Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Balotelli megmutatta az álomautóját

Amikor vége a futballbajnokságoknak, és eldől, hogy ki nyerte az amerikai hoki- és kosárbajnokságot, és már fellélegeznénk, hogy vége az évnek, akkor elkezdődnek a draftok, elképesztő fantáziálásba kezdenek a futballrajongók, kit vegyen a kedvenc csapat. A hírek közül alig lehet kiválasztani, melyik érdekesebb a másiknál. Nem is akarjuk mi eldönteni, erre találtuk ki a pépét, itt szinte mindent megtalálhat a mai nap eseményeiből, híreiből.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • a Honvéd.

  • Holender a gólpassz után gólt lőtt. Vécsei ment el a bal oldalon, középre adott, Holender pedig az üres kapuba passzolt.

  • Rejtélyesen védekezett a Celik, Holender középre lőtt labdájára két honvédos is érkezett. Délczeg átvette, akár vacsorázatott is volna, annyira nem volt rajta senki. A jobb sarokba lőtt laposan.

  • De a kapu zavarja a játékosokat.

  • A Honvéd mintha kezdené észrevenni, hogy a pályán nem számít, ki a favorit, és verbálisan ki az erősebb. Holender egy szép visszcsel után a bal oldalon a jobb lábára tette át a labdát, lőtt, de mellé. A hiszadik percig kellett várni az első Honvéd-helyzetre.

  • Egy beívelés után Radovics hét méterről a jobb alsóba fejelt.

  • Buenos Aires rendezheti meg a 2018-as nyári ifjúsági olimpiát - döntött csütörtökön a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Lausanne-ban tartott rendkívüli ülésén.

    "Buenos Aires nagyszerű helyszíneket biztosít majd, hogy a világ legjobb fiatal sportolói összemérjék tudásukat és ízelítőt kapjanak az olimpiai értékekből" - idézte a NOB közleménye Rogge-ot.
    A szavazás előtt a pályázó városok 15 percben prezentálták elképzeléseiket a testületnek. Az első körben Buenos Aires 40, Medellín 32, Glasgow pedig 13 voksot kapott. A második fordulóban Buenos Airesre 49-en, Medellínre pedig 39-en szavaztak.
    Az első nyári ifjúsági olimpiát - a 14-18 éves sportolók legnagyobb világversenyét - 2010-ben Szingapúr rendezte, jövőre pedig a kínai Nancsing ad otthont a korosztályos csúcseseménynek, amelyen 28 sportágban 3600 versenyző indul.

  • A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor egyértelmű volt: "aki most kiesik, kárt okoz a magyar focinak."

    Még májusban mondta, de nem gondolhatja máshogy. Ettől még nem lesz könnyű augusztusig versenyben maradni, amikor a menők is bekapcsolódnak.

  • Sporttörténelem: afrikai sárga trikós

    Simon Gerrans elveszítette az első helyét a Touron, pénteken csapattársa, a dél-afrikai Daryl Impey viselheti már a sárga trikót., amit korábban sohasem vehetett át még afrikai országot képviselő versenyző.

  • Mezőnyhajrá döntött Montpellier-ben, Greipelt jól felvezették, Cavendish most nem tudott jól felgyorsulni, csak negyedik lett. Sagan harmadik második helyét szerezte az idei Touron. Kittel jött be harmadiknak.

  • Kemenes - Ikenne-King, Ignjatovic, Lovric, Zivanovic - Hidi, Nagy G., Vécsei - Délczeg, Diaby, Holender.

    A Celik Niksic 17.30-tól játszik a magyar csapattal az Európa Liga első fordulójában.

    A Honvéd honlapjáról megtudhattuk, hogy Marco Rossi vezetőedző a szurkolóktól kapott Puskás Army pólóban tartotta a taktikai értekezletet.

  • A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felfüggesztette Kamerun tagságát, miután az afrikai ország kormánya törölte a helyi labdarúgó-szövetség elnökválasztásának eredményét. A választáson az az Iya Mohammed nyert, akit jelenleg sikkasztás miatt tartanak fogva. A felfüggesztés értelmében sem a kameruni válogatott, sem a klubcsapatok nem léphetnek pályára.

