Index Vakbarát Hírportál

Idén először adta át a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. Kudász Gábor Arion Az emberi lépték című sorozata kapta az elismerést, a képek főszereplője a tégla, ami tökéletes jelkép, hiszen bármi lehet belőle.

Amikor véget ér az esős évszak, a nigeri wodaabe törzs nomádjai útra kelnek, hogy marháikat új legelőkre tereljék. A vándorlás közben találkoznak a klánok egymással, és a piacozás mellett mulatnak is. Az év legfontosabb napja a Guérewol-ünnep, amelynek legfőbb attrakciója, amikor a házasodni akaró, festett, kicsinosított férfiak virtuskodnak, hogy megnyerjék maguknak a hajadonokat. Nem szokványos, de itt a férfiaknak kell a szépségükkel hódítani. A New York-i Terri Gold az egyik ilyen fesztivált örökítette meg fotósorozatán.

Naponta százak indulnak útnak Szíriából, hogy egy jobb, de legalábbis békésebb élet reményében Európába jöjjenek. Az egyik országból a másikba buszoztatásuk ma már olyan szervezetten és olajozottan zajlik, hogy Magyarországon lényegében csak a rendőrök és a katonák találkoznak velük a határon, de az egyszeri kommentelők és a politikusok még mindig sokszor megjegyzik, hogy milyen hálátlanok is ezek a menekültek: nem eszik meg a szendvicset, türelmetlenek, és még szemetelnek is. A szír menekültek frusztráltságát, fáradtságát és türelmetlenségét egyébként sem lenne túl nehéz átérezni, de ha megnézzük, milyen országban éltek akár csak öt évvel ezelőtt is, egészen élesen belénk hasít, hogy velünk is bármikor megtörténhet, ami velük. Szíria az elmúlt évtizedekben egy alapvetően békés, prosperáló ország volt, amelyet ugyan egy diktátordinasztia uralt, de a gazdasági fejlődés, a vallási tolerancia és viszonylagos kulturális szabadság miatt ez sokáig nem okozott különösebb feszültséget. A menekültekkel szemben pedig maximálisan befogadóak voltak: a polgárháború kitörése előtt 1,3 millió menekült élt a 23 milliós országban.

Áprilisban még camera obscura workshopot tartott, májusban még kiállított szülővárosában, Balassagyarmaton. Augusztusban elkapott egy fertőző betegséget, amiből nem tudott felgyógyulni, és szeptember 23-án, 41 évesen meghalt. Telek Balázs búcsúztatását október 9-én tartják Balassagyarmaton, a Szalézi templomban.

A budapesti World Press Photo kísérőkiállításaként 11 kiváló, fiatal magyar fotós kapott lehetőséget, hogy önerőből bemutatkozzon legfrissebb munkáival.

Öt évvel ezelőtt szakadt át a gát az ajkai vörösziszap-tározónál, és egymillió köbméternyi mérgező iszap öntötte el a környező településeket. Kolontár és Devecser életét kettévágta az ár. Tíz ember meghalt, házak százai váltak lakhatatlanná az elmúlt évtizedek legsúlyosabb ipari katasztrófájában.

Németország erős, annyi mindent megoldottunk, megoldjuk ezt is – mondta Angela Merkel német kancellár a menekültválságra. Abban mindenki egyetért, hogy a ma 25 évvel ezelőtti német újraegyesítés óta ez lesz Németország legnagyobb kihívása. Negyedszázada is nagyon sok kétkedő hang volt, hogy lehetséges-e gazdaságilag és társadalmilag összefűzni a 28 éven át fallal és szögesdróttal szétválasztott országot. Megcsinálták, még ha nem is hibátlanul. Németország ma Európa vezető gazdasági és politikai hatalma. 25 éves a német egység.

Mi a kerítés legfőbb hatása a menekültekre? Érdekes módon a választ a tengeren találtuk meg, a görög és török partok közt. A menekülteket követve indultunk el a török-szír határtól Európa felé. Az útvonal Törökország közepén váratlan kanyart írt le: ahelyett, hogy a legrövidebb, és legbiztonságosabb nyomvonalon haladt volna a török-görög határ felé, letért a tengerpartra. Innen a menekültek gumicsónakokba zsúfolódtak, és a veszélyes tengeri úton indultak el Görögország felé.

