Index Vakbarát Hírportál

Európa legjobb válogatottja következik: Belgium

2016. június 23., csütörtök 00:23

Vasárnap nyolcaddöntőt játszik a magyar válogatott az Európa-bajnokságon. Ellenfelünk tele van topligás játékosokkal, viszont mi már bizonyítottuk: senkitől nem kell félnünk.

A magyar válogatott csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon, és az is eldőlt, hogy nem a brutális ágra kerültünk, ahova a spanyolok, az olaszok, az angolok és a németek.

Persze ez csak akkor lehet fontos, ha továbbjutunk a nyolcaddöntőből, de egy ilyen csoportkörös szereplés után ki lehet jelenteni, hogy nincs olyan ellenfél, akitől nagyon félni kéne. Pláne, hogy a mieinktől nyolcaddöntőt sem várt senki. De ettől még a belgák ellen nagyon kemény mérkőzés vár ránk. 

Belgium második a hivatalos FIFA-világranglistán, a futballjuk újabb aranygenerációjaként emlegetik a mostani a csapatot, nem véletlenül.  

Három kihagyott Eb után jutottak ki ismét a tornára. 2000-ben nem alkottak nagyot, házigazdaként a csoportkörben ragadtak. 1972-ben bronzérmesek voltak, 1980-ban ezüstöt nyertek, és a franciaországi csak az ötödik Eb-je lesz Belgiumnak.

Aztán az utóbbi 5-6 évben beérett egy generáció, Európa-szerte meghatározó játékosokat nevelt ki. A 2014-es világbajnokságon már a negyeddöntőig jutottak, ahol a később döntős argentinok állították meg őket. Sokan a mostani tornán várják tőlük az igazán nagy dobást. Tele vannak olyan játékossal, akik topligában játszanak, a névsor alapján elég félelmetesek.

Csak néhány sztár:

Lehetne még folytatni a sort, a lényeg, hogy ez egy nagyon erős keret. Éppen ezért volt óriási az elvárás velük szemben már a világbajnokságon is. Gyakran elhangzott a belga válogatottal kapcsolatban, hogy hiába vannak egyénileg kiváló játékosaik, eddig mégsem sikerült kihozni a maximumot a csapatból. Nem igazán van ugyanis egy igazi vezérük, mint nálunk Gera vagy Dzsudzsák.

Emiatt kapott sok kritikát a negyvenhét éves szövetségi kapitány, Marc Wilmots, hetvenszer játszott a belga válogatottban, ott volt négy világbajnokságon. Sokan megkérdőjelezték az edzői képességeit, hogy tényleg ő a megfelelő ember-e ennek a tehetségekkel telepakolt válogatottnak az irányítására. 

Rosszul indultak, aztán kijött a lépés

Ráadásul a mostani Európa-bajnokság sem indult nekik a legjobban, mert az olaszok 2-0-ra verték őket. Aztán a második mérkőzésre már összekapták magukat: Lukaku duplázott, Witsel is betalált, Eden Hazard gólpasszt adott, 3-0-ra verték az íreket. Az utolsó, svédek elleni csoportmeccsükön a továbbjutás volt a cél, és ha voltak is nehéz periódusaik a mérkőzésen, végül Nainggolan góljával megszerezték a győzelmet 

Ami a közös múltat illeti: legutóbb 2009-ben meccseltünk a belgákkal, még Erwin Koeman kapitánysága idején. A genti barátságos meccsen simán kikaptunk 3-0-ra, Fellaini, Vermaelen és Mirallas talált be. Tétmérkőzésen utoljára az 1982-es világbajnokságon találkoztuk velük, a csoportkörben 1-1-et játszottunk, és ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott nem jut tovább az egyenes kieséses körbe.

Van még jegy a meccsre

A belgák elleni Eb-nyolcaddöntő vasárnap este 21 órakor kezdődik Toulouse-ban, ahol egy harmincöt ezres stadionban rendezik a mérkőzést. Nagyon sok jegy elkelt már, ezért csak korlátozottan lehet vásárolni, de még most is bárki regisztrálhat a jegyvásárlásra vagy a korábbi regisztrációjával igényelheti majd a jegyeket. A jegyértékesítési oldalon piacra dobott jegyeket érkezési sorrendben lehet megvásárolni, ezért is érdemes folyamatosan figyelemmel követni az oldalt.

Az MLSZ és a válogatott-csapatkapitány Dzsudzsák Balázs is arra kérte korábban a szurkolókat, hogy ne adjanak indokot az UEFA-nak, hogy megbüntesse a szövetséget, mert a korábbi rendbontások miatt visszaesőként kezelnének minket. Ha mezben mennek, jó ha tudják, pirosban leszünk, a belgák játszanak a váltómezünkben.

Ne szaladjunk előre, de

Bár nem érdemes ennyire előre szaladni, de ha sikerülne a továbbjutást kiharcolni, akkor a Wales-Észak-Írország-párharc győztesével játszanánk Lille-ben, július 1-jén. Ami külön motivációt jelenthet mindkét válogatottnak, a mieinknek és a belgáknak is, akik úgy gondolhatják, ha túljutnak rajtunk, nem állnak meg az elődöntőig.

Rovatok