Már tavaly novemberben, a norvégok elleni meccsen is nyilvánvalóvá vált, mennyire jó tipp volt Dárdai Páltól, hogy Bernd Storckot ajánlotta sportigazgatónak, nyilván arra is felkészülve, ha majd ő nem viheti tovább a csapatot, akkor a válogatottat is megkaphatja a német szakember. Storck a tavalyi U20-as vb-n gyakorlatozhatott is.

Oda-vissza legyőzte a norvégokat a pótselejtezőn, és az onnan kijutott csapatok közül egyedül a magyar nyert már meccset az Eb-n. Az írek és a svédek egymással döntetleneztek, az ukránok kikaptak.

Az is érzékelteti valamelyest a magyar válogatott fejlődését, hogy a selejtezőben előttünk végzők még nem nyertek. Kikaptak az északírek, ikszeltek, előtte szintén veszítettek a románok.

Most az Eb alatt és a két hátralévő csoportmeccs előtt csak említés szintjén érdemes kezelni, vajon mit csinált Storck érkezése előtt a sportigazgató, milyen szakmai irányelvet mutatott fel. Az is későbbi elemzés témája lehet, mennyire örülhetünk annak, hogy Dárdai kapcsolatrendszerét használhatta a hazai szövetség elnöke és elnöksége. Dárdai a jövőben is fontos kapocs lehet a fejlődni vágyóknak, ő ugyanis egyedüliként a nemzetközi vérkeringés része.

Azt eddig is tudtuk, hogy azok a játékosok, akik klubjaikban hétről hétre nem túl nagy iramban mozognak, a válogatottban új impulzusokat kaphatnak. Ez így volt régebben is, most még inkább.

Elég csak az Instat-indexeket megnézni, valamennyi játékosnak jobbak a mutatói a nemzeti csapatban, mint egy szimpla bajnokin.

Ennek okai:

• A válogatott nagyobb erőbedobást igényel, mint egy hazai bajnoki, és ennek meg is felelnek.
• A válogatottat szeretik a nézők, ezért ott vannak a lelátón, míg a klubcsapatok közül csak néhánnyal tudnak azonosulni. Gera is kiemelte a nézők fontosságát az osztrákok legyőzése után.

Nem túlzás azt állítani, egész Európa azt kutatja, hogyan verhette meg a gyengébb keretű Magyarország a jobb képességű játékosokból álló, gyorsabb Ausztriát. Hogy lehet olyan válogatott versenyképes, amelyiknek a sztárjátékosa egy török középcsapatból jön?

Mik fordultak elő eddig a múltban?

• Olyat láttunk, hogy a hazájukból külföldre mennek, onnan visszatérnek, és jó válogatottat alkotnak.
• Olyat is láttunk már, hogy a hazai bajnokságra alapozva születik egy kimagasló válogatott, lásd orosz, ukrán.
• Olyat is láttunk, hogy néhány sztárt kiszolgálnak a többiek, a románokra volt ez jellemző.
• A 2004-ben győztes görög válogatott bízott utoljára ennyire a csapategységben, de ők is jobb klubokból érkeztek.

A hozzánk hasonló erősségű keretű Szlovénia 2000-ben, Lettország 2004-ben csak döntetlenig jutott. De kiestek már sokkal erősebb állományú csapatok győzelem nélkül az Eb-ről, Hollandia vagy Írország legutóbb.

És akkor mégis miért?

A válogatott egy olyan kis sziget a játékosoknak, ahol olyasmit is kihoznak belőlük, amire azt hitték, hogy nem képesek, vagy azt hitték, nincs is bennük. Erre a legjobb példa Kleinheisler esete. Mert a tehetségét ugyan felismerték, felépíteni a játékát és jól kezelni a jellemét már nem tudták. Az a sportigazgató, aki a rombolás szimbólumává vált a Videotonnál, őt is körön kívül helyezte.

A válogatottnál nincsenek negatív gondolatok. Storck korán felismerte, hogy a magyar futballisták együtt élnek a kishitűséggel. Ezen is változtatott. A pozitív gondolkodás az alapelv. Emellett bátran nyúlt a fiatalokhoz, Nagy Ádám tehetségét korán felismerte. A magyar edzők 22-23 éves játékosokra hajlamosak a jövő nagy ígéreteként tekinteni, és kevesebbet játszatni őket a kevesebb rutinjuk miatt. Storcknál a kor nem számít, az öregeket sem dobta el indokolatlanul. Gerának nem esett túl jól, hogy Pintér már csak csereként számított rá.

A fentiek mellett még a legfőbb ok: a válogatottban olyan rendszerben játszanak, ahol mindenki tudja, hol a helye, nem bizonytalanodik el.

