A 72 éves Fabrizio Cardinalit nem vonzzák a csillogó városi fények, hiszen már 50 éve egyedül él messze a lakott területektől, áram, gáz és vezetékes víz nélkül. Egészen pontosan egy kőből épült tanyasi házban lakik Verdicchio borvidékén, Anconától nem messze, Olaszország keleti, Adria menti részén.

Nem akartam a gyorsuló világgal tartani. Inkább odahagytam mindent, a családomat, az egyetemet, a barátokat, a sportot, hogy egy teljesen másféle irányba induljak

–  mondja a foltos kordnadrágot hordó, Karl Marxra vagy az amerikai költőre, Walt Whitmanre hasonlító, hatalmas ősz szakállat viselő férfi. Valamit feladni nem mazohizmus – teszi hozzá –, hanem valamit feladsz, hogy valami számodra fontosat megtarts.

Az elmúlt fél évszázadban teljesen egyedül élt. Ma már van két társa, egy kakasa, három csirkéje és egy macskája. Kis közösségét viccesen Harmonikus diók törzsének nevezi. Cardinali és két társa, Agnese és Andrea, akik nemrég csatlakoztak hozzá, egy fafűtéses sparheltet használnak főzésre és fűtésre, és olyan lámpák mellett olvasnak, amelyekhez a szomszédoktól kapott fáradt olajat használják.

A kis közösség megtermeli a maga számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb mennyiségben olivabogyót, amelyből olivaolajat sajtolnak a szomszédos községben. Onnan szerzik be a hüvelyeseket és a gabonaféléket, illetve a búzát, amelyből már maguk őrölnek lisztet. Van, aki csak Cupramontana remetéjének nevezi Cardinalit, aki nem tartja magát annak. Inkább a kis közösségek erejében hisz, annak ellenére, hogy több mint ötven él már magányosan.