1945-től, a koncepciós perek korszakának kezdetétől egészen az 1963-as nagy amnesztiáig szinte bárki hosszú évekre vagy örökre eltűnhetett az igazságszolgáltatási rendszer bugyraiban. Új börtönök, internáló- és munkatáborok létesültek, amelyekben mindennapos volt a kegyetlenség, az éheztetés és a kínzás.Tömegeket börtönöztek be, a velük történtek részletei sokáig mégsem kerültek napvilágra. A táborokból szabadulókkal aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, hogy nem beszélnek senkinek semmiről, ami a táborban történt.

„Emberi méltóságukat megőrizve túlélték a túlélhetetlent, és folytatták az életüket azokkal a sötét emlékekkel, amik már örökre velük és a családjukkal maradnak” – írja Kovalovszky Dániel, aki a börtönök feltérképezése és dokumentálása mellett a túlélőket, az egykori politikai elítélteket is felkutatta.

„Már a sorozat készítése közben törekedtem a vizuális összhangra mind tónushasználatban, mind a távolságok tekintetében. A fotográfiák kopottas, steril színvilága segít elemelni a témát a jelenkor valóságától és felidézni az akkori korhangulatot. Ezt a sötét és zavaros időszakot szándékosan világos tónusú és jól átlátható, befogadható módon kezdtem feldolgozni.”

Olyan portréalanyokat keresett, akik a közélettől és a szerepléstől távol, visszahúzódva élnek, és évtizedek óta cipelik ezt a súlyos történelmi és lelki terhet. Mellettük megszólalnak a rendszer ellenségeivé váló kommunista politikusok gyermekei is, akik a szüleik koncepciós perei után ugyanolyan tortúrán mentek keresztül, mint az átlagemberek. Munkája az utolsó esély arra, hogy megismerjük egy olyan kor áldozatait, akiket a hatalom minden gátlás nélkül próbált megtörni, és habozás nélkül kész lett volna elpusztítani.

Kovalovszky Dániel kiállítása a Hegyvidék Galériában augusztus 28-ig regisztrációs jegy vásárlásával látogatható.

Sok száz koncepciós per helyszíneként szolgált tárgyalóterem a volt Katonai Bíróság Fő utcai épületéből (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Békei Koós Ottó volt politikai fogoly portréja

„1944. október 2-án Ungvár környékén fogságba estünk, mert bekerítettek az oroszok. Ungvártól gyalogmenetben Stari Szamborba vittek. Ott 1944. december 6-án bevagoníroztak. 21 nap marhavagonban való utazás után január 1-én az Urálba, Cseljabinszk körzetébe, Ufalejbe vittek. Mint utóbb az oroszok közölték, az út alatt 650 halottunk volt. Én is elkaptam a kiütéses tífuszt, negyvennyolc kilóra fogytam. A különböző táborok után 1950. december 30-án Brjanszkban a szovjet katonai bíróság halálra ítélt. De mivel a halálos ítéletet eltörölték, 25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Édesanyámat és nagyanyámat szintén kényszermunkára vitték, és útközben agyonlőtték őket. A menyasszonyommal időnként tudtunk levelet váltani – a mai napig őrizzük, amiket egymásnak írtunk.” (Békei Koós Ottó)

Ottó 1955 novemberében térhett csak haza. De akkor se engedték szabadon. Még megjárta a jászberényi börtönt és a budapesti Gyűjtőfogházat. (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Részlet a Conti utcai KATPOL börtönből. Itt raboskodott többek között Mindszenty József bíboros és id. Rajk László kommunista politikus is. Rajkot egy gyors koncepciós pert követően végeztek ki a börtön udvarán 1949 októberében (Fotó: Kovalovszky Dániel)

A recski bánya látképe, ahol kezdetleges eszközökkel napi 10–12 órában nehéz fizikai munkát végeztettek az internáltakkal télen-nyáron. A recski tábor 1950 júliusában „nyitotta meg kapuit”. A szovjet Gulagok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül idehurcolt mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. Az idő múlásával, ahogy nőtt a tábor létszáma, fokozatosan úgy durvult az őrök viselkedése is. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették.1950 késő őszére már öt barakk állt. A tábor maximális létszáma 1300–1700 fő között mozgott. 1953-ban a bánya bezárásakor minden szabadulóval aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, hogy nem beszélnek senkinek semmiről, ami a táborban történt.

A tábor mottója volt sokáig a rabok közt: „Nem marad más, csak a remény, ki itt belépsz!” (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Straub János volt politikai fogoly portréja. János 16 év 2 hónapot ült összesen. Ebben volt 180 nap szigorított őrizet és 180 nap sötétzárka. 21 éves volt akkor. Illegális határátlépési kísérletért, az 56-os forradalomban való részvétel miatt és többszörös gyilkossági kísérlet vádjával ítélték el egy koncepciós perben 1958-ban. 1971-ben szabadult (Fotó: Kovalovszky Dániel)

BHG (Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) telefonkészülék az 1950-es évekből. A cég egyik fő megrendelője a Belügyminisztérium volt. Ilyen készülékeket használt az Államvédelmi Hatóság is (Fotó: Kovalovszky Dániel)

A Rajk–Brankov koncepciós per helyszíne a Magdolna utcai Vasas Székházban. Itt állott a bírói pulpitus  (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Rajk László portréja (1949–2019). Kossuth-díjas magyar építész, díszlettervező, a demokratikus ellenzék egykori tagja, politikus. Apját 1949 októberében, Rajk 1 éves kora előtt egy koncepciós per során kivégeztek. Rajk László belügyminiszter volt, akit anyjától, Földi Juliannától is elszakították: csak 1954-ben, börtönből való szabadulása után kaphatta vissza fiát

„Az apám részt vett annak a rendszernek a megteremtésében, amit Rákosi-rendszernek hívnak, és amely később átöröklődött a Kádár-rendszerbe. Én tulajdonképpen büszke vagyok arra, hogy részt vettem ennek a rendszernek a lerombolásában.” (Rajk László az édesapjáról) (Fotó: Kovalovszky Dániel)

A Markó utcai Büntetésvégrehajtási Intézet belső homlokzata

1945 után a Markó utcai börtön lett a népi demokratikus igazságszolgáltatás központja. Itt tárgyaltak és hoztak halálos ítéleteket a háborús népellenes ügyekben, az ítéleteket a börtön udvarán hajtották végre. Itt végezték ki többek között Szálasi Ferencet és Imrédy Bélát, korábbi miniszterelnököket. 1946-ra már annyira feltöltötték a börtönt, hogy a 700 főre épült épületben 1800-2000 rab szorongott. Egy cellában, ami 6-7 főre volt méretezve, 30-35 rabot tartottak. A zárkákban tetű és poloska hemzsegett, irtásuk lehetetlen volt ekkora zsúfoltságnál (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Ifj. Marosán György portréja. Fizikus, Marosán György kommunista politikus fia. Id. Marosán György a proletárdiktatúra erőszakos alkalmazásának ideológusaként többek közt arról vált híressé, hogy az 1956-os forradalom idején azt követelte, hogy akár lövetéssel („Mától kezdve lövünk”) is tartsák fenn a kommunista diktatúrát, így vált a megtorló hatalom arcává. 1950-ben, Rákosi Mátyás rémuralmának csúcsán őt is halálra ítélték, de másodfokon életfogytiglani börtönre enyhítették az ítéletet. Végül 6 év után szabadult a Váci Börtönből, és utána azonnal felajánlotta szolgálatait a párt vezetésének

„Ahogy múlik az idő, egyre jobban szeretem őt, és egyre kritikusabb vagyok a rendszerrel kapcsolatban, amit létrehozott.” (Ifj. Marosán György az édesapjáról) (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Egy korabeli Böhring fúró, amivel a csolnoki szénbányában dolgoztak a rabok (Fotó: Kovalovszky Dániel)

A csolnoki rabtáborból megmaradt bakancs, amiről nem tudni biztosan, hogy egy fegyőré volt-e, vagy egy fogolyé (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Donáth Ferenc (belgyógyász) és Donáth László (lelkész) portréja. Édesapjuk, id. Donáth Ferenc kommunista politikus, agrártörténész, publicista, nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő. 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult.

„A börtön, az mindenki számára börtön. A hozzátartozók számára éppúgy frusztrációt jelent. Azt hiszem, hogy ő azért tudott annyi mindent megélni és túlélni, mert rengeteg mindent egyszerűen feledett.” (Donáth László az édesapjáról) (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Bitófa a Kisfogházban

Az 1956-os forradalom leverését követően a népbíróságok 1956 novemberétől 1963-ig mintegy 26 000 embert ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre vagy halálra. A halálos ítéleteket legtöbbször a Kisfogház udvari részében hajtották végre. Itt hajtották végre Nagy Imre és társai halálos ítéletét 1958. június 16-án kora hajnalban is (Fotó: Kovalovszky Dániel)

A Nagy Imre-per áldozatainak exhumálása során talált fogsor, amely végül segített azonosítani Nagy Imre földi maradványait (Jánosi Katalin tulajdona) (Fotó: Kovalovszky Dániel)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!