  • Alvaro Negredo mellett egy másik spanyol csatárra, David Villára is szemet vetett a Tottenham. A Barcelona támadója azután került képbe az angol csapatnál, hogy letettek az Internacional 23 éves braziljának, Leandro Damiaónak a megszerzéséről. Villa leigazolását Emmanuel Adebayor eladásából finanszírozná a londoni klub.

  • „Lázár Pál visszatér szülővárosába, és a DVSC együttesében folytatja pályafutását."

    Jelentette be a klub a védő leigazolását a honlapján. A válogatott Lázár futballozott a Videotonban, a török Samsunsporban és legutóbb Pécsen, mielőtt Debrecenbe igazolt.

  • Ancsin Katalin továbbjutása után újabb két magyar, Nagy Bianka és Kovács Mária is biztosította helyét az elődöntőben, ezzel érmes a Keszthelyen zajló európai uniós női ökölvívó-bajnokságon.

    A 64 kilósok között Nagy az ír Kelly Harringtont győzte le a negyeddöntőben 3-0-ra, Kovács (81 kg) a török Eda Yenilmez ellen nyert ugyanilyen arányban. Nem sikerült továbbjutnia Oláh Eszternek (69 kg), aki a török Gulizar Karától kapott ki. Csütörtökön még Angyal Afrodité (+81 kg) és Nagy Tímea (75 kg) harcolhatja ki a négy közé jutást.

  • tavalyinál kevésbé sikerült első fél év ellenére lát bíztató jeleket a jövőre nézve a hétfőn elrajtoló, budapesti tenisztornára készülő Babos Tímea."Felemás hat hónap van mögöttem. Tavaly az év első fele ideálisan alakult, pedig nehéz volt megszoknom a WTA-körforgást, azért nem is jöttek később az eredmények. Idén viszont reálisabb tenisz volt, és bár az eredményeim lehetnének jobbak is az edzésmunkám és játéktudásom alapján, tudom, hogy fejlődök, és a jövő szempontjából ez a legfontosabb."

  • A miskolci csapat a román Gaz Metannal játszott edzőmérkőzést szerdán, háromgólos vereség lett a vége a klub honlapján olvasható tudósítás szerint.

    Így kezdtek a csapatok.

    A DVTK kezdőcsapata: Simic (22) - Vági (15), Alves (5), Kádár (4), Husic (3) - Elek (25), Pavon (47), Rudolf (17), Gallardo (7), - Bacsa (9), Seydi (88).Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.

    Kispad: Rajic (1), Takács (8), Bodnár (24), Bogáti (30), Gohér (6), Csirszki (21), Hornyák (19), Nagy T. (14), Nikházi (20), Vadász (23), Hanek (27), Kostic (46).

    A Gaz Metan Medias kezdőcsapata: Plesca (1)- Buzean (8), Frasinescu (85), Markovic (23), Madalin (4), Breveld (18), Tahar (22), Cojonean (17), Llullaku (7), de Oliveira (10), Ban (20). Vezetőedző: Cristian Dulca.

    Az eredmény: 0-3

  • A spanyol lapok szerint apja árulja barcelonai éttermét.

  • „Törődjetek a saját dolgotokkal, én is azt teszem. Sosem kellett aggódnom a jövőm miatt"

    Reagált a lotusos Kimi Raikkönen azokra a pletykákra, hogy csapatot vált, és átul a RBR-be Webber utódjának. Kiemelte, sosem kellett félnie, hogy rossz döntést hoz, ha a karrierjéről van szó.

  • „Gomez nagyon jó játékos, de nagyon drága is egyben. A Fiorentina stabil anyagi helyzetben van, de bizonyos keretek között kell maradnunk.”

    Daniel Prade, a Fiorentina sportigazgatója ezzel a kijelentéssel cáfolta, hogy közel állnának Mario Gomez, a Bayern München csatárának leigazolásához. A német válogatott csatár 32 mérkőzésben játszott az előző szezonban a BL-győztes csapatban, összesen 19 gólt szerzett.

  • A Ferencvárosi Torna Club és a Puebla Tanácsadó Kft. meghosszabbította és kibővítette együttműködését, ennek részeként Fradi-utalványt hoznak forgalomba. Az új termékhez a cég irodáiban, illetve az utalványtőzsdén cserével lehet hozzájutni, de a tervek között szerepel, hogy a Fradi Shopban is beszerezhető legyen.