Az Eb eddigi meccsei azt támasztják alá, hogy a nem túl ügyes válogatottak is szervezettek, mindenki megtanult védekezni, ezért volt csak két gól a legtöbb az első körben és a második elején is, amit egy csapattól láthattunk. Szerencsére az egyik dupla épp a magyaroké.

A magyar szakma elfeledkezett a szervezett védekezés fontosságáról, és hogy a csapatrészeket össze kell hangolni. A realitásokkal szembenézni képtelenek, vagy csak épp alkalmatlanok, és azt hitték, működik magától a csapat. Vagy a támadásban, a technikai fölényünkben bíztak. Holott a technikai fölény ingatag, semmit sem ér, ha eközben a védelem elemeire hullik.

Még most is, az Eb előtt Mezey György arról értekezett, nem találja az Eb-részvétel szakmai hátterét. Ahelyett, hogy azt mondta volna, iránymutató, amit Storck elkezdett, és hogy az ő válogatottja is úgy jutott ki 1986-ban, hogy egyszer sem kapott két gólt. Ahogy – leszámítva a görögök elleni, gyakorlatilag tét nélküli selejtezőt idegenben – Storcké sem. Ez pedig a rendszerbe rakott védekezés nélkül nem megy, hiszen sokkal könnyebb úgy meccset nyerni, hogy két rúgott gól elég hozzá. Vagy akár csak egy is.

Ez a válogatott jól néz ki, van arculata. Még Storck két nehéz bemutatkozó meccsén, otthon a románokkal szemben és Belfastban is megvolt az egysége. Pedig hányszor láttuk korábban a céltalan és hasztalan rohangálást, hogy csak futunk az ellenfél után. És Storcknak akkor rég kialakult, konkrét elképzelései nem lehettek, hiszen nem sokkal előbb került a mély vízbe. Nem kapott viszont ki egyszer sem, pedig csak néhány napja volt a felkészítésre.

A szakember persze szerencsés is volt, mert a norvégok első lövésénél Király mentett hatalmasat, míg az osztrák Alaba bombáját a kapufa hárította az 1. percben.

Bár volt egy olyan gondolatom, ha Alaba betalál, akkor sem biztos, hogy kikapunk. Nyilvánvaló, hogy hátrányból lényegesen nehezebb játszani, de ez a csapat mégiscsak önmagának, a tartásának köszönheti, hogy a félidő végére megbillentette a riválisát. Amikor végigfutott egy támadásunk, és Dzsudzsák jobb lábas lövésével ért véget, akkor látszódott, hogy zavarba jöttek.

Még a szünet után is a kényszermegoldásokat választották, megingott az önbizalmuk, csak rugdosták a labdát, kiestek a komfortjukból. Látványosan úgy készültek, hogy a magyarok nem tudják forgatni a játékot, mélységből nem kapnak majd passzokat a támadók. És csak idő kérdése, mikor lövik be az első gólt.

Sematikus, színtelen játékot vártak, ami addig az akcióig nagyjából stimmelt, noha a félidő felére már voltak olyan labdakihozatalaink, amik azt feltételezték, hogy a mezőnyben mindenképp egyenrangú partnerek vagyunk.

A pontrúgások most nem voltak veszélyesek, de ha Szalai csak két centivel magasabbra emelkedik Dzsudzsák beívelésénél, már korábban, még az első félidőben megszerezhette volna a lelkileg számára olyannyira fontos gólt.

Storck persze nem bízta a véletlenre a felkészítést, elég komoly és tartalmas, körülbelül 40 oldalas anyagot állított össze mindenkinek, a vizuális megértést elősegítendő. Ki merre indul, Alaba felgyorsításainál mire kell figyelni, Alaba milyen megoldásokat választ, stb. A szakember alapossága és munkamániája irigylendő.

Ezt az alaposságot mutathatja, hogy az ausztriai edzőtábor többek közt azért lehetett, mert Bordeaux-ban hasonló idő fogadott bennünket, mint Leogangban. A francia városban az átlagos páratartalom a sűrű esők miatt 76 százalék az év ezen időszakában.

Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az irányváltásoknál fontos gép, amit a Bayer és a Real is használ, néhány embernél kifejezetten előnyös változást hozott – Storck erre is figyelt.

Persze még nem ér véget az Eb – nem is értékelte túl egyetlen játékos sem a győzelmet –, most négynaponta kell újra és újra ugyanilyen fegyelmezetten, lelkiismeretesen játszani. Igazán nem bánnánk, ha leleplezne egy újabb hazugságot: azt, hogy a magyar játékosoknak sok a négy nap alatt két tétmeccs. A norvégok ellen egyszer már sikerült.

Itt van egy csokorra való abból, hogy Dárdai szerepvállalása mi mindent cáfolt meg.

Szombaton Izland, szerdán Portugália lesz az ellenfél.