A logikátlannak tűnő döntés magyarázata egyszerű. 2012-ben a görögök kerítést építettek a határra, hogy feltartóztassák a migránsokat. Ahogy a szakértők jelezték is, a menekülőket egy kerítés nem fogja elriasztani, hiszen a háború nagyobb veszélyt jelent számukra. Európa második legfontosabb menekültútvonala nem néptelenedett el néhány kilométernyi szögesdróttól, hanem egyszerűen irányt változtatott. A menekültek olyan úton tartanak Európa felé, amelyre semmilyen kerítést nem lehet felhúzni: a tengeren.

Miután feltérképeztük Törökország embercsempész fővárosát, áthajóztunk Kiosz szigetére, hogy a parton várjuk a veszélyes út túlélőit.

Braun András halála fájdalmasan hirtelen történt, az egyik legismertebb magyar festőnek júniusban még új képeiből nyílt kiállítás, és még csak 48 éves lett volna idén, amikor egyszercsak jött a hír: meghalt. Búcsúztatásának napján festményeiből válogatunk.

30 éve, 1985. szeptember 28-án halt meg New York-i otthonában 91 évesen André Kertész, a világhírű magyar fotós. Amerikát sosem sikerült megszeretnie, gyerekkorának helyszínéhez, Szigetbecséhez viszont nagyon sok kedves emlék kötötte, így amikor a halála előtti évben Magyarországon járt, úgy rendelkezett, személyes tárgyaiból és fotóiból hozzanak létre egy emlékházat a parasztházban, ahol a nyarait töltötte. Az Emlékházba a fotók másolatai kerültek: André Kertész a mindennapok fotósa volt, az itt szereplő képek között is láthatunk egyszerű falusi pillanatokat, és családi emlékeket is. Az egyiken maga André Kertész ugrik egy vályú felett, míg egy másikon az öccse, Jenő táncol. A párizsi és az amerikai időszakból is került fotó abba a válogatásba, ami eredetiben látható a Mai Manó Házban október 31-ig a Ritkán látott képek sorozatban.

Az elmúlt hatvan év történelmi eseményeit nem élhettük át személyesen, mégis olyanok, mintha mindegyiket testközelből figyelhettük volna. Ha végiggondoljuk, mi minden történt a világban hatvan év alatt, képek fognak bevillani, ikonikus fotók, amik mind részei a kollektív emlékezetünknek. Ezekben a fotókban nem csak az a közös, hogy megismételhetetlen történelmi pillanatokat örökítettek meg, hanem az is, hogy évről évre a World Press Photo pályázatain is mind kiemelték őket.

Vagyoni egyenlőtlenség mindig létezett, de az elmúlt évtizedekben soha nem látott méreteket öltött világszerte. Ma a legfelső 1 százalék birtokolja a világ vagyonának felét, míg a legalsó 50 százalék a vagyon mindössze 1 százalékát. Ezt a különbséget próbálja megragadni egy most indult fotós projekt, ami Kickstarteren szedte össze a megvalósításhoz szükséges 75 ezer dollárt.

A brooklyni Chris Verene egy igazán izgalmas fickó: miközben fiatalon különböző együttesekben zenélt, a kilencvenes évek közepén olyan fotósklubokba épült be, ahol a férfiak hírnévről és pénzről álmodó fiatal nőket fényképeztek – lehetőleg minél kevesebb ruhában. A divatszakmában is elismert, jó kapcsolatokkal rendelkező fényképészeknek adták ki magukat, miközben valójában amatőr svindlerek voltak, akik csupán meztelen nők közelébe szerettek volna férkőzni.

Nincs sok pénzünk, mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy megigyuk a magunkét, és bár vitathatatlanul nagyivók vagyunk, állandó éllovasai a nemzetközi piálási verseny rangsorának, mégsem mi vedelünk a legtöbbet a világon – legalábbis ez derül ki az alkoholfogyasztási szokásokról szóló statisztikákból. Erdei Krisztina Átmeneti menedék címmel állította ki fekete-fehér képeit egyik utolsó mentsvárunkról, a kocsmákról.

Martin Kollar szlovák művész több látogatással összesen egy évet töltött Izraelben. Tucatnyi fotós között ő volt a legfiatalabb, aki részt vett abban a projektben, amelyben a felkért művészek mindenféle megkötés nélkül, saját elképzeléseiknek megfelelően fotózhatták az országot és – több részt vevő fotós külön kérésére – a fal túloldalán lévő Ciszjordániát. Ez a kísérlet a 19. századi franciaországi Mission Héliographique és a 20. századi amerikai Farm Security Administration hagyományaihoz hasonlítható, ahol szintén cél volt, hogy a fotósok a képeikkel tárják fel egy adott terület szociális és kulturális jelenét.

A boszorkánynak nevezett romániai cigány jósnők a romákkal kapcsolatos sztereotípiákra rájátszva a kisemberektől a politikusokig sokak fantáziáját izgatják, miközben az állam is részesül a jövőbizniszből. Etnikus hagyomány, előítéletes elvárások és hivalkodó pompa: a szlovák Lucia Sekerková  képsorozata a romániai cigány jövendőmondókról.

Tatán tizenegyedszer rendezték a speciális dobószámok vb-jét. A súlygolyót is kockásították, az igmándi lyukast is kipróbálták.

Borsi Flóra a Photoshop segítségével lakókat varázsolt az elhagyatott Detroitba, a képekre a Guardian is felfigyelt.

Déri Miklós, a Magyar Narancs egykori fotósa idén összegyűjtötte már a belváros legendás arcait, a roma értelmiségieket, sőt még az algyői olajtelepről is lőtt egy sorozatot. Most pedig fogta magát, és kiment II. János Pál pápa térre (korábbi nevén: Köztársaság térre) egy derítővel, és néhány baráti kéz segítségével lefotózta az ott várakozó menekülteket. A képeket a Facebook-oldalára kezdte posztolni, a képaláírásban sem írt semmi mást, csak a neveket, életkorokat és országokat, ahonnan jöttek.

Természetesség, őszinteség, élő hagyományok: ezt keresi a világ különböző szegleteiben  Mihaela Noroc, a román fotós, aki A szépség atlasza című sorozatában gyönyörű nőket mutat meg természetes közegükben: buddhista templomban, üzbegisztáni piacon, amazóniai dzsungelben vagy épp a Harlem közepén, a kosárpalánk mellett. Portréin változik a bőrszín, a ruha, a társadalmi státusz: Noroc szerint a trendek abba az irányba hatnak, hogy mindenki egyformán nézzen ki, pedig éppen az tesz gyönyörűvé bennünket, hogy különbözőek vagyunk.

Dr. Cake-Baly Marcelo magyar állampolgár. Bissau-Guineából először Szenegálba menekült, majd onnan ösztöndíjjal került Budapestre, ahol közgazdászdiplomát szerzett. Azóta kisebb megszakításokkal Magyarországon él. Családot alapított, házat épített, dolgozott, kirúgták, majd dolgozott megint. 2015-ben Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legújabb filmjében, Az állampolgárban játssza a főszerepet. Egy bevándorlót alakít, akinek meg kell küzdenie a magyar állampolgárságért.

A Plymstockban található Hooe Lake parti vizeiben hajók tucatjait helyezték el illegálisan. Az elbontásuk túl sokba került volna, egyszerűbbnek tűnt elsüllyeszteni őket. A hajóroncsok csak teliholdkor vagy fogyó holdkor kerülnek teljesen a felszínre, Turós Balázs ekkor, az éjszaka közepén fotózta a tóból kibukkanó korhadó, kísérteties hajótesteket.

Turós Balázs egyéves délnyugat-angliai tartózkodása során számos éjszakát töltött a múlt haszontalanná vált értékei, hajók roncsai között. A Relic című sorozat intenzív és aprólékos munka eredményeként jött létre. A roncsok fényképezésekor a megfelelő képi világ megteremtéséhez a fényforrást, a hosszú expozíciós idő mellett, hat-hétszáz vakuvillantás szolgáltatta. A lehető leglágyabb megvilágítás érdekében a vaku helyzetét folyamatosan változtatni kellett. A fotózások alkalmával egyetlen kép elkészítésére volt lehetőség, aminek eredményét csak a labormunka végeztével lehetett látni, ezért minden egyes hiba újabb fotózást jelentett.

