Merőben új korszakot hozhat a futballvilág legtöbb pénzét termelő Premier League-ben a január 31-én életbe lépő brexit, az angol futballnak ugyanis mindenképp új alapokra kell helyeznie működését. A szövetség növelné a saját nevelésű játékosok számát, amivel biztosított lenne az angol válogatott jövője, de közben minden korábbinál is sokszínűbb lehet a liga. A Forma–1 olcsóbban megúszhatja a brit EU-kiválást.
2020. január 31-én Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, vagyis létrejön a rendkívül hosszan húzott-halasztott brexit. A kilépés nem azonnali hatályú, a pontos feltételek lefektetésére 2020 végéig lesz lehetőség tárgyalni az EU-val, az így kialakuló új helyzet viszont rengeteg változást hoz az Egyesült Királyság és így a Premier League, valamint akár a Forma–1 életében is.
A legfontosabb az átigazolási piac átalakulása lehet, itt ugyanis merőben új feltétekkel folytathatják a brit csapatok, nem véletlen, hogy 2016-ban mind a húsz akkori Premier League-klub az EU elhagyása ellen volt.
Január 31. előtt úgy nézett ki a helyzet a PL-csapatok szemszögéből, hogy az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlást kihasználva bármely EU-s országból gond nélkül igazolhattak, az EU-n kívüli játékosokat viszont csak úgy szerezhették meg, ha azok munkavállalási engedélyt kaptak. Ehhez viszont szigorú feltételeket kell teljesíteni, leginkább a válogatottban játszott meccsek aranyát, illetve a pályán töltött perceket vizsgálták (a világranglistán top 10-ben lévő válogatottnál például 30 százalék a minimális kvóta, a gyengébb válogatottnál ez a százalékos arány fokozatosan nő).
Az EU elhagyásával viszont változik a két halmaz. Ezentúl csak brit játékosokat igazolhatnak bármiféle korlátozás nélkül, az EU-s játékosok pedig ugyanabba a kategóriába kerülnek, amibe eddig az észak- és dél-amerikai, afrikai, ázsiai és ausztrál játékosok tartoztak. Vagyis ugyanolyan nehéz lesz megvenni egy német, olasz, spanyol vagy akár magyar játékost, mint egy brazilt, japánt vagy elefántcsontpartit.
A legnagyobb sztárokat ez nem érinti, hiszen ők eleget játszanak a válogatottjukban ahhoz, hogy megkapják a munkavállalási engedélyt, ám ha a nem EU-s játékosokra érvényes feltételeket minden nem brit játékosra kiterjesztik, akkor
a 2018–19-es Premire Leauge-szezonban játszó nem brit futballisták 65 százaléka nem is kapott volna munkavállalási engedélyt, ami irtózatosan magas szám.
De hogy ne csak számokban képzeljük el a dolgot: ha korábban érvényben lett volna a változás, amit a brexit hoz magával, sem N'Golo Kanté, sem Rijad Mahrez nem igazolhatott volna például Nagy-Britanniába, mert a válogatott közelében sem voltak az átigazolásuk előtt. Vagyis a brit csapatok elesnének az olcsóbban megszerezhető, még felfedezés előtt álló európai játékosoktól.
Mahrezt és Kantét is a 2015–16-os szezon végén óriási meglepetésre bajnok Leicester Citynél fedezték fel, mindkét játékosnak kulcsszerepe volt a bajnoki cím megnyerésében. De a brexit miatt életbe lépő szabályok szerint egyikük sem mehetett volna a Leicesterhez.
A játékosok mellett a csapatok edzői stábjára is hasonló feltételek lennének érvényesek. A 20 PL-csapatból jelenleg 11-nél van csak brit vezetőedző, ez az arány is eltolódhat, ha minden brexitkövetelmény életbe lép.
Azt persze a Premier League vezetői is látják, hogy emiatt piaci hátrányba kerülhetnek a világfutballban a többi európai bajnoksághoz képest, ezért arra kérik az angol futballszövetséget (FA), hogy töröljék el a külföldi játékosok munkavállalási engedélykövetelményét. Az FA ezt viszont nyilván nem adná ingyen, cserébe azt akarja, hogy emelkedjen a hazai nevelésű (brit) játékosok aránya a kluboknál. Jelenleg a 25 fős keretből 8 játékosnak kell brit nevelésűnek lennie, az FA azt szeretné, hogy ez 12-re emelkedjen.
A Premier League és a klubok viszont hallani sem akarnak erről, és január vége felé nem is látszik, hogyan jöhetne létre a kompromisszum. Annyi viszont biztos, hogy az FA nem ok nélkül szeretne nagyobb teret nyitni a hazai játékosoknak: amikor 1992-ben elindult a Premier League, a kezdőként pályára lépő brit játékosok aránya nagyjából 70 százalék volt, ez a 2018–19-es szezonra 33 százalékra esett vissza, mutatta ki a Guardian.
A PL sikerét persze épp a külföldi tehetségek és munkaerő beáramlása alapozta meg, de ugyanez igaz Nagy-Britannia gazdaságára is, a folyamat tehát se nem véletlen, se nem biztos, hogy önmagában rossz. Ráadásul a brit utánpótlás-válogatottak helyzete is egyre jobb, ami azt mutatja, hogy még a rengeteg külföldi játékos ellenére sincs bajban az angol futball. Legalábbis a Premier League ideiglenes elnök-vezérigazgatója, Richard Masters ezzel próbál érvelni az FA felé a kvóta ellen.
