Index Vakbarát Hírportál

A sztárkosarasok eltörpülnek Mbappé mellett, aki CR cipőjét sem kötheti be

2023. április 17., hétfő 06:13

Nap mint nap röpködnek az elvetemültebbnél elvetemültebb szerződésajánlatok, a hírek szerint most éppen Lionel Messi készül kikosarazni olyan lehetőséget, amit az NBA legnagyobb sztárjai is örömmel fogadnának el, pedig a tengerentúlon anyagilag igencsak biztos lábakon állnak a parkett ördögei. Cikkünkben kitekintettünk az amerikai majorligák legborsosabb szerződéseire, és vetettünk néhány pillantást az európai topfutball képviselőire is. A labdás csapatsportágakat tekintve különböző szempontok alapján szívesen lennénk elit baseballozók, kosarasok vagy akár átlagos PL-futballisták is.

Amerikában a kosarasok verhetetlenek

Ha csak az átlagos fizetéseket nézzük, akkor mindenképpen az NBA legjobbjai viszik a prímet – már persze ami a sportpályán nyújtott teljesítményt illeti, e helyütt az arculati jogokból származó bevételekkel most nem foglalkozunk.

Ami az első helyet illeti, rögvest két játékosról is beszélhetünk, hiszen a 26 évesDevin Booker a Phoenix Sunstól, a 27 éves Karl-Anthony Towns pedig a Minnesota Timberwolvestól kapott négy évre 224, 224 millió dolláros szerződést, ami éves bontásban 56,056 millióra  jön ki.

Fontos hozzátenni, hogy ezek tavaly megkötött szupermaximumnak megfelelő egyezségek, amelyek 2024-ben lépnek életbe, és a 2027-es idény végével érnek véget.

NBA játékos csapat poszt mikor év összes átlag
1. Devin Booker Phoenix Suns dobóhátvéd 2024* 4 224,24 56,06
   Karl-Anthony Towns Minnesota Timberwolves center 2024* 4 224,24 56,06
3. Nikola Jokics Denver Nuggets center 2023* 5 272,02 54,40
4. Stephen Curry Golden State Warriors irányító 2022* 4 215,35 53,84
5. Joel Embiid Philadelphia 76ers center 2023* 4 210,11 52,53
6. Bradley Beal Washington Wizards dobóhátvéd 2022* 5 251,02 50,20
7. Jimmy Butler Miami Heat alacsony bedobó 2022 3 146,39 48,80
8. LeBron James Los Angeles Lakers magas bedobó 2022* 2 97,13 48,57
9. Kevin Durant Brooklyn Nets** alacsony bedobó 2022* 4 194,22 48,55
10. Giannis Antetokounmpo Milwaukee Bucks magas bedobó 2021* 5 228,20 45,64
A spotrac.com adatai, az összegek millió dollárban értendők
*a szerződés életbelépésének az éve
**azóta már a Phoenix Suns játékosa

Robbanásszerű ugrások az NFL-ben – megvan az első 50 milliós egyezség is

Az amerikaifutball-ligában robbanásszerű fejlődés mutatkozik a fizetési sapka hasonló mértékű növelése miatt, hiszen míg tíz évvel ezelőtt 123,6 millió dollárból kellett kigazdálkodni az 51 legmagasabb fizetést, idén ez az összeg már 224,8 millió.

Éppen ezért nem meglepő, hogy az első tízbe csak az elmúlt három évben kötött szerződések kerültek be, és ez is csak a csodagyerek Patrick Mahomes tíz évre kötött 450 milliós egyezsége miatt, ezen kívül mindegyik kontraktus az elmúlt két évből jött.

Az első 26-ban csupán Jared Goff szerződése nyúlik 2019-ig vissza, az akkori csúcsgázsi ma már csak a 11. helyre elegendő.

A csúcstartó jelenleg Aaron Rodgers, aki valamivel több mint 50 millióért hosszabbított tavaly a Green Bay Packersszel, most viszont már a Jetshez kívánna igazolni.

