Index Vakbarát Hírportál

Fetter Erik: A pihenőnapon csak még rosszabbul lettem

fetter
2023.05.17. 13:20
Fetter Erik bízott abban, hogy a hétfői pihenőnapon javul az egészségi állapota, ennek azonban pont az ellenkezője történt, ezért kényszerült kedden feladni a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt – írja az MTI.

Az EOLO-Kometa 23 éves magyar időfutambajnoka szerdán közösségi oldalán azt írta, a kiszállását megelőző napokban betegséggel küzdött, de a csapatnál bíztak abban, hogy a pihenőnapon javul majd az állapota.

Sajnos nem így lett, csak még rosszabbul lettem. Láz, torok-, fül-, fejfájás, nagyon rossz közérzet. Kedd reggel nem volt lázam, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálok rajthoz állni, és meglátjuk, hogy célba tudok-e érni

– elevenítette fel a történteket Fetter.

Kiemelte, a helyzeten nem igazán segített az időjárás, az egész napos szakadó eső, a hegyeken pár fokos hőmérséklet, mindez 200 kilométer hosszan.

A szakasz legnehezebb részét sikerült a mezőnnyel teljesítenem, de aztán egy hosszú lejtmenetben a testem feladta a szolgálatot. A sportvezetőink látták az állapotomat, és beültettek az autóba. Sajnálom, hogy így végződött, hosszú hetek, hónapok munkája és kemény felkészülése volt ebben a versenyben. De ez most így alakult, szerencsére a szezon nagy része még hátravan, lesz még verseny bőven, úgyhogy nem bánkódom, lesz még lehetőség bizonyítani

– zárta Fetter, aki köszönetet mondott rajongóinak a folyamatos támogatásért és szurkolásért. A magyar versenyző 1:26:41 órás hátránnyal az összetett 125. helyén állt.

(Borítókép: Stuart Franklin/Getty Images,)



Rovatok