    Az utalvány forgalmából származó bevétel jelentős részét a Puebla a klub eddigi támogatásának növelésére fordítja.

  • Már lehet ülni a lelátón, a tetőszerkezet is készül. A tervek szerint jövő áprilisban adják át a DVSC új, húszezres arénáját, ami 11,45 milliárd forintos beruházásból épül.

  • Többek között az ötszörös bajnok Maccabi Tel Avivval került egy csoportba a férfi kosárlabda Euroligában Hanga Ádám új csapata, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria.

    A kontinens 24 legjobb csapatát felvonultató sorozat csoportkörének sorsolásán kiderült, hogy a baszk együttes az izraeliek mellett a tavalyi négyes döntőről éppen lemaradt görög Panathinaikosszal, az idén Európa Kupa-győztes orosz Krasznodarral, az Adria Ligában második szerb Crvena zvezdával és a selejtező győztesével találkozik.

    "Különösen az izraeli és az athéni meccs ígérkezik nehéznek, mindent ki kell adnunk magunkból, ha be akarunk jutni a 16-ba. Szerintem ez a legnehezebb csoport" - nyilatkozta az Euroliga honlapján Josean Querejeta, a vitoriai klub elnöke, amely kedden tette közzé a magyar válogatott kosaras szerződtetését.

  • Döntetlennel kezdett Lékó Péter a pekingi sakk Grand Prix-n. A magyar nagymester az azeri Sahrijar Mamedzsarov ellen a világos bábukat vezette, és az 51. lépésben állapodott meg a remiben. Lékó pénteken a bolgár Veszelin Topalovval játszik, sötéttel.

    A GP-sorozat hat állomásból áll, a mostani az ötödik. A 18 résztvevő négy-négy versenyen indul, az összesített sorrend első két helyezettje szerepelhet majd a 2014-es világbajnokjelölti tornán. Lékó az első három tornáján az ötödik, a nyolcadik és a kilencedik helyen végzett.

  • Hamar kiejtette a Kirsten Flipkenst a tenisztorna elődöntőjében, 6:1, 6:2-re nyert, elsírta magát a győzelem után.

  • A 27 éves, 175 cm magas irányító, Maurita Reid a PEAC-PÉCS-ben folytatja. A jamaicai a 2010/2011-es idényben a Gospic játékosaként az EuroLigában 17,1 pontos átlaga mellé 5,3 gólpasszt kiosztott, az asszisztokkal a második legjobb volt az egész sorozatban. A szerzett labdák terén pedig ő volt a legjobb a meccsenkénti 3,8-as átlagával. Leszedett átlagosan 5 lepattanója is kifejezetten jó mutató. Legponterősebben a török Fenerbahce ellen játszott, 2010 októberében 28 pontot szórt ellenük.

  • A 6. szakasz a sprinterek küzdelme lehet, a részhajrában Greipel nyert Cavendish előtt. A zöld trikós Sagan csak negyedik lett, fogy az előnye a pontversenyben. Még 113 kilométer a célig. Addig lehet, hogy semmi nem történik.

  • „A legvagyonosabb magyar futballista Dzsudzsák Balázs, aki a becslések szerint 2,85 milliárd forintot halmozott fel eddigi pályafutása során, ám ő ezzel nemzetközi összevetésben csak a futottak még kategóriába tartozik. Mögötte Huszti Szabolcs (1,76), Király Gábor (1,64) és Gera Zoltán (1,57) következik."

    A Bors által közölt összeállítást Muszbek Mihály készítette.

  • Raikkönennek kevesebb ideje lesz piálni

    "Ha Kimi nem megy el a Red Bullhoz, akkor egy nulla. A kérdés annyi, hogy mit akar, ha sok szabadságot, egy kevés pénzt és semmittevést, akkor jó helyen van. Az RBR-nél pár nappal többet kellene dolgoznia, és kevesebb ideje lenne piálni" - nyilatkozta a Mercedes-menedzser a Gazzettának.

  • Szerda este játszottak barátságos mérkőzést a Slovackóval, 4-0-ra nyertek, Kink duplázott.

    A videót a csakfocin láttuk.

Rovatok