Befejeződött a világbajnoki selejtezősorozat, és bár Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban azt mondta, hogy a német szövetségi kapitány, Bernd Storck az eredménytől függetlenül maradni fog, a kedd esti hangulatot látva erre nem vennénk mérget.
Az andorrai kudarc után lemondó, de helyén maradó Bernd Storck kedd este nem értette a magyar szurkolók lélektanát a Feröer ellen keservesen megnyert meccsen, és ezzel nincs egyedül.
A svájci 5-2-es – helyenként lehangoló – vereség után himnuszt kaptak a játékosok, Feröer 1-0-s hazai legyőzése után integettek, menjenek onnan. Majd önmaguk szórakoztatására – és demonstrálva a nemzeti érzést –, akkor énekelték el a himnuszt, amikor már az öltözőben volt a csapat.
Az „Auf wiedersehen”-t Storcknak is pontosan értenie kellett, míg a játék színvonalát bíráló megjegyzést („kurva gyenge”) vagy a „hol a csapatunk?”-at nem.
A kérdést fel lehetne tenni a német szövetségi kapitánynak: hol a csapat? De még inkább helyénvaló az: hogyan lesz ebből csapat? Arról már a meccs előtt írtam, mekkora a futballvezérek és a hazai szakma felelőssége, mindenért nem viheti el a balhét Storck, sőt.
Három csapatra való játékos tíz meccsen. Ennyire nem erős a magyar futball.
Egészen rejtélyes például a felcsúti Márkvárt Dávid bázeli bevetése, amikor nem látszik, a játék melyik elemében ütné meg a válogatott egyébként nem túl magas szintjét. Hacsak nem a hízelgés volt a szándék.
Ő nem felcsúti nevelés, nem mintha onnan világsztárok kerülnének ki, hiszen Kleinheisler és Sallai a két topnövendék, akik a kazah, valamint a ciprusi bajnoknak kellettek, a két kieső topligás csapat, a Darmstadt, valamint a Palermo nem tartott igényt rájuk.
A szurkolók azonban mégsem a kísérletezéssel érzik becsapva magukat, hanem azzal, hogy elveszítették azt a kis szigetet, ami mentsvárat jelentett. A bajnokság színvonaláról folyamatosan azt halljuk, hogy javul, csak eközben a közepes európai kupaellenfelek is simán kiverik a csapatainkat a BL-ből, EL-ből. A szurkolót a bajnokság színvonalával nem lehetett becsapni. A válogatott azonban jelentősen felülteljesített, lehetett tőle futballszerű elemekre, kvázi szórakoztatásra számítani.
Ez a vágy és érzet formálódott most át, remélhetőleg nem foszlott szét, még ha hosszú távon leginkább Kleinheislerre és Sallaira lehet majd számítani.
Feröer ellen két éve is kemény meccset játszottunk Budapesten: a félidőben még égtünk, de jött Böde, és fordítottunk.
Most is szimbólum volt a Fradi-csatár beállása, mert egy öt évvel fiatalabb játékos helyére érkezett.
Storcknak pontosan tudnia kellett, mennyire vékony jégre tévedt az Andorra elleni kudarcnál, és ha már egyszer a bizalom elveszett, azt kimagasló játékkal lehet csak visszaszerezni.
Ehhez képest semmilyen játékunk nem volt a teljes első félidőben. Nem is könnyű Feröer ellen, ez vitathatatlan, de hogy a reaktivált Szabó Jánosnak egyetlen pontos beadása ne legyen, hogy Nagy Ádám vagy Pátkai Máté egyszer ne induljon meg, arra nehéz jelzőt találni. Mert Storcknak épp ezt kellett volna az elmúlt pár napban beléjük verni: váratlan megoldás nélkül nehéz lesz megszerezni az első gólt. Ha pedig az nehéz lesz, a közönség türelmetlenné válhat, ahogy meg is történt.
Nagy Ádám külön eset, felsejlik ugyanis Koman Vladimir története, akinek a klubja volt a válogatott, mert a klubjába nem fért be. Egervárit sokan támadták ezért, nem is alaptalanul, és most újra itt van egy mentálisan nem túl jó állapotban lévő, de a kezdőben megkérdőjelezhetetlen futballista. Ráadásul, ha már betette, meg kellett volna értetnie,
ezt az ellenfelet oldalpasszokkal nem lehet zavarba hozni, de minden kicsi extrával igen.
Szalai Ádámnál pontosabban senki sem mondta ki, mennyit szenvedtek a szurkolók a válogatott miatt. Hány idegenbeli meccsről kellett lógó orral hazaindulniuk, hányszor érezhették becsapva magukat a múltban a Puskás-stadionból hazaindulva.
És most is átverték őket. Pénteken még azt olvashatták, erős keretünk van, a legjobbakkal is felvesszük a versenyt. Szombat este a sima zakó után azzal szembesültek Storcktól: ez a reális különbség.
Dárdai nem vezette félre egyszer sem a rajongókat, az történt a pályán, amit előre elmondott. Külön kiemelte például a hazai finn meccs után, hogy mennyire hálás, hogy csak a 80. perc körül hangzott fel először az ébresztő.
Dárdai tisztán és érthetően beszélt, ami abszolút üde színfolt volt, hiszen hányszor tévesztették meg azzal a szurkolókat Storck hazai elődjei, hogy kicsi az utánpótlás bázisa, rossz az infrastruktúra, megszűntek a grundok. Erre Szerbia most is kijutott, ahol a grundokat olykor a délszláv háború szüntette meg. A 330 ezres Izlandról ne is beszéljünk.
Ám még ezek után is jött doktor Mezey az újabb megfejtéssel, és Hosszú Katinka elszívó hatásában találta meg a futball gyengeségének az okát.
Mindez csak érzékelteti, egy idő után betelik a pohár a hazugságok miatt, és a szurkolóknak elegük lesz. Ezt a politikának is érzékelnie kell előbb vagy utóbb.
Sematikus, csel nélküli, lagymatag mozgást, bántó technikai képzettséget. És nem elég, hogy az adóforintok konzerválják a semmit a futballban, még a jegyért is fizetnek, vagyis dupla a büntetés.
Beszédes adat az Orbán-kormány által már kistafírozott akadémiákról: 2011 és 2015 között az U19-es válogatott egy meccset nyert meg az elitkörben, ha egyáltalán eljutott oda. Ők érnek most abba a korba, hogy a felnőtt csapatnál bevethetőek legyenek. Ugrai például 2013-ban az albánok elleni meccsen (0-2) kezdő center volt.
A volt román kapitány, a jelenleg Antwerpenben dolgozó Bölöni László a Magyar Időkben azt nyilatkozta idén márciusban: „Szép lenne, ha a magyar szakma nem a kormánynak, hanem az adófizetőknek róná le a háláját a támogatásért.”
A hála lehetett volna a megszerzett 13 pont helyett 18 vagy 19, és akkor most valamelyest biztatóbb a jövőkép. Nem sokkal, mert játékosunk továbbra sincs.
Az MLSZ elnöksége egyszer már merész volt, amikor júniusban hagyta, hogy Bernd Storck maradjon a kispadon. A könnyebb megoldást választották.
Nincs könnyű helyzetben a vezérkar most sem, mert még kockázatosabb bizalmat szavazni neki. Csányi Sándor egyszer már meglépte Pintérrel a gyors váltást, de ez most sokkal több pénzbe kerül. Pintér 60 milliója után most nagyjából 200 millió körüli is lehet a summa.
Ami ennél fontosabb, Storck eltávolításával előfordulhat, hogy további tíz embert is ki kellene cserélni, mert hozzá kötődik valamennyi utánpótlás-kapitány, az edzőképzés német vezére is. Valószínűleg a fiát lehetne a legkönnyebben pótolni.
És akkor még hozni is kellene a helyére valakit, ami ismételten nem könnyű. Berzi Sándor kapcsolatrendszerével vajon mire jutunk? Maximum Paulo Sousáig, aki már volt itt, látta Felcsútot, és hát nem azt mondta róla, amit Orbán hallani szeretne. Csányi sem kedveli túlzottan a portugált, de a neve már felvetődött, hiszen nincs állása.
Storckig úgy jutottunk el, hogy Dárdai összeírt pár nevet. De elsőre még így is Pintér Attila volt a választás. Ha most is Dárdait kérik meg, hogy segítsen – ő legalább benne van a vérkeringésben –, semmi garancia nincs arra, hogy odafigyelnek rá. Még amikor nem volt kapitány, és a Herthánál sem edzősködött, 2014 szeptemberében arról beszélt, ha konzekvensen végrehajtják az általa kidolgozott programot, akkor nyolc-tíz év múlva lesz magyar futball.
Ebből három év eltelt, a másik alkotó, Kovács Ferenc szerint ezt Storckék lesöpörték. Pár kidobott évtized után mit számít néhány év?
Dárdai ajánlotta a Double Pass nevű belga céget, amelyik átvilágította a bajba jutott német, majd később a belga futballt is. A belgák ajánlásokat tettek, min kell változtatni. 2014-ben lesújtó volt a hazai kép. Nagy kérdés, mennyit változott azóta a kép, nem hozták nyilvánosságra a 2017-es jelentést.
Voltak viszont országok, amelyek megfogadták a tanácsokat, és elindultak felfelé, Belgium jutott ki elsőként Európából a vb-re. Olyan ország viszont talán még nem volt sehol a világon, ahol az audit után se változik érdemben semmi.