Az FA viszont azzal védekezik, hogy nincs miért pánikolni, hiába csökkenne ugyanis a megengedett külföldi játékosok száma csapatonként 17-ről 13-ra, ezzel összességében nem sokat veszítenének. Egyrészt most is csak nagyjából 260 külföldi játékos van a PL-csapatoknál, ami átlagban pont a kvótát jelentő 13-at jelenti. Másrészt ha minden csapat csak a 13 legtöbbet játszó nem brit játékosát használhatta volna a legutóbbi idényben (vagyis a tervezett kvóta szerint működtek volna eddig is), a külföldi játékosok által játszott 10 469 mérkőzésből csak 42 szereplés lett volna veszélyben a kvóta miatt – tehát minimális feleslegtől kellene megválniuk a csapatoknak, olyan játékosoktól, akik amúgy sem játszanak.
Az átlag persze nem egyenlő a valósággal: többek között a topcsapatok közé tartozó Liverpool, a Tottenham, a Manchester City és Chelsea sem felelne meg most a tervezett kvótarendszernek, vagyis több külföldi játékost el kellene adniuk.
A kvótát persze ott próbálták átverni (a szabályok adta lehetőségeket kihasználva), ahol tudták, mivel a régi rendszerben a FIFA szabályai szerint bármelyik EU-s országból vehettek 16-18 éves játékosokat. Időről időre le is rabolták az ifipiacot, hogy ők később már brit nevelésnek számítsanak, így nem számított bele a kvótába Cesc Fábregas, és így nem számít bele most sem például Paul Pogba a Manchester Unitednél.
A trükközés ellenére látható, hogy azért túl tudnák élni a kvótaemelést a PL-csapatok, csak épp egy ilyen változtatás még tovább drágítaná a brit játékosokat, nyilván ezért a vonakodás a Premier League felől. Mindennél beszédesebb, hogy amíg a Dortmund 20 millió euróért meg tudta venni a Red Bull Salzburgtól a gólokat vég nélkül ontó Erling Haalandot, addig a Southampton 23,5 millió euróért sem adta el a Leeds Unitednek a szezonban még gól nélküli csatárát, Ché Adamset.
A Forma–1-ben szereplő jelenlegi 10 csapatból 8-nak a dél-angliai „Motorsport-völgyben” van a székhelye, csak a Ferrari és a Sauber központja van Anglián kívül. A silverstone-i versenypálya környékén található Motorsport-völgy a Szilícium-völgy mintájára alkotott kitalált földrajzi név, a jelentősége viszont egyáltalán nem kitalált, mert évente nagyjából 9 milliárd font (3600 milliárd forint) bevételt termel az ide koncentrálódott motorsportvilág.
Számukra, elsősorban az F1-re fókuszálva akár előnyökkel is járhat a nagy kilépés. A futballügyeknél már tárgyalt viszonyok változása ugyanis a Forma–1-ben akár a csapatok hasznára is válhat bizonyos dolgokban. Eddig óriási előny volt bármilyen alkalmazott szempontjából, ha EU-s állampolgár, hiszen szerelőt, mérnököt, adatelemzőt is gond nélkül fel tudtak venni az EU-ból, azon kívülről viszont keményebb feltételek mellett válogathattak csak.
Azzal, hogy Nagy-Britannián kívül minden ugyanabba a kategóriába kerül, lényegében két kalap lesz: a britek és a világ, ez pedig még jobban megnyithatja az utat az F1-be az EU-n kívüli szakemberek előtt.
Az érem másik oldala viszont az, amire szűk egy éve „rémálom-forgatókönyvként” hivatkozott a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, amikor a no deal brexit lehetőségéről beszélt.
Wolff azért némileg túlzott, rémálom semmiképp sem lesz a brexitből a Forma–1-ben, fennakadásokat viszont okozhat. Amíg Nagy-Britannia EU-s országnak számított, az EU-n belül gond nélkül vihették a felszereléseiket a csapatok, így akár egy adott teszt vagy versenyhétvége alatt is bereptethettek új vagy plusz tartaléknak szánt alkatrészeket a verseny helyszínére az angliai központból.
A brexit után viszont vámkötelessé lépnek elő az alkatrészeik, amik pluszidőt tölthetnek a határokon. „Mindenféle eshetőségre fel kell készülnünk, nagyobb alkatrésztartalékokkal kell terveznünk, és azt is át kell gondolnunk, hogyan mozgatjuk az embereinket az országból kifelé és befelé” – mondta Wolff.
Vagyis nagyjából úgy kell készülniük az előszezon spanyolországi tesztjeire, a belga, osztrák vagy olasz futamra, mintha Ázsiába mennének. Utóbbinál a távolság miatt amúgy sem volt opció, hogy hirtelen igény esetén odareptessenek valami új vagy kimaradó alkatrészt, hasonló tervezés kell majd a Brit Nagydíj kivételével a többi 21 versenyre is.
De nem biztos, hogy már 2020-ban is így kell számolniuk, hiszen a briteknek és az EU-nak egy éve lesz arra, hogy lefektessék a pontos kereteket. A brit kormánynak pedig az az érdeke, hogy a stratégiai fontosságú motorsportágazatot ne akadályozzák, így a lehető legkedvezőbb vámmegoldásokra számíthatnak, tehát akár a Premier League várható változásaihoz képest arányaiban szinte teljesen fájdalommentes lehet nekik a kiválás.
(Borítókép: Catherine Ivill/Getty Images)