NFL játékos csapat poszt mikor év összes átlag
1. Aaron Rodgers Green Bay Packers irányító 2022 3 150,82 50,27
2. Russell Wilson Denver Broncos irányító 2022 5 242,59 48,52
3. Kyler Murray Arizona Cardinals irányító 2022 5 230,50 46,10
4. Deshaun Watson Cleveland Browns irányító 2022 5 230,00 46,00
5. Patrick Mahomes Kansas City Chiefs irányító 2020 10 450,00 45,00
6. Josh Allen Buffalo Bills irányító 2021 6 258,03 43,01
7. Dak Prescott Dallas Cowboys irányító 2021 4 160,00 40,00
   Matthew Stafford Los Angeles Rams irányító 2022 4 160,00 40,00
   Daniel Jones New York Giants irányító 2023 4 160,00 40,00
10. Derek Carr New Orleans Saints irányító 2023 4 150,00 37,50
A spotrac.com adatai, az összegek millió dollárban értendők

Már összértékben sem vezetnek a baseballosok

Akiket csak a végösszegek érdekelnek, azok sokáig a baseballt tekinthették a legjövedelmezőbbnek, hiszen egészen brutális értékű egyezségek születtek, de itt ezek a nagyon hosszan elnyúló időtartam miatt voltak ennyire kiemelkedőek.

Ebben amúgy most sem állnak rosszul, hiszen Mike Trout 12 évre 426,5 millióért írt alá, aminél csak Patrick Mahomes fentebb említett számai jobbak, de 12 olyan kontraktust is találunk, amely legalább 300 milliós, és még a 13. Xander Bogaerts (280/11) összes tartalma is nagyobb, mint a Chiefs-irányítót leszámítva bárki másé a majorligákból.

Az amerikai majorligákban magasan a legtöbb (162 – NBA és NHL 82-82, NFL 17) meccset játszó baseballosok az átlagbéreket tekintve időközben már a harmadik helyre csúsztak, Max Scherzer és Justin Verlander közül előbbi – a kerekítések okán – három év alatt kerek egy dollárral keres többet a Metsnél.

MLB játékos csapat poszt mikor év összes átlag
1. Max Scherzer New York Mets pitcher 2022 3 130,00 43,33
2. Justin Verlander New York Mets pitcher 2023 2 86,66 43,33
3. Aaron Judge New York Yankees right field 2023 9 360,00 40,00
4. Jacob deGrom Texas Rangers pitcher 2023 5 185,00 37,00
5. Gerrit Cole New York Yankees pitcher 2020 9 324,00 36,00
6. Mike Trout Los Angeles Angels center field 2019 12 426,50 35,54
7. Stephen Strasburg Washington Nationals pitcher 2020 7 245,00 35,00
   Anthony Rendon Los Angeles Angels 3rd base 2020 7 245,00 35,00
9. Francisco Lindor New York Mets shortstop 2022 10 341,00 34,10
10. Carlos Correa Minnesota Twins shortstop 2023 6 200,00 33,33
A spotrac.com adatai, az összegek millió dollárban értendők

A hokisok messze lemaradva – Ovecskin és Crosby a fasorban sincs

Hozzájuk képest a jeges legjobbak messze elmaradnak bérezésben, itt Nathan MacKinnon szeptemberben megkötött egyezsége a legjövedelmezőbb. A 2023-as idénnyel hatályba lépő szerződés szerint évi 12,6 millió dollárt kereshet a Colorado Avalanche sztárja – az NFL-játékosok mezőnyében ezzel holtversenyben a 162. lenne.

Ezzel amúgy épp megelőzte (nyilván nem véletlenül) a liga talán legnagyobb jelenlegi sztárját, Connor McDavidet (12,5), érdekesség, hogy olyan nagynevű játékosok, mint Sidney Crosby vagy Alekszandr Ovecskin, a bővebb élmezőnyben sincsenek.

Előbbi esetében ez főleg azzal magyarázható, hogy 2013-ban életbe lépő szerződése 12 évre szól, és bár a 104,4 milliós összérték kifejezetten tetszetős, átlagban ez „csak” 8,7 millió – ez amúgy nem véletlen, hiszen az 1987. 8. 7-én született játékos mezszáma is 87-es, látható tehát a minta.

Az NHL góllövőlistájának örökranglistáján második Ovecskin 2021-ben hosszabbított, öt évre 9,5 milliós átlaggal.

