Két dolog határozta meg Berentés Ágnes életét: a természet imádata és a képzőművészet. Tanult geológiát, festészetet, belemélyedt a fafaragásba, és fejest ugrott a fényképezés mélységeibe. A civilizációt elkerülő nomád, hátizsákos túrázások pedig szenvedélyévé váltak. Különösen a barlangok félelmetesen sejtelmes világa ragadta meg. Pedig első barlangtúrája után (a Bükkben) egyetemistaként csak annyit mondott: „Soha többé barlang!”. Aztán nagyot fordult vele a világ.

Felszínre hozta nemcsak magyar, de a horvát, szlovén, szlovák, olasz, és a montenegrói barlangok szépségeit – és Törökország harmadik legmélyebb barlangjának, a dél-törökországi Toros-hegység gyomrában kanyargó, 1276 méter mély Morca-barlangét is.

Egyszer már, 2022-ben, aláereszkedett ebbe a kísérteties alvilágba, 2023. augusztus utolsó napjaiban pedig ismét fotósként, két társával, köztük a 40 éves amerikai barlangkutatóval, Mark Dickey-vel.

Mark (kürtőmászás közben) hirtelen rosszul lett. Még önerejéből visszamászott az 1040 méter mélyen lévő alaptáborba, ahol állapota gyorsan romlott, este már vért hányt. Másnap délben Mark párja, Jessica és egy kolozsvári barlangkutató, Fábián Botond indultak a felszínre a rosszullét hírével, hogy riasszák a mentőszolgálatokat, és életmentő infúziót és gyógyszereket szerezzenek be.

Egyetlen információ felszínre jutása körülbelül 10 óráig tartott, és ugyanennyit, míg valaki vissza tudott térni. Az életmentő első infúzióval az utolsó pillanatban érkezett meg Jessica és Botond. Ekkorra már Mark vérének 40 százalékát elveszítette, pulzusa olyan gyenge volt, hogy alig lehetett kitapintani, teste hidegen verejtékezett, és csak nehezen érthető szavakban tudott kommunikálni.

Végtelennek tűntek a várakozás órái, ami alatt Berentés Ágnes kolozsvári barlangász társával próbálták segíteni életéért küzdő barátjukon. Benzinfőzővel felfűtötték a 4 Celsius-fokos barlangban felállított sátrat, hisz Markot folyamatosan a hideg rázta. Segítettek neki kimenni, még tudott, tartották a fejét, mikor vért hányt, betakargatták, mikor megfordult, pulzust és véroxigénszintet mértek, mindeközben folyamatosan jegyzetelték az állapotának változását, alvás nélkül, folyamatosan a beteg mellett őrködve. Amikor az infúziótól kissé jobban lett (de még életveszélyes állapotban), Mark megkérte Ágnest, hogy dokumentálja az eseményeket. Ekkor készültek az első, az állapotát rögzítő fotók.

Az utolsó pillanatban érkezett a profi segítség,

ahol a magyar doktornő, Zádor Zsófia szakszerű életmentő beavatkozásban részesítette a gyomorvérzésben szenvedő barlangászt, majd napokba tellett, mire elkezdhették a beteg felszínre hozatalát. Berentés Ágnes 9 napot töltött ezerméteres mélységben, majd elindult a felszínre, hogy ott segítsen. Felszínre érkezése után a Reuters kérésére videóagyagokat készített (a magyar hírportálok is azt vették át), majd készenléti serpaként 500 méter mélyre ellátmányt szállított 2 társával együtt. A mentés utolsó fázisát a Magyar Barlangi Mentőszolgálat mellett fotósként dokumentálta végig, ami igazi kihívás volt a vertikális, teljesen sötét térben, a hordágy akadályozása nélkül is.

Saját bevallása szerint több egyéni rekordot is megdöntött. Sohasem volt még 1267 méter mélyen, sohasem töltött még egyhuzamban 10 napot egyetlen barlangban,

sohasem csöppent még bele egy ilyen nagyszabású barlangi mentőakcióba. Sosem közölte őt a Reuters, a CNN és az ABC News, és sosem értek haza hamarabb a fotói és videói, mint ő maga. És az sem fordult elő még vele, hogy három hétig ne fürödjön.

Mint mondja: „Minden expedíció tartogat meglepetéseket, mindegyiktől több lesz az ember, tanul önmagáról, a társairól... De semmi nem ad nagyobb önreflexiót, mint mikor a nem várt helyzetek kicsúcsosodásának emberélet a tétje. Nem egy idegené, hanem egy csapattársunké, egy barátunké. Ekkor derül ki, kik vagyunk valójában, és milyen emberek vesznek körül minket.”