Index Vakbarát Hírportál

Xavi az El Clásico után: Ennél nehezebb meccsre számítottunk

2022. március 21., hétfő 14:16

Vasárnap este hatalmas meglepetésre az FC Barcelona kiütéses, 4–0-s sikert aratott a Santiago Bernabéu Stadionban a Real Madrid ellen. Annak ellenére, hogy a fővárosi egyesület toronymagasan vezeti a spanyol bajnokság tabelláját, és minden bizonnyal a bajnoki címet is besöpri az idény végén, minimális ellenállást sem bírt kifejteni a Xavi alatt parádézó Barcelona ellen. 

A klasszikus után a vezetőedzők is értékelték a mérkőzést. Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője magára vállalta a kudarcot, míg Xavi úgy nyilatkozott, hogy ennél azért nehezebb mérkőzésre számítottak az év első derbijén.  

Amióta Xavi a katalánok trénere, a kilencedik pozícióból egészen a harmadik helyig tornázta fel magát a csapat a bajnoki tabellán úgy, hogy immár mindössze két ponttal vannak lemaradva a második Sevilla mögött. 

Könnyen szerezhettünk volna akár öt-hat gólt is, sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél. Keményen küzdöttünk a mérkőzésen, de arra mi sem számítottunk, hogy ennyire könnyű dolgunk lesz a Bernabéuban. Úgy játszottunk, mintha mi lettünk volna hazai pályán

– értékelt a katalánok mestere az El Clásico után a spanyol médiumoknak.

Xavi hozzátette: még azt sem tartja kizártnak, hogy a bajnoki címre esélyesek legyenek, azonban a 12 pontos különbség eltüntetéséhez a Real Madridnak is hibáznia kell több alkalommal. 

Carlo Ancelotti teljes mértékben magára vállalta a vereséget. A Marca tudósításából kiderül, hogy az öltözőben el is mondta játékosainak, hogy hibázott a csapat összeállításakor, és a kudarc az ő sara. Nem volt könnyű dolga az olasz mesternek, mivel első számú gólvágója, Karim Benzema nem léphetett pályára sérülés miatt. 

Ancelotti elmondta: nincs semmi baj, fel kell készülni az idény hátralévő részére és trófeákat nyerni. A Real Madrid a spanyol bajnokságon kívül a Bajnokok Ligája küzdelmeiben érdekelt még, ahol a negyeddöntőben a Chelsea-vel találkozik

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok