Láttam már diktatúrát
Amikor 1989 májusának utolsó napján felújítás címszó alatt lángvágóval estek neki a Felvonulási téri Lenin-szobornak, még csak kevesen sejtették, hogy valami nagy dolog van készülőben. A négy méter magas szobor 24 éve állt a gránitfal előtt, minden este kivilágítva, ami olyan kegy volt, amit a Parlament épülete sem érdemelt ki. Egy hónappal korábban még úttörők hordták a virágokat a talapzatára, akik hamarosan vadonatúj tankönyvekből tanulhattak arról, hogy a mosolygós szemű, jóságos tanító valójában véres kezű pszichopata volt.
De ezt akkor még senki sem látta előre. Gyerekfejjel is csak annyi tűnt fel, hogy elmaradoztak a szomszéddal csencselő szovjet katonák, akik KRAZ teherautóval hordták a cuccot. Egy év múlva már a saját cuccaikat pakolták, de ezt 89-ben végképp senki nem sejthette, még az után sem, hogy Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén erős jelzés érkezett a témával kapcsolatban.
A Felvonulás téri Lenin-szobor felújítása gyanúsan közel esett az újratemetéshez, de az állampárt bürokratái szerint nem volt politikai oka a nagygenerálnak, és a szobor a tervek szerint októberben visszatért volna a helyére.
Lenin egy kőbányai műterembe került, és egy idő után már senki sem tudta, mi legyen vele. A pénzt sajnálták a felújítására, helyet nem találtak neki, és komolyan felmerült, hogy a lakosságra bízzák, „hol szeretnék látni” a szobrot. Mire eldőlt, hogy sehol, a szovjet katonák már tömött sorokban haladtak Záhony felé.
Lenin pedig ott maradt a raktárban, mint egy elhagyott poggyász, amiért senki sem jelentkezett.
Stalter György kiállítása a Budapest FotóFesztivál keretében az Artphoto Galériában 2022. május 19-ig látogatható.