Index Vakbarát Hírportál

A pokolból vissza? Az könnyebb lett volna

2018. november 22., csütörtök 10:20

Robert Kubica 2019-ben a Williams-Mercedes Forma-1-es versenyzője lesz, jelentette be csütörtökön az istálló. Nem csak tesztel, mint idén, hanem nagydíjakon fog indulni. 2011 elején majdnem elveszítette jobb karját, de nyolc évvel legutóbbi F1-futama után visszatér.

Amikor a Leicester City angol futballklub 2016-ban 5000:1-es, azaz ötezerszeres pénzt fizető oddsa ellenére megnyerte a Premier League-et - csak ehhez hasonlítható a 34 éves pilóta visszatérése a Forma-1-be. Kubica épp 8 éve, 2010. november végén indult legutóbb F1-versenyen, de ott lesz a 2019-es nyitónagydíj, az Ausztrál GP startjánál. (Ha ezúttal minden a tervek szerint alakul.)

Ilyen hosszú kihagyás előfordulhatott ugyan az F1-ben, de biztosan nem azért, mert a pilóta egyik karját időközben majdnem amputálni kellett. Robert Kubicával ez történt.

13 éve briliáns karrier állt előtte, 2006 nyarán Jacques Villeneuve helyére kellett beugrania első futamán, épp a Hungaroringen, arra az őrült Magyar Nagydíjra, amit Jenson Button a 14. helyről startolva nyert meg az esőben. Kubica azonnal pontot szerzett, kettőt is, hetedik lett. Csakhogy Sauber-BMW-je a súlyhatár alatt volt - túlzottan elkophattak a gumijai - így kizárták.

Egy hónap telt el, és Kubica F1-dobogós volt, harmadik versenyén, az Olasz GP-n harmadik lett. A Sauber szerződtette 2007-re, ám szezonjának legemlékezetesebb pillanata kanadai bukása lett, amikor csodával határos módon szinte sértetlenül szedték ki a darabokra tört autóból.

De csak egy versenyt hagyott ki - amin a helyén bemutatkozhatott az F1-ben Sebastian Vettel -, majd egy évvel később Kubica ott, ahol simán meghalhatott volna, megszerezte karrierje első futamgyőzelmét, sőt, élre állt a pontversenyben. 2008 végén negyedik lett Hamilton, Massa és Räikkönen mögött, ugyanannyi ponttal zárt, mint a finn, csak eggyel kevesebb versenyt nyert.

2009-ben az elgyengülő BMW-vel esélytelen volt, a németek ki is szálltak, így Kubica a Renault-nál folytatta a Ferrarihoz távozó Fernando Alonso helyén. Két dobogót tudott összehozni, 8. helyet a bajnokságban, 2010-ben.

2011. február elején a leggyorsabb volt az első valenciai teszten az ígéretesnek tűnő, újra arany-fekete Renault-val, kezében - ahogy idén elmesélte - a Ferrarihoz 2012-re érvényes szerződéssel, ám pár nappal később, 6.-án örökre megváltozott az élete. Egy kisebb olaszországi raliversenyen indult hobbiból, de ütközött, a szalagkorlát valósággal kettészelte Skodáját, kvázi leborotválta a pilóta jobb karját. Navigátora sértetlenül szállt ki a kocsiból, Kubicáért helikopter jött, de annyi vért vesztett, hogy a kórházban szinte lemondtak róla.

„Szóljanak a srác szüleinek"

- reagált állítólag orvosa, amikor felmérte az állapotát.

Életét megmentették, ám ennél is reménytelenebbnek tűnt, hogy megmentsék a karrierjét: jobb karját darabokból kellett összerakni. Bárki más fekszik a műtőasztalon, biztosan amputálják, de Kubica nélkülözhetetlen végtagjáért mindent megtettek. Műtétek sora következett, a jobb alkar, bár helyrehozhatatlanul roncsolódott, megmenekült.

