A kérdés, most szervezettek lesznek-e, mert az olaszok ellen nem voltak azok, két meccse viszont összeálltak. Nekik egy győzelem lenne, nekünk történelmi siker. Magyarország-Belgium Eb-nyolcaddöntő Toulouse-ban, 9 órától.
12 napja, az osztrákok elleni első Európa-bajnoki meccs előtt azt írtam, nincs teher rajtunk, álljunk úgy neki a meccsnek, hogy élvezzük és próbáljunk focizni.
A focizásból a portugálok elleni meccsre futballozás lett – 1962-ben voltunk utoljára csoportelsők nagy nemzetközi tornán -, vasárnap este pedig már a nyolcaddöntő vár Magyarországra.
Kőkemény csapat arivális, és nem azért, mert 1958 óta egyszer sem sikerült legyőzni őket. Sokkal inkább azért, mert a BL-döntőben gólt szerző Carrasco ebben csapatban nem számít kiemelkedő tudású játékosnak.
Mivel eddig még nem sikerült az Eb-n a válogatottat legyőzni, akár le is fordíthatjuk úgy a történteket, hogy csapatszinten még nem sikerült felülmúlni Storck válogatottját.
Belgium válogatottjában sok kiemelkedő játékos van, de nem látszik egyelőre, hogyan teljesítenek csapatként. Eden Hazard és Kevin de Bruyne persze egyedül képes eldönteni egy meccset, ahogy Romelu Lukaku is, de ehhez őt ki kell szolgálni.
Storck nem is beszélt arról, milyen stílusban fogunk játszani, mert feltehetően sokat nem lesz nálunk a labda. Amikor viszont nálunk lesz, akkor Szalainak keresni kell a réseket, Kleinheisler Lászlónak az utolsó pillanatban a lövés előtt nyugodtnak kell maradnia. Dzsudzsáknak lesz helye a bal szélen, remélhetőleg sokszor elfuthat.
És akkor ott van még Gera. Amikor a Wilson téren pár magyar összefutott két belgával, azt mondták, jegyezzék meg azt a nevet: Gera. "Mert kettőt rúgunk, ebből az egyiket ő" - így búcsúztak el a riválistól.
A belgák rosszul indultak, kikaptak az olaszoktól az első csoportmeccsen, mert a kapu előtt bizonytalankodtak. Utána nem kaptak gólt, igaz az írek és a svédek nem is tették olyan szintű próbára a védelmet, mint az olaszok.
Fazekas László Witsel lassúságára hívta fel a figyelmet, a hasonló poszton játszó Nainggolan ugyanakkor nem nevezhető lassú játékosnak. A belga cserepad sokkal erősebb, mint a magyar, ezért minél hosszabb a meccs, alighanem még inkább fölénybe kerülnek.
Ha már a nagy vereségeinket városokkal azonosítjuk, úgy is mint, Marseille (1969, 1-4 csehszlovákok) vagy éppen Irapuato (0-6, szovjetek, 1986), most miért ne lehetne egy nagy sikert a nagy toulouse-i győzelemként emlegetni?
Megnéztem egyébként az ebben a rendszerben lebonyolított tornákon – három vb volt, 1986-tól 1994-ig -, hogy az F-csoport legjobbja vette-e a nyolcaddöntős akadályt. Marokkó 1986-ban kiesett – a későbbi döntős németek útjába került -, ellenben 1990-ben az angolok és 4 év múlva a hollandok is sikerrel vették.
Mindebből persze semmi következtetést nem lehet levonni, csak mint történeti érdekességet említjük.
Következtetést abból vonjunk le, hogy ez egy jól felkészített csapat, éles játékosokkal áll fel, és nem próbálnak, hanem akarnak és tudnak futballozni.