Fél éven belül másodszor történt meg jól dokumentálhatóan a magyar korosztályos futballbajnokságban, hogy egy gyereket azután engedett vissza a pályára az edzője, hogy egy ütközés után elveszítette eszméletét, és csak a gyors és szakszerű beavatkozás mentette meg a fulladástól.
Az eljárás természetesen szögesen ellentétes az ilyen helyzetekre érvényes orvosi protokollal, és súlyos veszélyeket rejt a gyerekek egészségére, mind rövid, mind hosszú távon.
Az áprilisi eset kapcsán próbáltuk felhívni az MLSZ figyelmét a problémára, de a nyugtatgató sablonválaszokon túl sok mindent nem sikerült elérnünk. Most ismét itt egy eset, ami mutatja, hogy baj van. Sokszor egészségügyi ismertek szempontjából analfabéta edzők felelnek egy személyben a gyerekek egészségéért és életéért.
2017. október 20-án a Diósdi TC–Érdi VSE U15-ös másodosztályú bajnoki mérkőzésen a hazaiak 14 éves játékosa egy ütközés után olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejét érő ütés erejétől elveszítette az eszméletét, és a nyelve is hátracsúszott, elzárva a légutakat (vagy ahogy mondják: „lenyelte a nyelvét"). A mérkőzés játékvezetője szerencsére gyorsan reagált, oldalára fordította a fiút, és kihúzta a nyelvét, megmentve így a gyereket a fulladástól.
„Szörnyű érzés volt így látni Jankót, az a fél perc egy örökkévalóságnak tűnt" – nyilatkozta az esetnél jelen lévő apa a Borsnak, majd azt is elmondta, hogy a fia már jobban van, bár az a pár másodperc teljesen kiesett neki.
A jelenség nem egyedi. 2017 áprilisában a Sajóvölgye 16 éves kapusát engedték tovább játszani egy hasonló eset után, akkor az edző úgy nyilatkozott: „Nem emlékezett semmire, de folytatni akarta a játékot."
Mindkét esetben nyilvánvaló tünet volt az emlékezetkiesés és az eszméletvesztés is, ezekhez egy időre még fulladásos állapot is társult. Az edző mégis úgy döntött, hogy a gyerek játszhat tovább.
A jelen lévő szülők sem tiltakoztak, és a gyerek is ezt akarta, ez igaz, viszont ők nem voltak birtokában az MLSZ edzői tanfolyamán „egészségügyi ismeretek" címén osztott tudásnak. Bár a jelek szerint az edzők se mind.
Az utánpótlásmeccseken a legtöbb esetben nincs orvos, mivel egyszerűen nincs rá kapacitás. Az MLSZ részéről annyi az elvárás, hogy legyen valaki, aki tudja, kit kell felhívni, ha baj van. Csakhogy ez nem sokat ér, ha az edzők megérzésből zárják ki a subduralis haematomát (koponyaűri vérzés).
Két ilyen eset is túl sok fél év alatt, de valószínűleg még több van. Ezekből is csak azért lett hír, mert mindkét esetben a bíró sietett az eszméletlen gyerek segítségére. Sőt, ijesztő módon még azt is valamiféle pozitív vagányságként állították be, hogy a gyerekek folytatták a játékot.
A hozzáállás is sokat elárul az ilyen helyzetek kezeléséről. „Történt már ilyen korábban is, és szerencsére ott sem lett belőle baj" – mondta nekünk egy utánpótlásedző még áprilisban.
Az emlékezetkieséssel kombinált eszméletvesztéses esetekre teljesen egyértelmű a protokoll, miként azt az április végi esetnél az MTK csapatorvosa elmondta nekünk.
A játékost le kell cserélni és legkésőbb a meccs után kórházba kell vinni, hogy ott kivizsgálhassák, nem történt-e agyi sérülés, esetleg bevérzés, ami később tragikus következményekhez vezethet. Az ilyen sérülések akár órákon át rejtve maradhatnak, és akkor üt be a katasztrófa, amikor senki sem számít rá.
