Budapestnek nem a klasszikus arcát fürkészi Molnár Anna. Ő elsősorban terapeuta, és csak másodsorban fényképész, abból is inkább hobbifotós, igaz, a dolog esetében szenvedéllyé nőtte ki magát. Érdekelte, mitől lesz jó egy kép, ezért a titkot olyan nagynevű fotóművészektől próbálta ellesni, mint Mucsy Szilvia, Birtalan Zsolt vagy Vancsó Zoltán.
Fontos dolgot tanultam tőlük: azt, hogy a fotózás egyfajta látásmód, mindenki máshogy lát, és hogy megtaláljuk önmagunkat, egyéni stílusunkat, az is egyfajta terápia, illetve önismereti út.
Anna, ha kategorizálni kell, streetfotós, de abból sem a klasszikus irányt viszi, ami eseményhez vagy személyekhez kötött, esetleg vicces tárgyú képeket szolgáltat a közönségnek. A város ismeretlen arcait fényképezi, kedveli a fény-árnyék játékát, az egyszerű és banális pillanatokat, vonzódik a tükröződő felületekhez, amiben széppé nemesül akár egy kirakatból visszatükröződő kőfeszület is.
Az utcát is hasonlóképpen próbálom megismerni, mint a hozzám érkező embereket a terápián. Számomra a fotózás meditációs állapot, az ember elhagy minden megítélést, elvárást, és csak hagyja, hogy hasson rá az utca a maga sokszínűségével, tükröződéseivel, árnyékaival és fényeivel, ezerarcú formájával, emberkavalkádjával vagy épp ürességével. És akkor van egy pillanat, amikor »kiemelkedik« a kép.
Már elmúltam ötvenéves, amikor elkezdtem fotózni, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy sosem késő. Az ember ebben az életkorban jobban megtanul látni, nyitottabb lesz, olyan dolgokat is észrevesz, amiket korábban nem.”
Dupla önreflexió multiexpo-technikával. Az önarckép és a rácsnál álló alak is maga a szerző. (Fotó:
Molnár Anna)
Utcai bolyongás. Az absztrakt formákban megjelennek az emberalakon túl a földi létezés egyéb nyomai, mint a közlekedési tábla. A kép tetején megjelenő ovális forma mégis erősen utópisztikus hangulatot kölcsönöz a fotónak. (Fotó:
Molnár Anna)
A Margit híd, budai hídfőjének HÉV-megállójában a tükröződés a képbe betüremkedő A betű és a kanyarodó sínpár is arra késztet, hogy keressük a közös pontokat. Nem biztos, hogy van, a felvétel mégis egységes egésszé áll össze. (Fotó:
Molnár Anna)
A János-hegyi kilátóban készült expo a hideg és meleg árnyalatok miatt válik megkapóvá. A fotón a szerző ugyanúgy feltűnik, mint Vivien Meier fotográfus szokott a felvételein. (Fotó:
Molnár Anna)
A plakátlány és a vonat ablakából készített tájkép hangulatosan mosódik össze. (Fotó:
Molnár Anna)
Moszkva téri éjszakai életkép, sok réteggel és részlettel. A kép a mozgó alakoktól és a lendülő karoktól válik dinamikussá. (Fotó:
Molnár Anna)
A fotós egy kínai étterem sallangmentes világából kandikál ki az utcára. A betűk, formák, az elvonuló alak filmszerű hangulata tagadhatatlan. (Fotó:
Molnár Anna)
Emlékkép egy máltai utazásról, ami már csak a túlvilági hangulata miatt sem a klasszikus kliséket hozza. (Fotó:
Molnár Anna)
A trolibusz megállójában a neonzöldes jelenetben nehéz sorosok, kemény életek sejlenek fel. (Fotó:
Molnár Anna)
Festményszerű kép a troliról fotózva. A nem klasszikusan szép alany a fényeknek hála kiragyog a sivár éjszakából. (Fotó:
Molnár Anna)
Hazaérkezés és utazás a troli ablakából figyelve. (Fotó:
Molnár Anna)
Bikás parki metrómegálló. Az idős pár ábrázolása a csipkeszerű textúra előtt finom éteri jelenetté nemesül. (Fotó:
Molnár Anna)
A buszok elmosódó képében a szerző visszatükröződése az egyetlen éles pont, amitől az egésznek van egy időkapu-hangulata. (Fotó:
Molnár Anna)
Kirakatfotózás a szerzővel és a nem remélt mellékszereplővel, aki a piros nadrágjában mint ajándék sétált bele a képbe. (Fotó:
Molnár Anna)
Multiexpo eljárással készült fotó, azaz itt két kép található egymáson. A szürrealitás tárgya a régi Ikarus ablakában tükröződő Jézus Krisztus. A fotót a felhők miatt is valami finom túlvilági hangulat lengi körül. (Fotó:
Molnár Anna)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!