Index Vakbarát Hírportál

Dárdai menesztése sem segített, továbbra is lejtmenetben a Hertha

2022. február 16., szerda 14:51

Továbbra is szenved a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC, amely már csak egy pontra van az osztályozót jelentő 16. helytől.

Múlt hétvégén a sereghajtó Greuther Fürth győzte le a berlinieket (22 meccsből a harmadik győzelme volt a zöld-fehéreknek az idényben), akik továbbra is a kiesés elől menekülnek. A VfB Stuttgart mellett a Hertha a másik legrosszabb formában lévő csapat a Bundesligában, e két együttesnek nincs győzelme az utóbbi öt fordulóban.

Dárdai Pált tavaly novemberben menesztette a Hertha az Augsburg elleni döntetlen után. A fővárosi együttes helyzete szinte ugyanolyan volt akkor, mint most – egy pont választotta el a 16. helytől.

A magyar szakember kirúgását azzal indokolta Fredi Bobic sportigazgató, hogy az együttes nem fejlődött.

Tayfun Korkuttól azt várta a vezetőség, hogy lendítsen a csapat játékán és stabilizálja a helyét a középmezőnyben.

Tayfun Korkuttal új impulzusokat és új inputokat szeretnénk adni a csapatnak. Tayfun korábban már bebizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud egy csapatot, hanem fejleszteni is tudja azt a szenvedélyes munkájával

– fogalmazott akkor Fredi Bobic.

Nos, a terv egyelőre nem jött be, Korkut – aki korábban a Hannovernél, a Kaiserslauternnél és a Stuttgartnál is megbukott – tíz meccséből csupán kettőt nyert meg, három döntetlen mellett öt vereség a mérlege, a gárda ráadásul a Német Kupa nyolcaddöntőjében is kikapott a városi rivális Union Berlintől.

A napokban Lothar Matthäus is megszólalt, az aranylabdás klasszis szerint nem kellett volna leváltani a magyar trénert. 

Lars Windhorst, a Tennor-csoport vezetője, szerdán aCapital magazinnak nyilatkozva elmondta, úgy látja, hiba volt befektetni a klubba. Az üzletember 2019 nyaráig 375 millió eurót rakott a Herthába.

Arra számítottam, hogy a Herthánál racionális és előre látó emberek dolgoznak, akik szintén tartós sikerre vágynak

– fogalmazott a 45 éves befektető, aki hozzátette, hogy az utóbbi hónapokban világossá vált számára, hogy néhány ember a klubnál inkább a hatalom és a klikkel megtartásával foglalkozik.

Arra a kérdésre, hogy a befektetését tévedésnek látja-e, úgy válaszolt, hogy mai szemmel nézve sajnos igen, ugyanakkor nem adja fel, mert nem szeretne kidobni ennyi pénzt az ablakon.

Egyébként a második Dárdai-érában 31 mérkőzésen 1,23 pontot átlagolt a 45 éves edző, Korkutnál ez a szám jelen pillanatban 0,90.

A Hertha vasárnap a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató RB Leipziget fogadja a 23. fordulóban, egy esetleges vereséggel tovább fogyhat a levegő Korkut körül.

(Borítókép: Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője csapatának az RB Leipzig ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése előtt 2021. szeptember 25-én Lipcsében. Fotó: MTI / EPA / Filip Singer)

Rovatok