Index Vakbarát Hírportál

A bíró, vagy a kapus hibázott nagyobbat?

2015. május 17., vasárnap 13:32

Lassan Olaszországban is el kell gondolkodni a gólvonal-technológia bevezetésén, ugyanis a Serie A 2014-15-es szezonjában jó pár olyan eset volt, amikor jól jött volna mind a bíróknak, mind a csapatoknak, ha nem szabadszemmel kell dönteni.

Így volt ez a vasárnapi Sassuolo-Milan bajnokin is, amin hazaiak Domenico Berardi duplájával húztak el a Milantól. Az első gól viszont meglehetősen vitatott volt: az tény, hogy a Milan-kapus Diego López hatalmasat potyázott, az viszont egyáltalán nem az, hogy a labda teljes terjeledmével átment-e a gólvonalon, amikor a spanyol megfogta azt.

Berardi gólja a Milan ellen

Az alapvonali partjelző nagyon közelről figyelte az eseményeket a távoli lövésnél, López egyből mutatta, hogy még időben megállította a labdát, mégis megadták a gólt. Mindez a 13. percben volt, bő negyed órával később Berardi már egy teljesen szabályos góllal duplázta meg az előnyüket, de erre két percen belül válaszolt Giacomo Bonaventura.

A második félidő elején Alex ugyan kiegyenlített, de nem sokkal később az első Milan-gólt szerző Bonaventurát kiállították, a hajrában pedig Berardi mesterhármasig jutva megnyerte a meccset a Sassuolónak, ami az utolsó másodperceket Suso piros lapja miatt kettős emberelőnyben játszotta.

Rovatok