Index Vakbarát Hírportál

Lezárták a nyomozást Szilágyi Liliána bántalmazásának ügyében

2022. április 15., péntek 16:08

A rendőrség szerint három alkalommal vették fel a kapcsolatot Szilágyi Liliánával, ő azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen, ezért az ügyben indult vizsgálatot lezárták – tudta meg az RTL.

Mint arról korábban is írtunk, Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg édesapját, a korábbi olimpikon úszó Szilágyi Zoltánt. A sportoló az Elviszlek magammal című műsor december 29-én megjelent adásában beszélt arról, amit gyerekként át kellett élnie, majd közösségi oldalán is megosztotta a történetet, miszerint Szilágyi Zoltán őt, édesanyját és a húgát is rendszeresen és sokféleképpen bántalmazta. 

Az ügyet a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) is kivizsgálta, ennek eredményeként megállapították, hogy Szilágyi Liliána igazat mondott, Szilágyi Zoltánt pedig nemkívánatos személynek nyilvánította a rendezvényein. A jelenleg ügyvédként dolgozó Szilágyi Zoltán nyílt levélben reagált az ellene felhozott vádakra, és később kisebbik lánya, a szintén úszó Szilágyi Gerda nyílt levélben védte meg.

Az RTL azzal a kérdéssel fordult a rendőrséghez, hogy tett-e bárki feljelentést az ügyben, illetve indult-e hivatalból eljárás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el feljelentéskiegészítést kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt. A sajtóban a sérelmére elkövetett bűncselekményekről beszámoló sportolónővel a BRFK nyomozói három alkalommal vették fel a kapcsolatot, a hölgy azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen. A sértett vallomásának hiányában bűncselekmény elkövetésének gyanúját nem volt lehetséges megállapítani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. február 10-én a feljelentést elutasította

– mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség nyilatkozata után Szilágyi Liliánát is megkeresték, de nem nyilatkozott. Jogi képviselőjének helyettese azt közölte, hogy Szilágyi Liliána nem kapott három idézést. 

Rovatok