Már-már hagyomány, hogy a magyar válogatott meccsein az első percekben az ellenfél hatalmas helyzetet alakít ki ellenünk, aztán vagy bemegy, vagy ott van Király Gábor, aki a mennybe megy. Most ismét egy nagyot védett az izlandiak elleni meccs elején, de ezúttal mintha elbizonytalanodott volna. A góljuk előtt pedig mintha azt is megérezte volna, hogy baj van, ezért ráripakodott Guzmicsra, hogy miért nem passzolt neki vissza, ahelyett hogy vaktában előrerúgta, egyenesen a visszatámadó izlandiaknak. Aztán jött a hiba, a szöglet után öklözhetett volna, de ehelyett elkapta a labdát, ami kiesett a kezéből. Hogy a játékvezető miatta fújt-e büntetőt, vagy más miatt, az már a bíró titka marad.

A védelem közepére hosszú idő után visszakerült Juhász Roland. Igaz, csak kényszerből, hiszen a megsérült Fiola helyére az eddigi belső védő Lang állt ki, így szükség volt a rutinos védőre. Juhász tehát az első meccsét játszotta az Eb-n, és noha a fénye már megkopott, de most is bizonyította, nem véletlenül lehetett rá éveken keresztül számítani. A levegőben dominált, az előrejátékhoz azonban már kevesebbet tett hozzá: A válogatottnak azonban éppen egy biztos rombolóra volt szüksége, ezt a feladatot pedig tökéletesen megoldotta.

Guzmics Richárddal kapcsolatban a meccs egy bizonyos szakaszában sajnos déjà vunk volt, mert a lengyel légiósnak ismét voltak bizonytalan megmozdulásai. Az elmúlt mérkőzéseken a védelem legbiztosabb oszlopának számított, most viszont az ő eladott labdája után érkezett a gólt megelőző szöglet. Letámadásnál megijedt, és előrevágta vaktában, ahelyett, hogy Királynak visszapasszolt volna, aki ezt számon is kérte rajta. Ugyanakkor továbblépett a hibán, és az előrejátékban sokat segített: Volt olyan váratlan megindulása is, amely után csak szabálytalanul tudták szerelni, és veszélyes helyről jöhetett szabadrúgással a magyar csapat.

Lang Ádámnak Izland ellen belső védőből jobb hátvéddé kellett átalakulnia, mert az osztrákok ellen megsérült Fiola Attilát kellett helyettesítenie. Ez pedig egyáltalán nem jelentett számára megoldhatatlan feladatot, szerencsére nem támadott annyit az izlandi csapat, hogy az erejét a védekezés felőrölje, így felfutásokkal, előrejátékkal tudott a csapat hasznára válni, és jó beadásai is érkeztek, nem rajta múlt hogy nem lett egyikből sem gól.

Kádár Tamás csodálatosan kezdte a mérkőzést, igazi klasszis teljesítményt nyújtott, amikor az ellenfelet kellett kipasszolni, ő is beszállt a játékba, és magabiztossága az egyik vezérévé tette a válogatottnak. Már-már az egyik legjobb osztályzatot érdemelné, de volt egy nagy hibája, amikor az ellenfél csatára simán lefordult róla a 16-oson belül, testtel arrébb tolta és gólhelyzetbe került. Akkor Király védett, és az nem Kádáron múlt, hogy ebből nem lett gól. Sajnos ez a hiba lerontja az osztályzatát.

Dzsudzsák Balázs megint rengeteget dolgozott, a jobb szélről többször is befelé lódult, hogy ballal a kapura lőhessen, és volt is erre alkalma, de azt az ellenfélbe lőtte. Veszélyes pozícióból szabadrúgást is lőhetett, egyszer távolról, akár az Ajax ellen, csak most nem sikerült a felsőbe bombáznia, majd egy veszélyesebb löket érkezett közelebbről, ami viszont éppen a kapus kezébe érkezett. Plusz pont, hogy akkor sem kezdett el hisztériázni, amikor hátrányban vészesen közeledett a meccs vége. Kapitányként türelmet mutatott.

Ezen a mérkőzésen Nagy Ádám extraklasszis teljesítményt nyújtott, és ha lehet fokozni, amit az osztrákok ellen dolgozott, most arra is rátett. Ráadásul most helyzetbe is került, az ötösig futott, és tényleg csak egy kicsi szerencse kellett volna ahhoz, hogy gólt is szerezzen. Fő feladatát azonban, hogy a védelemtől az ellenfél 16-osáig befussa a pályát, csodálatosan megoldotta. Az egyenlítő gólnál, ő ugratta ki Nikolicsot, ezért is nálunk ő a meccs embere.

