Az egyik legaktuálisabb téma ma Magyarországon az oktatás, illetve a pedagógusok ügye, amely nagy nyilvánosságot kap, főként a sztrájkoknak, majd a polgári engedetlenségi akcióknak köszönhetően.
A pedagógus-szakszervezetek béremelésre vonatkozó követelésére válaszul a kormány 2022 év elején tíz százalékos ágazati szakmai pótlékemelést hajtott végre, amely bőven a várakozásokon alul maradt. Ennek hatására a szakszervezetek a következő időszakban figyelmeztető sztrájkot és határozatlan ideig tartó munkabeszüntetést is szerveztek.
A kormány tavaly februárban rendeletben fektette le a sztrájk új szabályait, a módosítás később törvényi erőre is emelkedett. A változás komoly felháborodást váltott ki, a tanárok ezután kezdtek polgári engedetlenségbe.Tavasz végén az oktatás ügye átkerült a belügyi tárcához, ősszel pedig elbocsátottak 14 polgári engedetlenségi akcióban résztvevő pedagógust.
A tiltakozás 2023-ban is folytatódott, eleinte amiatt, mert a kormány a régóta követelt 50 százalékos béremelés helyett idén januárban is egy 10 százalék körüli pótlékemelést biztosított. Erre jött még rá a státusztörvény-tervezet, ami újabb tüntetéshullámot indított el.
Virág frissen végzett óvodapedagógusként állt munkába 2022 augusztusában. Egyetemi évei alatt bízott benne, hogy javul a pedagógusi hivatás mind hivatalos, mind társadalmi megítélése, de döntésére kevéssé voltak hatással az olykor nehéz körülmények, mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni. Igaz, megélhetéséhez szükség van jelenleg szülői támogatásra, később pedig akár pluszmunka vállalására is.
„Ezt akartam csinálni, most is ezt akarom csinálni, nem foglalkozom a körülményekkel, azzal foglalkozom, ami ott történik, ami nap mint nap feltölt, és amit nap mint a nap a gyerekekkel csinálhatok” – mesélte.
Dolgozhatna egy magánintézményben is, de úgy gondolja, az állami intézményekben lévő gyerekeknek van szüksége arra a pluszra, amit ő adhat, hiszen a pedagógusoknak kevesebb ideje és módja van foglalkozni az oda járó gyerekekkel.
Egyre inkább megerősödött bennem, hogy ezeknek a gyerekeknek van rám szüksége, nem pedig a magánóvodába járó hétfős csoportnak, ahol amúgy is foglalkoznak velük. (...) A pénz talán az egyetlen, ami motivál arra, hogy magán, de amúgy ez egy nagyon jó hely számomra
– tette hozzá.
Elmondása szerint a személyiségformálás az óvodában kezdődik, itt pedig azt csinálhatja, amit szeret: azon dolgozik, hogy megismerjék a gyerekek, mi az a szeretet.
Lehet, hogy a digitalizáció felé megyünk, de valahogy azért embereket is kellene faragni, nem csupán okoseszközöket
– mondta Virág.
A fotók és a videó a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia BA-szakára (fotóriporter specializáció) készültek diplomamunkaként.