Sőt, Kubica idén elárulta, egy idő után azzal kecsegtették, hogy ha nem is lesz olyan, mint régen, de alkalmassá válik, hogy a legmagasabb szintet újra megcélozza vele az autóvezetésben. Két év múlva raliversenyen tért vissza a volán mögé a lengyel, ám ekkor már sejtette, sosem lesz olyan, mint volt. Indult pár jelentősebb ralin, nagy eredményt nem ért el, motivációja lankadt, fizikálisan is elengedte magát, három éven át csak vegetált. A frusztrációt feldolgoznia rettentően nehéz volt.

De sikerült, és 2017-hez közeledve elhatározta, tesz még egy próbát, hogy legalább lássa, mire is képes együléses versenyautóban. Fizikálisan helyretette, topfitközeli állapotba edzette magát, és múlt februárban jelezte, egy tesztet szívesen vállalna. GP3-es autóban futhatott ki tavasszal egy eldugott olaszországi pályán, aztán júniusban váratlanul megkapta az F1-es lehetőséget excsapatától, a Renault-tól.

Az események felgyorsultak:

augusztus végén a Renault dobta Kubicát. A Williams viszont lecsapott rá.

Minden készen állt, hogy Kubica 2017 végén újra teljes értékű F1-es versenypilótának mondhassa magát, csakhogy a Williams az utolsó pillanatban Szergej Szirotkint szerződtette helyette. A csapat minden fórumon bizonygatta, nem azért, mert az orosz egy zsák - több tízmillió euró - pénzt vitt szponzorain keresztül az istállóhoz, hanem mert tényleg jobb volt az utolsó, abu-dzabi szétlövéses teszten.

Szirotkin 2018-ban siralmas teljesítménnyel - igaz, egy siralmas autóban - áll tök utolsó, 20. helyen a pontversenyben, 1 ponttal. (Egyetlen 10. helyezéssel.)

Idén Kubicának a Williamsnél a tesztpilótai állás, ötször egy nap teszt és két első szabadedzés jutott versenyhétvégén, Barcelonában és Ausztriában. Pocsék autóval végzett a mezőny utolsó negyedében a tréningeken, de ennél sokkal fontosabb, hogy bebizonyosodott

Jobb karja, illetve keze a kormány mögött inkább csak biztosításra alkalmas a szenvedett károsodás miatt.

Talán emiatt, talán nem, de a Williamsnél egész évben nem merült fel, hogy Kubicát 2019-re előléptessék. A lehetőséget úgy egy jó hónapja kezdték pedzegetni, amikor kiderült, a pilóta talált egy új, nagyon tehetős támogatót Lengyelországban.

Innen már annyira nem volt meglepő, amikor két hete, a Brazil GP idején kiszivárgott, hogy Kubica favorit a pilótaüléseit évek óta kemény 10 milliókért értékesítő Williamsnél a már korábban szerződtetett George Russell mellé.

Kubica kiszállása előtt a Forma-1 egyik leggyorsabb pilótája volt, és nem csak egy körön, kérdés, ebből mennyit tud visszahozni fél kézzel. Egy körön újra rendben lesz, aztán majd kiderül, hogy bírja a versenyterhelést. Rengeteg függ a Williamstől is, a csapat idén utolsó lesz a bajnokságban, története legmélyebb pontján van, jövőre sem lehet sokkal többet várni tőle. Kubicán így kisebb lesz a nyomás, de jóval nehezebb lesz kitűnnie.

Ebben az első lépés, hogy 21 éves, újonc csapattársát legyőzze házon belül. Nem lesz könnyű, az angolt az egyik legtehetségesebb fiatalnak tartják, a Mercedes nevelgeti, csak kölcsönbe került a Williamshez, pallérozódni.

De ha esetleg ez nem jön össze Kubicának, már akkor is megérte.

Nyolc év után visszakerült oda, ahová mindig is vágyott, de azt gondolta, nem érheti el. 2019-ben, 34 évesen - minden bizonnyal az utolsó lehetséges pillanatot kihasználva - visszatér oda, ahol az előző 8 évet is töltenie kellett volna. Nem 1, hanem 21 futamgyőzelemmel kéne állnia - legalább -, de mindegy is, most már bármit tesz, pályafutása siker, és bizonyíték rá, hogy a

a Forma-1-ben IS történnek még csodák.

(Borítókép: Robert Kubica Montreálban 2007-ben. Fotó: Mark Thompson / Getty Images)

Rovatok