NHL játékos csapat poszt mikor év összes átlag
1. Nathan MacKinnon Colorado Avalanche center 2023* 8 100,80 12,60
2. Connor McDavid Edmonton Oilers center 2018* 8 100,00 12,50
3. Artemij Panarin New York Rangers balszélső 2019 7 81,50 11,64
4. Auston Matthews Toronto Maple Leafs center 2019 5 58,20 11,64
5. Erik Karlsson San Jose Sharks védő 2019 8 92,00 11,50
6. David Pastrnák Boston Bruins jobbszélső 2023 8 90,00 11,25
7. Drew Doughty Los Angeles Kings védő 2019* 8 88,00 11,00
   John Tavares Toronto Maple Leafs center 2018 7 77,00 11,00
9. Mitchell Marner Toronto Maple Leafs jobbszélső 2019 6 65,40 10,90
10. Patrick Kane Chicago Blackhawks* jobbszélső 2015* 8 84,00 10,50
A spotrac.com adatai, az összegek millió dollárban értendők
*a szerződés életbelépésének az éve
**azóta már a New York Rangers játékosa

Az MLS – amelyben Gazdag Dániel és Sallói Dániel révén magyar válogatott labdarúgók is érdekeltek – már eléggé kilógna a felsorolásból. Lorenzo Insigne 2022-ben elvitt ugyan 14 milliót a Toronto FC 26,9 milliós éves bérköltségéből, ezzel nem csupán többet keresett, mint összes csapattársa együttesen, de a Chicago Fire (18,2), a Los Angeles Galaxy (14,5) és a Houston Dynamo (14,3) hármasát leszámítva az összes csapatot is egyedül verte.

Az átlagbér itt valamivel 387 ezer dollár alatt mozog, a csapatok átlagos összfizetése pedig 8,17 millióra rúg – ezen a ponton értelmetlen lenne összehasonlítani még a jégkorongosokkal is.

DE Mi a helyzet az európai topligákkal?

A kosaras sztárok is eltörpülnek Mbappé mellett, de még ő sem kötheti be CR cipőjét!

Az elmúlt időszakok híradásaiból kiindulva azt lehetett várni, hogy a Premier League együttesei tarolják a piacot ligaszinten, és hogy csapatként a PSG is eléggé jó helyet foglalhat majd el.

Az összehasonlítás kedvéért futballisták bérét is átváltottuk dollárra (1 euró=1,105 dollár).

Amikor a Ligue 1-t kezdtük el vizsgálni, arra jutottunk, hogy egyrészt az első tíz helyen csak párizsi játékos van, másrészt Kylian Mbappé tavaly megkötött egyezsége olyan elképesztő éves átlagot hoz (79,56), amivel még az NBA-sztárokat is kenterbe veri!

Ligue 1 játékos csapat poszt átlag
1. Kylian Mbappé Paris Saint-Germain támadó 79,56
2. Neymar Paris Saint-Germain támadó 48,73
3. Lionel Messi Paris Saint-Germain támadó 44,75
4. Marco Verratti Paris Saint-Germain középpályás 15,91
5. Marquinhos Paris Saint-Germain védő 15,91
6. Asraf Hakimi Paris Saint-Germain védő 14,36
7. Gianluigi Donnarumma Paris Saint-Germain kapus 12,15
8. Sergio Ramos Paris Saint-Germain védő 10,50
9. Juan Bernat Paris Saint-Germain védő 9,68
10. Nordi Mukiele Paris Saint-Germain védő 9,28
A FootyStats adatai, az összegek millió dollárban értendők (1 euró=1,105 dollár)

Nem változatosabb a helyzet a Bundesligában sem, ahol a Bayern München uralja az élmezőnyt, más kérdés, hogy az itteni ranglistavezető Manuel Neuer a síbalesetéből lábadozva most nem tudja segíteni az együttesét, a második Sadio Manét pedig épp felfüggesztették Leroy Sané megütéséért.

Bundesliga játékos csapat poszt átlag
1. Manuel Neuer Bayern München kapus 23,21
2. Sadio Mané Bayern München támadó 20,22
3. Leon Goretzka Bayern München középpályás 19,89
4. Joshua Kimmich Bayern München középpályás 19,50
5. Kingsley Coman Bayern München támadó 18,79
6. Leroy Sané Bayern München támadó 18,56
7. Matthijs de Ligt Bayern München védő 17,51
8. Thomas Müller Bayern München támadó 16,52
9. Lucas Hernández Bayern München védő 14,21
10. Dayot Upamecano Bayern München védő 13,08
A FootyStats adatai, az összegek millió dollárban értendők (1 euró=1,105 dollár)

Angliában a top 10-et a manchesteriek uralják, három United- és három City-játékos van, rajtuk kívül még a Chelsea is három futballistával képviselteti magát az élmezőnyben – a ligát amúgy az Arsenal vezeti.

Érdekesség, hogyha az idény eleji állapotot néznénk, akkor Cristiano Ronaldo vezetné a ranglistát, ő átszámítva 78,02 millió dollárt keresett volna a Manchester Unitednél, de időközben szerződést bontott, és Szaúd-Arábiába igazolt.

Mielőtt nagyon megsajnálnánk az ötszörös aranylabdás portugált, nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az al-Nasszrnél 213 millió dollárt keres egy évben!

Ez természetesen a legmagasabb összeg, bár Lionel Messit 400 millióért próbálják nagy erővel csábítgatni…

PL játékos csapat poszt átlag
1. Erling Haaland Manchester City támadó 52,94
2. David de Gea Manchester United kapus 22,69
3. Mohamed Szalah Liverpool támadó 21,18
   Jadon Sancho Manchester United támadó 21,17
5. Kalidou Koulibaly Chelsea védő 18,18
6. Jack Grealish Manchester City támadó 18,17
7. Casemiro Manchester United középpályás 18,12
8. Raheem Sterling Chelsea támadó 18,03
9. Kevin De Bruyne Manchester City középpályás 17,95
10. N’Golo Kanté Chelsea középpályás 17,59
A FootyStats adatai, az összegek millió dollárban értendők (1 euró=1,105 dollár)

Az olasz bajnokságban az első 15 helyen csak az Inter és a Juventus képviselteti magát, a legjobban fizetett játékost így is a Chelsea adja. A helyzet ugyanis, hogy Romelu Lukaku a londoni „kékektől” érkezett kölcsönbe a fekete-kékekhez.

Az már érdekesebb kérdés, hogy a Serie A-ban a Napoli vezeti toronymagasan a tabellát, és mindkét patinás nagy csapat a BL-indulásért küzd.

Serie A játékos csapat poszt átlag
1. Romelu Lukaku Inter* támadó 23,13
2. Dusan Vlahovics Juventus támadó 14,21
3. Leonardo Bonucci Juventus védő 13,22
   Alex Sandro Juventus védő 13,22
   Wojciech Szczesny Juventus kapus 13,22
6. Lautaro Martínez Inter támadó 12,16
   Marcelo Brozovic Inter középpályás 12,16
8. Nicolo Barella Inter középpályás 10,18
   Federico Chiesa Juventus támadó 10,18
   Hakan Calhanoglu Inter középpályás 10,18
   Bremer Juventus védő 10,18
   Juan Cuadrado Juventus középpályás 10,18
   Edin Dzeko Inter támadó 10,18
A FootyStats adatai, az összegek millió dollárban értendők (1 euró=1,105 dollár)
*A Chelsea-től kölcsönben

A La Ligában is páros versenyfutást láthatunk: a Barcelona és a Real Madrid sormintájába csak az Atlético Madrid kapusa, Jan Oblak tud beleszólni. De a spanyoloknál mindez legalább a tabellán is visszaköszön.

Innen az idény eleji top négyből Gerard Piqué már vissza is vonult, Eden Hazard pedig összesen 321 percet játszhatott sérülések és egyéb okok miatt. Frenkie de Jongot nem véletlenül próbálta meg Manchesterbe eladni a Barcelona, Sergio Busquets pedig minden bizonnyal távozik is az év végén a katalánoktól.

La Liga játékos csapat poszt átlag
1. Frenkie de Jong Barcelona középpályás 41,44
2. Sergio Busquets Barcelona középpályás 40,89
3. Eden Hazard Real Madrid támadó 34,53
4. Karim Benzema Real Madrid támadó 26,52
5. Robert Lewandowski Barcelona támadó 25,42
6. David Alaba Real Madrid védő 24,86
7. Toni Kroos Real Madrid középpályás 24,24
8. Jordi Alba Barcelona védő 23,02
   Jan Oblak Atlético Madrid kapus 23,02
10. Luka Modric Real Madrid középpályás 21,76
A FootyStats adatai, az összegek millió dollárban értendők (1 euró=1,105 dollár)

Érdekesség, hogy a hangoztatott „agyonfizetés” ellenére csak egy PL-játékos került be az összesített lista első 12 helyére.

Ugyanakkor a Premier League-ben a játékosok átlagos fizetése valóban kiugróan magas, több mint 5 millió dollár, amivel tényleg uralják az európai topligákat.

A topligák átlagos játékosfizetései   
1. Premier League 5,09
2. La Liga 3,26
3. Bundesliga 2,08
4. Serie A 1,93
5. Ligue 1 1,44
A FootyStats adatai, az összegek millió dollárban értendők (1 euró=1,105 dollár)

(Borítókép: Devin Booker és Karl-Anthony Towns uralja jelenleg az amerikai átlagkereseti listát – David Sherman / NBAE via Getty Images)

Rovatok