Helyek és világok, melyeket nem ismerünk, amikkel nem találkozunk nap mint nap. Ha nyakunkba kapnánk a planétát, és elutaznánk olyan országokba, ahol az életkörülmények merőben eltérnek az átlagban megszokottól – mondjuk a harmadik világ országaiba –, kezdetben zavar lenne úrrá rajtunk. Vannak ezekben az országokban olyan helyek, melyektől óva intik az odalátogató turistát, így

Mégis, az ottani emberek – ellenséges reakció helyett – sokszor éppoly értetlenséggel tekintenek a mi kultúránkra. Számukra az a szokatlan, miért érdeklődünk az ő mindennapjaik iránt. Ezt a kontrasztot mutatja meg egy frissen megnyílt budai tárlat.

A legnehezebb feladat

Szilágyi Lenke érdemes és kiváló művész Indiában készült fotósorozatából nyílt kiállítás az Artphoto Galériában. Az ezredforduló idejéről származó képek több mint húsz évet pihentek, mire teljes valójukban, a művész által előkészített tárlatként is megmutatkoztak a Bartók Béla úton, a Gárdonyi tér mellett.

Nyomor mindenütt van a világon, de a napi túlélésért való küzdelem nem csak bánattal és szenvedéssel párosul. Ezek az emberek ugyanúgy teljes életet élnek, amibe beleférnek az apró örömök, a szeretet megmutatkozása. Szilágyi Lenke képeinek különlegessége, hogy a fotók szereplői nem erőltetetten komponált, feszengő alakok. Őszinte reakciók – legyen az bánat, boldogság, rezignáltság vagy értetlenség – üzennek a tárlatot megtekintő közönségnek.

Huszonhét. Ennyit számoltam össze, mert a háttal állókról nem tudhatom. Harminc képen huszonhét mosoly a világ egyik legnagyobb nyomornegyedében. Nem ironikus vigyor, nem kárörvendő röhögés, nem jópofizó kacaj, hanem a legemberibb mosoly. Önök néha egy jól szituált, budai villamosjáraton sem találkoznak ennyivel

– írja a tárlat megnyitójára szánt beszédében Bartus Attila, József Attila-díjas író, fotográfus.

Nincs kép, mely érzelmi tartalom nélkül, csupán közönyös töltelékként lenne kint a falon. Amilyen széles skálán mozog a fotókon megmutatkozó érzelmi világ, éppoly erőteljes a hatás, amit belőlünk kiváltanak az alkotások. Ezeket látni kell, mert az ember úgy távozik, hogy más lett, hogy valami megváltozott benne, hogy elindult egy gondolat, egy érzés, ami idővel talán tettekké válik, ami idővel egy élet meghatározó alapköve lehet. Bartus Attila beszédében a következőképpen fogalmazott:

Szilágyi Lenke fotográfus. A fotográfusról pedig néha még igen okos emberek is azt tartják, hogy leskelődő kívülálló, aki három lépés távolságról néz mindent, akár a kesert, a nyomort, a halált is, csak azért, hogy egy jó képet készítsen. Vagy az egyik állítás nem igaz, vagy a másik.

Kíváncsiskodás helyett a megismerésre törekedni bizony nehéz. Közöny helyett empátiát érezni bizony nehéz. Újra meg újra szembesíteni magunkat a tehetetlenségünkkel bizony nehéz. Volt olyan fotográfus, aki nem is bírta sokáig. Aki azt hiszi, hogy a helyes komponálás vagy a fények és árnyékok kivételes összjátékának a felismerése a legnehezebb a fotográfiában, szerintem téved.

A kiállítás 2023. május 4-ig megtekinthető Budán, az Artphoto Galériában.