Korunk egyik legismertebb és legkedveltebb színésze kihasználja a forgatások üres óráit, és fotózza a munkálatokat. Az Indexnek is elküldött néhányat a képeiből.

70 éve, hogy az Egyesült Államokban végrehajtották az első nukleáris fegyver tesztjét: a Trinity-teszt során a Szerkentyűnek becézett, 20 kilotonnás implóziós plutóniumbombát robbantották fel.

A betegség és a halál: tabu. A legkülönfélébb nyavalyák és halálesetek képei áradnak könnyedén és széles mederben a médiából – csak éppen tényleges valójukban nem tudjuk kezelni őket. Ma az élet olyannak van elmesélve, és a szerencsésebbek tényleg annyira szoros társas szövetben léteznek, hogy amikor valaki megbetegszik, meghal, akkor az itt maradók számára befoltozhatatlan szakadás marad a helyén.

A kezdeti vihar ellenére tombolt a balatoni nyár a Balaton Soundon. A férfiak félmeztelenek, a nők kevésbé, a DJ-k kezeket akarnak, a közönség pedig örömmel emeli az égbe. Dübörög a lábaktól a föld, dübörög a hangoktól a ház, az agyakat ritmus rázza fel, a szíveken úrrá lesz a láz. Kezeket fel! Avagy, put your hands in the air, Balaton! Kaszás Tamás fotói az idei Balaton Soundról.

Hogyan történhetett meg Srebrenica? Hogyan voltak képesek a boszniai szerb halálosztagok néhány nap alatt több mint nyolcezer embert kivégezni egy ENSZ-bázis közvetlen szomszédságában? Egyáltalán, hogyan és miért kerülhetett a nyugati hatalmak által „biztonságos zónának” kinevezett Srebrenica a boszniai szerb hadsereg kezére? A legújabb történeti kutatások szerint az, ami Srebrenicában történt, korántsem volt annyira meglepő és váratlan a nyugati nagyhatalmak számára, mint ahogyan eddig állították: sokkal inkább egy tudatos stratégia része volt a védett enklávék feladása a békéért cserébe.

Évente 250 család néz szembe azzal az elképesztően nehéz helyzettel a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának koraszülött intenzív osztályán, hogy a várva várt kisbaba a kijelölt idő előtt jóval egyszer csak kirobban az életbe, pontosabban az élet és a halál közti nagyon vékony mezsgyére. Ez a helyzet hatalmas tehertétel az önváddal, gyásszal, szégyennel küzdő anyának, a magát tehetetlennek érző apának és a heteken, hónapokon át az életéért küzdő, elképzelhetetlenül apró kisbabának is.

Az osztályra belépve mégis inkább valamiféle békességet érez az ember, és rögtön egyértelmű, hogy a Honvédkórház koraszülött intenzív részlege (PIC) a magyar egészségügy egy nagyon különleges szigete. Nemcsak a hihetetlenül modern és profi, nyugati mintára fejlesztett eszközpark miatt, hanem azért is, mert az osztályon dolgozó orvosokkal, nővérekkel és persze a szülőkkel beszélgetve az derült ki, hogy itt mindenki egymással versengve szereti a pácienseket, a szülőket pedig nem egy szükséges rosszként, hanem partnerként kezelik, megengedve nekik, hogy tevékenyen részt vegyenek az ápolásban. A koraszülöttosztályon egy kisfiú, Dani és a szülei sorsának alakulását követtük négy hónapon keresztül, Dani háromhetes korától a hazaengedéséig.

Tömegével jönnek át a szerb–magyar határon azok a menekültek, akiket a magyar kormány úgy tartana távol, hogy felhúz egy falat a kritikus határszakaszra. A menekültek jó része Szíriából és Afganisztánból jön Görögországon, Macedónián, Bulgárián keresztül. A legtöbben Németországba szeretnének eljutni.

Koleszár Adél 2013 óta él Mexikóban, ahova egy mexikói állami ösztöndíj segítségével került, azóta fotózza ott az ország sötét, ismeretlen, kevésébé hívogató oldalát. A New Routes Of Faith (A hit új útjai) fotósorozatban olyan alanyokat keres a képeihez, akik a szociális helyzetüknek köszönhetően kirekesztettnek számítanak, és az ország híresen erőszakos mindennapjaiból a hit segítségével keresik a kiutat.