Index Vakbarát Hírportál

Céltalan dél-afrikai címvédés Párizsban

2023. október 29., vasárnap 08:15

A dél-afrikai válogatott megvédte címét a franciaországi rögbivilágbajnokságon, miután a szeptember 8-án kezdődött torna párizsi záróeseményén, a szombati döntőben egy ponttal, 12–11-re jobbnak bizonyult az új-zélandi együttesnél.

A dél-afrikai és az új-zélandi csapat egyaránt öt győzelemmel, valamint egy vereséggel jutott a döntőig. Mindkét válogatott a csoportkörben maradt alul, Új-Zéland a házigazda franciáktól kapott ki 27–13-ra, a Dél-afrikai Köztársaság az írektől 13–8-ra. A negyeddöntőben aztán fordított párosítással találkoztak a felek, és az európaiak húzták a rövidebbet, de mindkét összecsapás szorosan alakult. Az új-zélandiak 28–24–re verték az íreket, a dél-afrikaiak 29–28-ra a franciákat. A címvédő aztán az elődöntőben is kicentizte, a végül bronzérmes angolokat ugyancsak minimális különbséggel (16–15) múlta felül. Eközben az új-zélandi válogatott gálázott az Argentína elleni elődöntőben (44–6).

A finálé a várt szoros összecsapást hozta, amelyben a védekezések domináltak, és ahogyan az kiélezett döntők esetében lenni szokott, ezúttal is a büntetők döntöttek, mindez meglepően sok véleményes játékvezetői ítélet mellett. Bár arra talán még így is kevesen számítottak, hogy szinte csak és kizárólag a rúgójátékosok jutnak főszerephez, a nyolcvan perc alatt egyetlen cél születik, azt is a vesztes fél viszi.

Az első félidőben a dél-afrikai Handré Pollard négyből négy büntetőt értékesített, az új-zélandiaknál Richie Mo'unga kettőből kettőt (12–6). Az első félidő krónikájához tartozik, hogy az All Blacks kapitányát, Sam Cane-t a 27. percben 9–3–as állásnál, egy sárga lapos figyelmeztetést pirosra váltva kiállították, illetve már a második percben sárga lapos figyelmeztetéssel 14 főre fogyatkoztak, de akkor az emberhátrányos tíz percet kihúzták 0–3-as részeredménnyel. 

A második félidő dél-afrikai sárga lappal indult, de a tízperces egyenlő létszámból még nem tudott profitálni az All Blacks.

Az 58. percben az emberhátrányban lévő új-zélandiak megszerezték a döntő egyetlen érvényes célját, ami Beauden Barrett érdeme volt – korábban volt már céljuk, de azt nem adták meg az akció során elkövetett vétség miatt –, de mivel a jutalomrúgást Mo'unga elvétette, az egypontos előny helyett maradt az egypontos hátrány. Egészen a lefújásig, mert az eredmény már nem változott. A 73. percben újabb esély mutatkozott ugyan a fordításra, akkor azonban büntetőt hagytak ki az új-zélandiak. Itt jegyezzük meg, mindkét rúgást a szélről és messziről, tehát elég rossz pozícióból kellett elvégezni, de azért ezen a szinten illett volna legalább az egyiket pontokra váltani. Mindjárt meglett volna a győzelem.

A vesztes az utóbbi időben nehezen talál fogást szombati legyőzőjén, a sportági favoritok legutóbbi hat mérkőzésén négyszer a dél-afrikaiak nyertek.

Pollard a négy évvel ezelőtti vb-döntőben, amikor Japánban az angolokat múlták felül 32–12-re, egymaga 20 pontot tett a sikerhez: büntetőkből 8/6-tal, jutalomrúgásokból 2/2-vel zárt.

A dél-afrikaiak 1995, 2007 és 2019 után negyedszer emelhették a magasba a győztesnek járó, a sportági kitalálóról elnevezett Webb Ellis-kupát, míg a nyolcszoros vb-érmes, háromszoros győztes (1987, 2011, 2015) új-zélandiak 1995 után másodszor veszítették el a döntőt.

Huszonnyolc évvel ezelőtt Johannesburgban hosszabbítást követően maradtak alul a házigazda afrikai csapattal szemben 15–12-re, a tornának és a dél-afrikai győzelemnek a rögbin, de még a sporton is messze túlmutató jelentősége volt úgy az országban, mint a világpolitikát illetően. Nem véletlenül készült belőle Clint Eastwood rendezésében, valamint Morgan Freeman és Matt Damon főszereplésével hollywoodi film A legyőzhetetlen (Invictus) címmel.

Rovatok