Index Vakbarát Hírportál

Megdöbbentő előtte-utána fotót posztolt Varga Csaba, miután megjárta a Himaláját

2023. július 5., szerda 21:12

Varga Csaba július 3-án vasárnap sikeresen visszaért az alaptáborba a Himalája egyik legmagasabb csúcsának megmászása után. A pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül végrehajtott csúcstámadás emberfeletti állóképességet igényelt, ami alaposan megviselte a magyar hegymászót.

Varga Csaba vasárnap délben ért fel a világ egyik legmagasabb csúcsára, a Nanga Parbatra. A nagyváradi hegymászónak pótlólagos oxigén és teherhordók segítsége nélkül sikerült elérnie a 8126 méteres csúcsot.

A 41 éves férfi két lengyel társával indult meg a csúcsra; közülük az egyik útközben visszafordult. A hegymászó a csúcs meghódításáról egy látványos videófelvételt is közzétett.

Az alpinista több mint 24 óráig mászott 7 ezer méteres szint fölött, aminek egy részét a halálzónában töltötte. Magától értetődő, hogy egy ekkora fizikai teljesítmény rendkívüli módon igénybe veszi az embert, legyen szó bármilyen felkészült és egészséges sportemberről.

Ezt tanúsítják a Hazajáró által megosztott fényképek is, melyeken Varga Csaba látható. A bal oldali fotó a hegy meghódítása előtt készült, a második pedig már a csúcson.

Varga Csaba a Nanga Parbat előtt és után. A 2 kép között 4 hét és 8125 méter magasság. Szenvedés nélkül nincs dicsőség...

– írta kommentárként a fotókhoz a Hazajáró.

Rovatok