Index Vakbarát Hírportál

Balotelli visszatért: vizsgálat egy rasszistának vélt Insta-poszt miatt

2014. december 2., kedd 10:19

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) vizsgálatot indított Mario Balotelli, az FC Liverpool olasz válogatott csatára ellen, mert a futballista rasszista és antiszemita témájúnak tartott posztot tett közzé az Instagram közösségi oldalon.

A 24 éves támadó később törölte a bejegyzést, amellyel kapcsolatban a Liverpool szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy a klub teljes mértékben elhatárolódik tőle.

„El fogunk beszélgetni a játékossal az ügyről" – tette hozzá a szóvivő.

A csatár a Super Mario figurát posztolta ezzel a szöveggel: „Ne légy rasszista, inkább légy olyan, mint Mario. Aki egy olasz vízszerelő, aki japán szülőktől származik, angolul beszél, és úgy néz ki, mint egy mexikói." A kép alatt pedig a szöveg: „Úgy ugrik, mint egy fekete, és úgy gyűjti a pénzt, mint egy zsidó."

Balotelli on Instagram. pic.twitter.com/VAcSxgmBWL

— LFC Fans Corner (@LFCFansCorner) December 1, 2014

Nem sokkal később a Twitteren egy másik bejegyzéssel próbálta védeni magát: „Az anyám zsidó, úgyhogy mindenki kussoljon."

Az FA korábban egyértelműen meghatározta azt az irányelvet, amelyet a játékosoknak a közösségi médiában követniük kell. Rio Ferdinand korábban már hárommeccses eltiltást kapott, amikor a nemi szervét emlegette a Twitterren. Amennyiben a szövetség elmarasztaló határozatot hoz, Balotellire akár ötmeccses eltiltás is várhat.

A pályán és magánéletében is néha botrányosan viselkedő Balotelli augusztusban igazolt a Liverpoolhoz. Azóta kilenc bajnoki meccsen szerepelt, de gólt még nem sikerült szereznie, így nemcsak a szurkolók, hanem a szakírók állandó kritikáját is viselnie kell.

A Pool állítólag már hetek óta azon dolgozik, hogy valahogy mielőbb megszabaduljon tőle, úgy tudni, a Napoli visszavinné Olaszországba. Könnyen elképzelhető, Balotelli posztja nem véletlen, az újabb balhé még inkább arra késztetheti az angolokat, hogy mielőbb, így minél lazább feltételek mellett hagyják távozni.

A Mirror megszavaztatta az olvasóit, eltiltanák-e Balotellit az Insta-kép miatt, az eredmény: 20% igen, 80% nem.

Balotelli kedd reggel a Facebookon már bocsánatot is kért a kellemetlenségért. „Elnézést, ha megbántottam bárkit is, a posztot antirasszistának szántam, sok humorral. Azóta rájöttem, a kontextusából kivéve pont az ellenkező hatása lehet. Nem minden mexikóinak van bajusza, nem minden fekete tud magasra ugrani, és nem minden zsidó szereti a pénzt. Én azt hittem, a rajzfilmfigura vicces, és nem bántó. Bocsánat, még egyszer" – írta hivatalos profilján.

Rovatok