Szurkolói összecsapások után több mint 60 embert vettek őrizetbe az ukrán Zorja Luhanszk és Nikolics Nemanja csapata, a lengyel Legia Warszawa csütörtöki Európa Liga-selejtezője előtt Kijevben, írja az MTI.
A rendőrség bejelentése szerint a drukkerek füstbombákat, petárdákat és egyéb pirotechnikai eszközöket bevetve csaptak össze, egy kávézó berendezésében komoly károkat okoztak.
Szerda este egy kijevi szigeten már történt rendbontás, akkor kilenc szurkolót tartóztattak le. Kijevben 1500 rendőr áll készenlétben, hogy fenntartsa a rendet.
A Lech Poznan soha nem játszott még a Videotonnal, de még magyar csapattal sem. A Videoton egyszer találkozott lengyellel. Az 1985-ös UEFA Kupa második körében a Legia Warszawa volt az ellenfél és a lengyelek 1-0-s fehérvári siker után 1-1-gyel jutottak tovább Varsóban.
Az Európa Liga-csoportkör 1,3 millió eurót jelent, azaz közel 400 millióval gazdagodik az a klub, amely ebből a párharcból továbbjut. A playoff kör kiesője 150 ezer eurót kap
Érdekesség, hogy mindkét csapat a Bajnokok Ligája selejtezőjéből jutott el végül az Európa Liga playoffkörébe. A Lech 2-0, 1-0 után verte ki a bosnyák bajnok FK Szarajevót, aztán viszont a svájci Baseltől kétszer is kikapott, 3-1-re és 1-0-ra. A Videoton a walesi The New Saints ellen kezdett, 1-0 és 1-1 volt a mérleg. A fehérorosz BATE viszont leküzdhetetlen akadályt jelentett, 1-1 után Boriszovban 1-0 volt a hazaiak javára.
A Lech Poznan legmagyarabb lengyel csapat, három magyar játékosa van: két válogatott játékos, Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás, valamint az egykori ferencvárosi tehetség, Holman Dávid.
A Videoton az Európa Liga csoportköréért játszik a lengyel bajnok Lech Poznan ellen. Mindkét csapat nehéz időszakot él. A Videoton edzőjét szerdán rúgták ki, a Lech öt bajnokin csak négy pontot gyűjtött és a 13. helyen áll a 16 csapatos élvonalban.