Darvakat azonban most próbáltam először lencsevégre kapni. Pedig híres és jellegzetes lakói ők a pusztának: szeptemberben érkeznek Finnországból, és néhány hónapot maradnak, mielőtt továbbutaznának Afrika felé. Napközben a Nádudvar melletti tarlókon eszegetnek, az éjszakákat pedig a tavakon töltik, jellemzően a hortobágyi halastavakon, ahol rejtett lesekből meg is lehet figyelni őket. Ilyenkor, az őszi időszakban csapatostól jönnek meglesni őket a madarak szerelmesei a világ minden tájáról, Ausztráliától Chilén és Kanadán át Európáig.

Az idén azonban üres a Hortobágy, a pandémia miatt elmaradtak a turisták. És a természet mintha tudná ezt: most másképp alakult minden. Sem az időjárás, sem a madarak mozgása nem kedvez a megfigyelésüknek. Akkora a sár, hogy a darvak számlálásával megbízott természetvédelmi járőr sem tud terepjárójával bejutni a Kondás-tóig, a szokásos éjszakázóhelyükig, hogy megszámolja őket. És egyébként is, az érkezésük után valahova eltűnt vagy 25 ezer madár, a jó ég tudja, hova. Talán továbbmentek, talán máshol éjszakáznak. A lényeg, hogy nincs az a többmilliós madártömeg a tónál, ami eddig volt.

S ha lenne is, szinte semmit nem lehet látni a hajnali ködben.

Ezt meg is tapasztaltam az első hajnalon.

Hallottam őket. Hajnali 5 óra volt, még a nap sem kelt fel, én már ott várakoztam Balmazújváros mellett, a Magdolna-érnél. Talán ha közelebb mentem volna, előbukkantak volna a szürke madarak az ötméteres ködben. Talán. Nem próbáltam ki, azt sem láttam, hová lépek.

Délutánra felszállt a köd, és végre megláttam őket. A nemrég learatott kukoricaföldön ezrével álltak, és kecsesen lépdeltek eleség után kutatva. Odébb fiatal hímek kakaskodtak hatalmas szárnycsapásokkal, majd az egész csapat szárnyra kapott, ahogy megláttak. Hiába, nem könnyű a természetfotósok élete...
Este a 33-as út mellett egy magaslesen már tiszta időben láthattam, ahogy a szállásuk felé tartottak. A háttérben szürkemarhák legeltek, rendezni sem lehetett volna jobban a látképet.

Másnap ismét útra keltem, most másodmagammal: a Hortobágy nemrég kitüntetett fotósával, Derencsényi István barátommal. Ismét szerencsénk volt: a reggel gyönyörű fényekkel ajándékozta meg a korán kelőket – köztük minket –, s a darvak, csakúgy, mint a ködben, most is elindultak élelmet keresni a tarlók felé. Van, ami nem változik: nekik ez a feladatuk, hízniuk kell, hogy bírják a hosszú utat Afrika felé. Mi is tettük a magunk dolgát, szorgalmasan fényképeztük őket.