Ha pedig a játékos nyelve is hátracsúszott az esetnél, akkor a meccs végét sem szabad megvárni, azonnal kórházba kell vinni az illetőt
– mondta a csapatorvos.
Érdeklődésünkre az MLSZ is ezzel megegyező kötelező eljárásrendről írt, amit az edzőképzés valamennyi szintjén tanítanak az elsősegélynyújtás tárgy keretében: „A protokoll teljesen egyértelmű: ilyen esetekben a kritikus élethelyzetbe került sportolót kórházba kell szállítani, és amíg szakszerű orvosi vizsgálatban nem részesült, addig nem folytathatja se az edzést, se a mérkőzést."
Ezt már prof. dr. Büki András, a Pécsi Tudományegyetem idegsebészeti klinikájának igazgatója mondta, miután a véleményét kérdeztük az esetek kapcsán, illetve arra kértük, vázolja fel pár szóban az agyrázkódás veszélyeit.
A Sport és az agysérülés című egyetemi jegyzet szerzője (Tamás Viktória és dr. Kovács Noémi társaságában) a következőt írta a fiatal sportolók és a konkusszió (agyrázkódás) kapcsolatáról: „Még mindig sok a nem jelentett eset, mivel a játékosok gyakran nincsenek tudatában a fellépő tüneteknek/zavaroknak, vagy alulértékelik a konkusszió jelentőségét (személyes, belső és/vagy külső nyomás miatt).”
A jegyzetben három olyan protokoll szerepel, amit arra használnak, hogy az ilyen eseteket elbírálják.
A Diósd és a Sajóvölgye játékosainak esetében a Cantu-protokoll a legmegengedőbb, eszerint a srácok akár már egy hét múlva visszatérhettek volna a pályára. A Coloradói Orvosi Egyesület, illetve az Amerikai Neurológiai Akadémia protokollja szerint a kórház sürgősségi osztályára kellett volna kerülniük, és legjobb esetben a sérülés után egy hónappal térhettek volna vissza.
Ehhez képest Diósdon a következő volt a forgatókönyv:
Hirtelen mindenki megijedt, mire berohantam a pályára, a bíró már kihúzta Jankó nyelvét. Köpött egy kis vért, lekísértük a pályáról, aztán vissza tudott menni, és végigjátszotta a meccset
– idézte fel a történteket az újságírónak a 13-14 éves srácokért felelős edző.
Talán részletkérdésnek tűnik, de a diósdi szakember annyira nem vette komolyan a sérülést, hogy még úgy sem cserélte le az áldozatot, hogy ebben a korosztályban nincs korlátozva a cserék száma, az adatbank szerint hét gyerek ült a kispadon, és ebből három mezőnyjátékosnak végül egyetlen perc sem jutott.
A rövid távon életveszéllyel fenyegető agyi vérömleny diagnosztizálásának elmaradása csak az egyik következménye lehet az ilyen edzői eljárásnak.
Ma már tudományos tény, hogy az ismétlődő, akár észre sem vehetően enyhe agyrázkódások is súlyos agykárosodáshoz vezethetnek hosszabb távon. Ha pedig az ütés okozta traumához oxigénhiány is társul, mint azokban az esetekben, amikor a tónustalan nyelv blokkolja a légutakat, a két káros hatás nem pusztán összeadódik, de hatványozottan megnő az agykárosodás esélye.
Vitán felül áll, hogy ha valakit egy ilyen eset után visszaengednek a pályára, azt kiteszik az ismételt agyrázkódás veszélyének. Ebben az állapotban akár egy erősebb fejelés okozta mikrotraumának is negatív következménye lehet. (Amerikában egyébként egészen 12 éves korig tiltják a fejjátékot, mert a kutatások szerint kockázatot jelenthet fiatalok egészségére. Sőt sokak szerint még a felnőttekére is).
