Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Liu Shaolin Sándor a kizárása után

2022. február 7., hétfő 17:54

Mint arról beszámoltunk, Liu Shaolin Sándort hétfőn kizárták a rövidpályás gyorskorcsolya 1000 méteres döntőjében a pekingi olimpián. A zsűri kettős szabálytalanságot látott a magyar sportolónál, így visszasorolták a mezőny végére.

A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem. Edzettem, mentálisan és fizikailag is szenvedtem az utóbbi négy évben, sőt, mióta 2005-ben elkezdtem korcsolyázni. Sajnálom, hogy nem tudtam elérni az eredményt, amire mindannyian vágytatok. Kemény nap volt, mindent beleadtam, semmit sem csinálnék másképp

– kezdte legfrissebb Instagram-posztját a 26 éves versenyző.

A short track egy gyönyörű sport, amit imádok. Gratulálok Zsen Ce-vej barátomnak. Továbbra is keményebben és okosabban fogok edzeni. Szeretlek titeket, akkor is, ha olimpiai bajnok vagyok, és akkor is, ha nem. Folytatni fogom a harcot, csak szurkolnotok kell értem

– fogalmazott a 2018-ban a férfi váltóval olimpiai aranyérmet szerző Liu Shaolin Sándor.

A magyar csapat egyébként megóvta a végeredményt, de mint azt Bánhidi Ákos edző-menedzser elmondta, nem szokott nagy foganatjuk lenni az ilyen óvásoknak.

Knoch Viktor – akivel karöltve Liu Shaolin Sándor négy évvel ezelőtt aranyérmet nyert Phjongcshangban – lapunknak elmondta, értetlenül áll a versenybírák döntése előtt.

(Borítókép: Liu Shaolin Sándor 2022. február 3-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok