A negyeddöntők harmadik – egy előrehozott döntőnek is már-már kikiáltott – mérkőzésén Olaszország és Németország csapott össze egymással.
Az olaszok az előző körben a címvédő spanyolokat győzték le, míg a németek kapott gól nélkül, és rendkívül meggyőző játékkal jutottak el a legjobb 8 közé, így tehát minden adott volt egy kiváló összecsapáshoz.
Antonio Conte a szokásos 3-5-2-ben küldte játékosait a pályára, a megsérült De Rossi helyére Sturaro került be a kezdőbe – egy újabb Juventus játékos. A másik oldalon Joachim Löw játékrendszert váltott, így a kezdőből kikerült a Szlovákok ellen brillírozó Draxler, s helyére Höwedes került be, így 3-4-3-at formálva.
Ennek fő célja az olaszok semlegesítése volt, mind védekezésben, mint támadásban. Védekezésben az 5-tagú védelem kellő flexibilitást adott, támadásban pedig könnyebbé vált a labdakihozatal és a labdajáratás is, mivel 3 belső védő tulajdonképpen 3v2 szituációt alakított ki a 2 olasz csatár ellen, s ezt ki tudták használni.
Az olaszok – már a spanyolok ellen is használt – fő célja a védekezés során az ellenfél legjobban passzoló játékosának semlegesítése volt - jelen esetben az Európa-Bajnokság eddigi passzkirálya, Toni Kroos volt az áldozat. Éder gyakorlatilag piócaként tapadt Kroosra, aki nem tudta irányítani a németek passzjátékát, így ezt a feladatot a 3 belső középhátvédnek kellett megoldania. Az olaszok 5-3-2-es, valamint Kroos-centrikus védekezése azonban megnyitotta az ellentétes oldali félterületet Höwedes és Hummels számára, azonban ez legtöbbször – megfelelő mélység hiányában – kihasználatlanul maradt.
A formációváltásnak megvoltak a maga előnyei és hátrányai is egyaránt. A 3 belső középhátvéd remek biztosítékot adott a kontrák levédekezéséhez, valamint a védekezés is sokkal stabilabbá vált – a már említett flexibilitás miatt –, azonban támadásban ezzel a csapat mélységet veszített, így hiába járatták a labdát, csak nagyon ritkán tudták áttörni az olaszok védekezését. A félterület újfent üres, azonban hiába lépne be Hummels, nem kap megfelelő támogatást. Florenzi ki tud lépni szélre – Hectort lezárni, aki nincs a képen –, Barzagli Özilt őrzi, így nem marad megjátszható mélységi opció.
A legfőbb probléma az volt, hogy a németek az olaszok védelmi vonalát próbálták meg túltelíteni, azonban az 5 fős sor kellően széles ahhoz, hogy ne lehessen széthúzni. Ehelyett inkább az olaszok szűk középpályás vonalát kellett volna széthúzniuk, amely az áttöréseket is sokkal jobban segíthette volna.
A másik oldalon szintén hasonló problémák voltak megfigyelhetők, az olaszok nem tudtak mit kezdeni a németek 5-2-3-as védekezésével, bár alkalmanként sikerült megbontaniuk az ellenfél védekezését. Gyakran előfordult, hogy Giaccherini szélre húzódott ki, ezzel döntésre kényszerítve az ellenfél egyik belső középpályását: ha szélre húzódik, akkor az felpasszsávot nyit a csatárok fel, viszont ha középen marad, akkor Giaccherini üresen marad a szélső területen.
Azonban a németek erre hamar megtalálták a megoldást: Müller a fedezőárnyékával védi a felpasszsávot, ezzel Schweinsteiger kihúzódhat a szélső területekre, így lezárva Giaccherinit, és semlegesítve az olasz passzjátékot.
Ezen koncepció – amelyet gyakorlatilag akár tripla-szélességnek is nevezhetnénk, mivel egyszerre ad szélességet az egyik szélső középhátvéd, a szélsőhátvéd, valamint egy belső középpályás is – semlegesítése után a belső középpályások egy magasabb pozíciót foglaltak el, gyakorlatilag egy 3-1-6-os támadóformációt alkalmazva. A 3 belső középhátvéd kellő labdajáratási lehetőséget, míg a 6 támadó kellő mélységet biztosít, tehát alapvetően egy papíron remekül működő rendszerről van szó. Azonban a németek 5-2-3-as védekezése ezt is kiválóan tudta semlegesíteni, a belső középhátvédek ritkán tudtak felpasszopciót találni, ha mégis, azt szoros emberfogással könnyedén le tudták védekezni.
A két 5-védős rendszer gyakorlatilag egymást semlegesítette, a csapatok pedig nem voltak hajlandóak változtatni a fennálló helyzeten. Hozzáteszem, változtatásra oka inkább Löwnek lett volna, azonban a védekező stabilitást nem akarta feláldozni a jobb támadójáték reményében. Így a második félidőre is megmaradt a kommentátorok által előszeretettel használt „taktikai küzdelem”, amely abban merült ki, hogy egyik csapatnak sem volt ötlete, amellyel meg tudta volna változtatni ezt a patthelyzetet.
A németek rossz támadó struktúrája a steril passzjátékhoz vezetett. Hiába üres a félterület, nincs kihasználva, mivel nincs széthúzva az olaszok középpályás védekezése, 4 játékos is a közepet foglalja el, így esély sincs felpasszsávok megnyitására. A Höwedes-Müller-Kimmich-hármas kevés szélességet biztosít, így a konstans hátsó labdajáratás eredménytelenné vált. Az ehhez hasonló szituációk a legtöbb esetben beadással végződtek, azonban az olaszok ezt is könnyedén tudták hatástalanítani.
Majd – mondhatni a semmiből – a németek megszerezték a vezetést, és itt nagyon is nekik állt a mérkőzés. Hiába próbálkoztak az olaszok, a korábbi mintáknak megfelelően nem tudtak rést találni, azonban egy ajándék tizenegyessel vissza tudtak jönni a mérkőzésbe. Innentől kezdve a csapatok még kevesebbet kockáztattak, az olaszok szépen lassan átváltottak 5-4-1-re védekezésben, azonban ezzel a németek egyre többet tudták birtokolni a labdát.
Így már Kroos is jóval több részt tudott vállalni a passzjátékból, és a németek labdabirtoklása elkezdett egyre jobban stabilizálódni, már magasabb területen tudták folyamatosan járatni a labdát, azonban igazi eredményre ez sem vezetett. Az olaszok ki tudták húzni a hosszabbítást is, így a tizenegyesek döntöttek.
Egy – a mérkőzéshez is tökéletesen passzoló – nem túl magas színvonalú tizenegyespárbajban a németek jutottak tovább, megérdemelten. Az olaszok nagyon keveset tudtak támadásban mutatni, a németek jól zárták le a kontrák lehetőségét, így szinte komoly gólhelyzet nélkül zárták a mérkőzést.
A németek – Guardiola által meghonosított – domináns futballja pedig a legmeggyőzőbb az eddigi Európa-Bajnokságon, s az olaszok legyőzésével egyértelmű esélyesként léptek elő, s várhatják a Franciaország–Izland-mérkőzés győztesét a legjobb 4 között.
A szerző, Beregi István, mérkőzés-elemző, j