban vállal pluszban állást, van, aki a falusi turizmussal próbálkozik. "Az ausztrál gazdáknak mindig is fontos volt, hogy képesek legyen alkalmazkodni, de az elkövetkezendő évtizedekben a klímaváltozás miatt lehet, hogy eljutunk arra a pontra, amikor ez már nem fog menni" - nyilatkozta a Climate Council egyik munkatársa, Lesley Hughes. És ahogyan Mark Howden, az Ausztrál Nemzeti Egyetem egyik klímaváltozással foglalkozó szakembere fogalmazott, az ő sorsuk előrevetíti azt, hogy mi várható a világ többi pontján.

Isla Hughes 19 éves és nevelőnőként dolgozik. Ez a kép Tibooburra Family Hotel parkolójában készült egy szilveszteri bulin, Hughes egy Midori koktélt tart a kezében Tibooburra az 1800-as években az aranybányászatáról volt ismert, majd inkább az állattartás került előtérbe, és most már csak akkor állnak meg itt az emberek, ha éppen valamelyik nemzeti parkba tartanak, és egy kicsit megpihennének. A 2016-os népességszámlálás szerint Tibooburraát 134-en lakják. (Fotó: Adam Ferguson)

Come By Chance népsűrűsége sem nagyobb, most 125 lakosa van a településnek, de az évenként megrendezett Come-By-Chance Picnic Race Meeting miatt ezrek látogatnak el ide. És igen, még Banjo Paterson is írt róla egy verset.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Csatlakozom a Facebookon Tovább a zöld cikkekre

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!