Index Vakbarát Hírportál

Egyesületében tovább folytatja a munkát Turi György

2021. november 27., szombat 14:11

Ahogy arról az Index is beszámolt, Turi György csütörtökön lemondott a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöki posztjáról. A szakembert az utóbbi időben több volt tanítványa is szexuális zaklatással vádolta, és azzal, hogy az edzéseken és a versenyeken fizikai és lelki terror alkalmazott.

A mesteredző még a nyári tokiói olimpián arról beszélt, hogy az edzőtáborozások és a sok utazás már nagyon megviselik, és mivel rengeteg időt tölt a sportolókkal, a családjára szinte alig marad ideje.

Akkor elmondta, hogy a medence partján hamarosan átadja helyét a fiatalabb kollégáknak, a szemét viszont mindig rajtuk tartja.

Turi György lemondása után betartotta ígéretét, amit most Güttler Károly olimpiai ezüstérmes mellúszó is megerősített a Borsnak. Szöul és Atlanta mellúszó számának második helyezettje már több éve együtt dolgozik a Kőbánya SC-nél Cseh László korábbi mesterével. 

A mesteredző már nem a medence széléről, stopperórával a kezében vezeti az edzéseket, hanem az irodában tevékenykedik

– árulta el Güttler Károly. Azt is hozzátette, hogy ő is szinte már csak a Kőér utcában van, ahol kollégáival együtt vezényli le az edzéseket.

Nyugodtan mondhatom, megvolt az őrségváltás. Folyik a munka itt lent a medencénél, és Turi György szakosztályvezetőként irányít és végzi a dolgát. Összefoglalva, a szövetségi munkájáról és pozícióiról lemondott, Kőbányán dolgozik tovább a sikerekért, mint a szakosztály vezetője

– fogalmazott a korábbi olimpikon.

Rovatok