Az agyrázkódás következményeit ráadásul nemhogy ránézésre, de még orvosi műszerekkel is nehéz megállapítani. „Az a probléma, hogy a diagnosztika csak a felszínt karcolgatja. A CT csak a brutális bevérzéseket mutatja. Több száz banálisan enyhe agyrázkódással megjelenő beteg közül minden harmadiknál találtak egyszerű MRI-vizsgálattal pozitív eredményt (azaz sérülést), olyanoknál, akiknél a CT-n semmi nem látszott” – mondta Büki András.
Az edzőknek tehát különösen körültekintően kellene eljárniuk, főleg mivel úgy tűnik, hogy következmények nélküli agyrázkódás nem létezik. „Ez az eset nem fordulhatna elő. Akár úgy sem, hogy egy héten belül visszatérjen a gyerek, vagy hogy ne legyen kivizsgálva. Nagyon jól mutatja, hogy mennyire alul van értékelve az enyhe agysérülés. Pedig a dolog nem vicc. Olyan enyhe koponyasérülésnél, ahol a CT és MRI is negatív volt, ha a betegek agyának funkcionális és morfológiai adatait összevetették a nem sérült értékekkel, akkor egyértelműen detektálható változás volt" – mondta Büki András.
Az idegsebésztől megtudtuk, egyszer talán majd lesz olyan gyorsteszt, amivel akár a pálya szélén diagnosztizálható lesz az agyrázkódás mértéke. Épp egy pécsi szimpóziumon jelentettek be egy fontos áttörést ezen a téren. De odáig azért még egy-két év bizonyosan hátravan.
Diósdon nagyjából annyit tudtunk meg, hogy valószínűleg nem történt agyrázkódás, mert ha történt volna, akkor biztos elviszik a gyereket vizsgálatra. Nem viccelünk, tényleg ezt mondták. Illetve még azt tanácsolták, hogy a részletekről kérdezzük az utánpótlás-vezetőt. Úgyhogy felhívtuk őt is.
Fogalmam nincs, nem voltam ott a meccsen
– válaszolta, de megígérte, hogy mindjárt átküldi az edző számát. Még nem jött meg (november 2-án hívtuk), viszont azóta a telefont sem veszik fel.
Gondoltuk, hogy baj van a rendszerrel, de azt nem, hogy ekkora.
Érdeklődtünk az MLSZ-nél, hogy lesz-e bármilyen következménye az ügynek, terveznek-e például valamiféle felhívást intézni az edzőkhöz a témában.
A válasz november 8-án érkezett meg a Pest Megyei Igazgatóság részéről. Ebben többek közt leírták a fentebb már idézett kötelező eljárásrendet, illetve megismételték a májusi válaszukat (lásd a cikk végén).
Örömteli újdonságként viszont arról a fejleményről is beszámoltak, hogy: „A diósdi eset után természetesen tájékozódott igazgatóságunk, majd közvetlen tájékoztatóban hívtuk fel a klubvezetők, az edzők és a játékvezetők figyelmét az ilyen helyzetekben kötelező eljárásra."
Mi november 2-án beszéltünk a diósdi csapat elnökével, illetve az utánpótlás vezetőjével, akik semmi ilyesmit nem említettek. Mi több, elmondásuk szerint az ügy részleteiről sem tudtak. Tőlük tehát nehezen tájékozódhatott az MLSZ, de persze lehet, hogy velük közlékenyebbek voltak.
Felhívtuk egy másik csapat edzőjét, szintén Pest megyéből, de nem tudott róla, hogy közvetlen tájékoztatót kapott volna csapata. Ettől még persze kaphatott, de a megoldás hatásfokát nyugodtan nevezhetjük kérdésesnek.
Szerencsére az MLSZ válaszából kiderült az is, hogy ők sem tekintik lezártnak a kérdést ennyivel. Mint írták: „Az idei két, egymáshoz kísértetiesen hasonló eset ugyanakkor rámutat arra, hogy fokozottabb oktatásra, hatékonyabb tájékoztatásra és továbbképzésre, az ismeretek frissítésére és rendszeres ellenőrzésre van szükség; ezen a téren is."
(Borítókép: Shutterstock)