A magyar futball egyik legnagyobb reménye, hogy van egy Kleinheisler László, aki iszonyatosan keményen, megingás nélkül és megbízhatóan játszik. Most is ő mozgatta a támadásokat, többször lőhetett, a meccs elején egy szöglet után alig mellé, és a 16-os környékéről is számtalanszor lövésre vállalkozott. Ha kicsit felgyorsulna, hogy a lövések előtt azonnal megtalálja a legpontosabb módszert, érkezni fognak a gólok is. Kapott egy sárga lapot is, mert az orosz bíróra csúnyán nézett, és rálegyintett a döntésére, de ezt most nem rójuk fel neki, mert abban az intésben az egész magyar nép megvetése benne volt az orosz bíró iránt, aki borzasztó féloldalasan vezette a meccset.

Ha nem Nagy Ádám lenne a meccs embere, akkor Gera Zoltán lenne az. Nehéz szívvel mondjuk, hogy a veterán középpályás csak második lehetett szombat este, mert amit Gera a pályán játszott, az bármelyik csapatban azonnali szerződéshosszabbítást ért volna. Nekem Gera amúgy is a személyes kedvencem, meggyőződésem, hogy a 2000-es évek legjobb magyar futballistája, és ebben a mostani meccse is megerősített. Szerelt, passzolt, igaz, olykor pontatlanul, de az izlandiakat ő fogta meg igazán. Ráadásul úgy tűnt, akkor sem fáradna el, ha még egy meccset le kellene játszania.

Ez a meccs nem Priskin Tamásról szólt, talán az lehetett Storck fejében, amikor kezdőként őt nevezte, hogy ahogy a norvégokat elintézte, a hasonló játékstílust képviselő Izlanddal is elbánik. Ez azonban most nem jött össze. Egy jó lefordulása volt, de más nem ugrik be róla, pedig az izlandi kapus többször is a labda alá futott, ha Priskin jól érkezik, még gólja is lehetett volna. A második félidőben lecserélték, és csak onnantól került az izlandi 16-oson belülre a magyar csapat.

Stieber Zoltán az osztrákok ellen reális alternatívává nőtte ki magát, most Németh Krisztián helyén játszott. A meccs elején Kádárral volt néhány szép játéka, de aztán egyre inkább elszürkült, és nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a portugálok ellen is kezdő lesz. Stiebernek helyre van szüksége, gyors és nagyon jól lő, de a behúzódó izlandiak ellen nem érvényesülhetett a stílusa, nem is nagyon találta a helyét. Lecserélték, a cseréje, Nikolics öngólpasszt adott.

A cserék közül Böde Dániel a második félidő közepén állt be Priskin helyett, úgy látszik, Storck egy harcos típusú játékost képzelt el az izlandiak védelmének a bosszantására, aki ha kell, eldobja magától a védőt, ahogy Böde tette a norvéggal. És micsoda meglátás volt! Bödével a magyar csapat támadásai egyszeriben formát kaptak, többször is megzavarta a védőket, bekerültünk a 16-oson belülre, lőtt, harcolt, és ahogy mondta, sajnálja, hogy az izlandi öngólt szerzett, mert ha nem így tesz, akkor ő érkezett volna mögötte gólt szerezni. Mindenképpen sokat tett hozzá a játékhoz, és az egyenlítésben vastagon benne volt.

Nikolics Nemanja pontosan azt a pluszt tudja nyújtani a válogatottnak, ami most nagyon hiányzott az elején, azaz, hogy valaki erőszakosan a szélen zilálja szét a védelmet. A lengyel gólkirály nem sok időt kapott, de azzal, hogy okosan észrevette a lehetőséget, lemozogta, és belőtte a kapu elé a Nagy Ádámtól kapott labdát, gyakorlatilag neki köszönhető az egyenlítés.

Szalai Ádám a 84. percben állt be, a középső védő Juhász Roland helyett, Storck feltehetően utolsó ötletként, kétségbeesésében küldte a pályára. Vele akkor már három csatárral támadott a válogatott, volt egy lövési kísérlete is, de osztályzatot a játékidő rövidsége miatt nem kap.