Index Vakbarát Hírportál

Ausztrál siker a Kékestetőn, közel a győzelem

tour
2021.05.15. 19:06
Az ausztrál Damien Howson nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny királyetapját a Kékestetőn, ezzel közel került a végső győzelemhez. Legjobb magyarként Fetter Erik a 11. pozícióban zárt a hegyen, Pelikán János pedig megtartotta az összetett legjobb hazai versenyzőjét illető fehér trikót.

Két évvel korábban a helyi versenyző, Rózsa Balázs tiszteletére Balassagyarmat határában az egyik közlekedési táblára erősítve "Balázskagyarmat" felirat állt. A magyar válogatottat erősítő Rózsa az MTI-nek elmondta, ezúttal is fantasztikus érzés volt számára a rajthoz kilátogató nagy tömeg.

Szerettem volna az idén is rajthoz állni, örülök, hogy ez sikerült

– hangsúlyozta a friss jogász doktor Rózsa, akit ezúttal a főtéren óriási molinóval buzdított a város.

Szeretnék a nap szökésébe bekerülni, ez az elsődleges célom

árulta el, hozzáfűzve, a nemzeti csapat a hegyikerékpáros Palumby Zsombort igyekszik minél jobb eredményhez segíteni.

Ott volt a rajtnál a pénteken bukásba kerülő Fetter Erik (EOLO-Kometa) is. Az előzetesen a szombati királyetap egyik nagy magyar favoritjának tartott Fetter az MTI-nek elmondta: nem érzi a legjobban magát, alig aludt.

Remélem, ennek nem lesz nyoma, és mindent bele tudok adni. Ez lehet, hogy bármire elég lesz, de lehet, hogy semmire sem.

Péntekhez képest hét kerékpárossal kevesebb állt rajthoz, bukása után nem indult el a tavalyi magyar bajnok Szarka Gergely, illetve egy külső stábtag koronavírusos fertőzése miatt az Uno-X visszaléptette versenyzőit, akiknek negatív eredménnyel zárult a vizsgálatuk.

A 121 versenyben maradt kerékpáros az elmúlt napoknál lényegesen jobb, derült időben, 27 fokban vágott neki az etapnak. Két mátrafüredi gyorsasági részhajrá, illetve előbb Mátraházán egy második kategóriás hegyi részhajrá, illetve 985 méter magasan a Kékestetőn az első kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre az idei magyar körverseny leghosszabb és messze legnehezebb szakaszán.

Bő 30 kilométer után négyfős szökés alakult és dolgozott ki három perc feletti előnyt az olykor csepergő esőben, olykor napsütéses időben. A várakozásoknak megfelelően az élbolynak nem volt esélye a „hazaérésre”, utolsó tagját 12 kilométerrel a befutó előtt érte utol az egyre fogyatkozó élmezőny. Peák Barnabás kilométereken át diktálta az élcsoport tempóját, csapattársáért, a tavaly harmadik ausztrál Damien Howsonért dolgozva.

A Mátraháza utáni utolsó 3,5 kilométert megkezdve a mezőny három csoportra szakadt, a tucatnyi versenyzőt magában foglaló élcsoportból – benne Fetterrel – 1900 méterrel a cél előtt megindult Jhojan García (Caja Rural-Seguros RGA). A többiek kivártak, majd a tavalyi győztes Valter Attila megindulásának emlékére Valter kanyar nevet viselő szakasznál Howson iramodott meg, utolérte kolumbiai riválisát, és magabiztosan megnyerte a szakaszt. Másodikként a belga Ben Hermans, harmadikként az olasz Antonio Tiberi ért célba, a kifulladó García végül negyedik lett.

Sikerével a 28 esztendős ausztrál az összetett győzelem küszöbére lépett, miután a 792 kilométer össztávú 42. Tour de Hongrie vasárnap 92 kilométeres budapesti körözéssel zárul, ahol az időjóváírások várhatóan már nem szólnak bele az elsőség sorsába.

Száz százalékban fontos volt a tavalyi tapasztalatom. Akkor hibát követtem el, túl korán indultam meg, noha úgy éreztem, jókor teszem szögezte. Ma sokkal türelmesebb voltam, és eleget tudtam spórolni a lábaimmal a győzelemhez

– le Howson az MTI-nek.

Kiemelte a társak, köztük Peák Barnabás munkájának fontosságát, mint mondta, szólóban ezen a hegyen nem lehet versenyezni a csapatban összedolgozókkal.

Barnabás nagyon erős volt ma, tökéletesen követte a taktikát, az egész csapattal együtt rengeteget tett hozzá a sikeremhez

– tette hozzá.

A szakasz legjobb magyarjaként Fetter Erik 54 másodperc hátránnyal a 11. helyen ért célba, míg a fehér trikós Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) saját tempót diktálva a 27. helyen érkezett meg.

A csoport sebessége, teljesítménye változhatott, én egyenletes tempót mentem végig. Nem foglalkoztam semmivel, tudtam, hogy ha egyszer túllépek a saját határaimon, akkor kipukkanok

– értékelt a kifulladt és átfázott Pelikán az MTI-nek. A záró szakasz kapcsán annyit mondott: az a terve, hogy nem esik el és bízik benne, hogy megússza mindenki bukás nélkül.

TOUR DE HONGRIE

4. szakasz, Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 202 km, hegyi befutó:

1. Damien Howson (ausztrál, BikeExchange) 4:55:50 óra

2. Ben Hermans (belga, Israel Start-Up Nation) 9 másodperc hátrány

3. Antonio Tiberi (olasz, Trek-Segafredo) 15 mp h.

...11. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 54 mp h.

...27. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) 1:23 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Howson 16:11:24 óra

2. Hermans 16 másodperc hátrány

3. Tiberi 24 mp h.

...23. Pelikán 1:32 perc hátrány

...39. Peák Barnabás (BikeExchange) 2:27 p h.

...41. Fetter 3:14 p h.

(MTI)

Borítókép: Tdh.hu/Vanik Zoltán



Rovatok