Index Vakbarát Hírportál

Jegyüzérek markában a szurkolók: a Wembley-t is megtöltené a magyar válogatott

2023. szeptember 25., hétfő 15:29

A sportközgazdász szerint annál jobban semmi sem mutatja a magyar válogatott piacképessé válását, minthogy akár 5-10-szeres áron kínálják a jegyüzérek a szerbek elleni októberi Eb-selejtezőre szóló belépőket. Ha lesz, aki megveszi a vagyonokért másodlagos piacra dobott jegyeket, gazdaságilag racionális lépésről beszélünk, még ha a nyerészkedők bűncselekményt is követnek el, ami ellen fel kell lépni az Indexnek nyilatkozó szakember szerint.

Borítékolható volt, hogy néhány óra alatt gazdára talál minden jegy az október 14-i Magyarország–Szerbia Európa-bajnoki selejtezőre. Egyrészt azért, mert előzetesen több mint 30 ezer bérletet értékesítettek, miközben a Puskás Aréna 67 ezer férőhelyes. Másrészt pedig a magyar válogatott évek óta nagy népszerűségnek örvend, Marco Rossi szövetségi kapitány 2018. szeptemberi bemutatkozása óta túl van a válogatott egy emlékezetes Európa-bajnoki részvételen, illetve váratlan bravúrokkal tűzdelt Nemzetek Ligája-szereplésen is.

Az előzetes várakozásokat igazolva a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) péntek délután közölte: a megvásárolható belépők 12.50-ig gazdára találtak, vagyis a délelőtt 10 órás rajttól kevesebb mint három óra alatt.

A négy kategóriába sorolt tikettek ára 6 ezer és 21 500 forint között szóródott, amelyből a SzurkolóiKlub-tagok 15 százalékos kedvezményt kaptak.

Ami azonban ezután következett, arra kevesen számítottak: önjelölt jegyüzérek lepték el a közösségi felületeket, hogy a másodlagos piacon a belépők darabját 100-120 ezer forintért vagy akár ennél is többért bocsátsák áruba. A legkirívóbb eseteket egyébként a Trollfoci is csokorba szedte, amely kiemelten foglalkozott a témával.

Üres lelátók után tömeghisztéria

Csak dörzsölték a szemüket azok a szurkolók, akik tisztán emlékeznek még az 1990-es évek válogatott meccseire, amikor a mexikói vb-kudarc pofonjából lassan ocsúdva nem ritkán 4-5 ezren látogattak ki a Népstadionba, olykor tétmérkőzésen is kuriózum volt a 10 ezer fős vagy afölötti nézőszám. Vagyis a mostani őrületnek 20-30 éve csak nagyon ritkán lehetett volna bármilyen alapja, a kiemelt érdeklődés pedig jellemzően akkor is inkább az ellenfélnek szólt, semmint a magyar nemzeti tizenegynek.

Ennél jobban semmi sem mutatja, hogy piacképes lett a magyar válogatott – reagált az Indexnek Szabados Gábor sportközgazdász. Úgy látja, a magyar–szerb meccsre a futballvilág legnagyobb stadionjait, így a Camp Nout vagy a Wembley-t is könnyedén megtöltenénk, sőt, akkor is telt házas lenne a találkozó, ha kétszer ekkora lenne a Puskás Aréna befogadóképessége.

A kereslet kialakítja ezt a fajta kínálatot

– mutatott rá a szakember, hozzátéve, hogy ez bűncselekmény, ami ellen fel kell lépni, hiszen az üzérek kiszorítják azokat az érdeklődőket, akik valóban drukkolni szeretnének csak a helyszínen, nem pedig nyerészkedni. Felidézte, hogy az 1990-es, 2000-es években az efféle átadás-átvételeknek még a stadion környéki utcák-terek voltak a helyszínei, de mára, mint szinte minden, az adok-veszek is az online fórumokra költözött. „Nehéz egészséges árazásról beszélni, hogy például a névértékhez képest 2-3-szoros szorzó még belefér, de az 5-10-szeres már pofátlan. Annyiért kínálják, amennyiért el is tudják adni, ha pedig van, aki kifizeti, akkor ez gazdaságilag racionális lépés” – árnyalta a képet a sportközgazdász.

Mit lehet tenni ellenük?

Szabados Gábor felidézte, hogy a 2019 őszén átadott Puskás Arénát rengeteg kritika érte már az építése időszakában,

azt sokan elmondták, hogy túl drága, de azt senki nem említette, hogy túl kicsi lenne, márpedig most ez a helyzet.

Kiemelte, hogy alighanem az MLSZ sem ilyen volumenű tömeges jegyigénylésre tervezte a rendszerét, 5-10 éve senki sem hitte, hogy elérkezik a pillanat, amikor ennyien akarnak egyszerre válogatott meccsre menni. Opció lehet a névátírás lehetőségének felülvizsgálata, vagy a szabályozás más irányú szigorítása. Ezzel együtt a szakember szerint azzal kapcsolatban vegyesek a tapasztalatok, hogy mennyire ellenőrzik a beléptetésnél a személyazonosságot.

A témában megkerestük az MLSZ sajtóosztályát is, a kapott válaszokat itt olvashatja.

(Borítókép:  Szurkolók a Magyarország–Csehország labdarúgó-mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. szeptember 10-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok